Nektek hogy változtak a kapcsolataitok a szüleitekkel, testvéreitekkel, másokkal a házasság után, miben lett más, és milyen irányba változott?

> De mi volt a kifogásuk a párotok ellen? Más rétegből származott?

A négy örömszülő közül három többek között ezért ellenezte a házasságunkat. A negyedik közömbös volt.

Ezenkívül a hajbókoló, a csicska a saját új családjával kezdett foglalkozni. Ez sem tetszett az őseinknek.

> ... nem avattátok be a dolgaitokba mondjuk a testvéreiteket

Mert hímsoviniszta módon lenézte a páromat.

> nem mentetek olyan helyekre, olyan emberekkel, ahová korábban

Mert dolgoztunk, kicsi gyerekeink voltak.

Hamar megutáltuk a 3 nemzedékes nyaralásokat is.

Nem, semmiben nem változott, maximum kicsit éreztem a szüleimenm hogy megnyugodtak, hogy révbe értem, hogy van valaki mellettem, és akkor már végképp felnőttként kezeltek, előtte is, mégis éreztem egy pici valtozást, de ez a kapcsolatunkra nem hatott ki.

Nagybb változás volt az, amikor kmollyá vált a kapcsolatunk, és összeköltöztünk a ferjemmel.

De nem volt olyan, hogy kevésbé avattam be dolgokba őket, hiszen akkkor alalkult ki az, hogy mi az, amit elmondunk... Elég önálló vagyok, és voltam előtte is. Ha valami nyomaszt, avgy nagy lépés szánjuk magunkat akkor természetesen kikérem a véleményüket, amit vagy megfogadunk vagy nem..

Nekem jobb lett a kapcsolatom a szüleimmel és férjem szüleivel, mert a gyerekvállalás házasság ráèbresztett, hogy nem minden habostorta. Én kvázi azóta tisztelem őket a leginkább (anyunak és anyósnak is 4 gyereke született, anyósék 50 éve házasok).

Előtte is megvolt az önállóságom, a házasság miatt még kevésbé szólnak bele. Örülnek, hogy úgymond révbe értünk. A párom testvérei is azóta lettek velem elfogadóak (évekig kevertek mindig vmit), mióta elvett a férjem de leginkább mióta gyerekünk született. Szóval a házasság csak jót nekünk:-)

Nem vagyunk házasok (még), de azzal, hogy egy olyan társsal kötöttem össze az életemet, aki él és élni hagy, felfedeztem a családomon belül játszódó negatív dinamikákat is.

Nagyon szeretem a szüleimet és a tesóimat is, ez nem változott, csak kezd átalakulni a velük való viszonyom. Eddig családi összejöveteleken sokat segítettem anyumnak a szervezésben és a kivitelezésben (sajnos ő a család csicskája, mindig mindent rásóznak, karácsonytól a keresztelőig). De mindezekből túl sokat nem profitáltam. Anyámnak természetes, hogy engem rángat mindenért - idáig. Most elkezdtem meghúzni a határokat. Talán neki is jót tesz: egyedül vagy minimális segítséggel ő sem fog tudni annyit ugrálni másoknak.

Meg a tesóim is kezdenek rájönni lassan, hogy az a hugica megszűnt, akit lehetett nyaggatni, piszkálni. Látszik is, ha program van, egymást hívogatják, engem/minket már nem annyira.

Ami apámat illeti, eleinte nagyon nem csípte a barátomat, mivel volt egy időszak, amikor nem volt munkája, apám meg bizonyos szempontból nagyon régimódi és valamiért az volt a fixa ideája, hogy a barátom egy semmirekellő, akinek azért nincs munkája, mert nem is keres. Mostanában kezdi megkedvelni egy kicsit és hogy bejelentettük, hogy össze akarunk házasodni, rájött, hogy ez komoly. Rájött arra is, hogy már nem úgy gondolkodom, mint ahogy ő elképzelte.

Valahol természetesnek tartom ezt a folyamatot, egyszerűen kezdem kinőni a családom. Bár kifejezetten a házasságra kérdeztél rá, gyanítom, hogy akkor is így történne minden, ha társ nélkül, egyedülállóként kezdenék el függetlenedni.

Kicsit olyan népmesei fordulat is ez: én vagyok a legfiatalabb, az a gyerek, aki ugyanúgy megkapott minden szeretetet, de igazán senki nem vette komolyan. Úgy látom, hogy jobban elszakadtam a családtól, mint a többiek, és "addig nem jövök vissza, amíg király(nő) nem lesz belőlem".