Párom kocsijában ma reggel egy melltartót találtam. Mit tegyek?

megoldotta, itthon, egyedül...

Annak ellenére, hogy nagyon szupernek hiszed, ahogy élsz, minden másnak adott válaszodból kicsit azt érzem, hogy annyira nem is fényes...

pedig elhiheted.

Azért írom le, hogy másnak segítsen a példám.

Én férfi vagyok, 23 éve házas, nem csaltam meg a feleségemet, és nem is érzem, hogy megzakkannék. Szeretem ma is, nem állítom, hogy ezer fokon égünk még mindig, de szeretjük egymást, szívesen vagyunk együtt, működik a szex is. Attól én valahogy nem érezném férfinak magam, ha össze-vissza dugnék a háta mögött, sőt. Így is lehet csinálni, nem törvényszerű, hogy mindenki a farka után menjen. Én nem bírnám elviselni, ha megcsalna, ezért nem teszem én sem. Azt adom a másiknak, amit elvárok tőle, nem többet, de nem is kevesebbet.

48/F

attól hogy szisztematikusan lepontoztok mert nem azt halljátok amit hallani akartok, attól még nem változik a helyzet.

Ha találkoztok ezzel, és rosszul döntötök, megy a levesbe minden, és akkor késő a sírás.

Az a baj, hogy sok nő azt hiszi, a férfiak ilyenek, mint ez a Dowd gyerek, csak mert a normális férfiak nem állnak le ecsetelni, hogy milyen boldogak.

Egyébként ha már százalékokkal dobálózol, linkelhetnél is.

Nem tudok linkelni, az egyik könyvben olvastam (írott) így sajnos esélytelen.

Lehet rám tücsköt bogarat mondani, ami nem gond mindaddig, amíg nem találtok ti is melltartót a kocsiban ugye.

Akkor jön a "mi ez?", "mit rontottam el", és "hogyan tovább kérdések". akkor derül ki, hogy ez a dowd gyerek lehet nem is mondott hül*eséget annó...

Lehet, hogy kamu a kérdés, de érdekes a téma, bármikor bárki belefuthat, ha nem is így...

Találhatunk valamit, utalhat rá valami... és akkor jön a kérdés, mit is rontottam el? Hogyan tovább? Megcsal, vagy én magyarázom bele?

Tudom, most Dowd a közellenség... de valljuk be, az ittenieknek csekély százaléka az, aki hosszú ideje él boldog házasságban. Persze, vannak itt olyanok is. De a nagy többség vagy kisgyermekes családanya 4-5 éves házasságban, vagy megcsalt, emiatt elkeseredett, frusztrált, magányos elvált nő...

És ne feledjük azt sem, milyen kultúrkörben nőttünk fel!

És akkor nézzük ugyanezt női oldalól:

Húsz évvel ezelőtt én is ugyanúgy gondolkodtam, mint a többség! Aztán eltelt pár év...

Stabil, boldog házasságban élek már 20 éve. Kezdetben el sem tudtam volna képzelni, hogy nekem más férfi kellhet! De igen, időnként előfordul, hogy hiányzik egy idegen test érintése, az újdonság varázsa, a másik felfedezése. És igen, volt "baleset" is, amit megbeszéltünk, kielemeztünk, majdnem ráment a házasságunk.... de mentünk tovább!

Nem csalom meg, mert tudom, nem úgy gondolkodik, mint én... de igen, közel járok hozzá. Bár azt is tervezem, hogy nagy levegőt veszek, és beszélünk róla, csak tartok tőle, már ezt nagyon rosszul viselné, ő is azon 10%-ba tartozik, aki nem értené meg!

És itt nem csupán szexuális vágyról van szó. A szex rendben van... de már évek óta nem érzem magam nőnek, csak feleségnek, és családanyának.

És hiába tekint rám a férjem nőként, de kizárólagosan az övé vagyok, feleség vagyok, és ezáltal a női létem el van nyomva. És ez felőröl.

Ha elhajlási engedélyt kapnék, és megtörténne, mi változna?

Nem kellene félnem, hogy kiderül... viszont emellett oldottabb lennék, "kielégültebb". És itt nem a szex élvezetéről beszélek, hanem a teljes, testi-lelki kielégülésről.

Viszont emiatt, hogy ez tombol bennem, nem akarok felrúgni 20 év házasságot, és 3 embert tönkretenni. Mert nem csak a férjemet és a lányomat készítené ki, de engem is. Mert szeretem, fontos nekem, ő az életem, az én másik felem.

Három lehetőségem van:

1. Elnyomom, ahogy eddig, és én nem leszek boldog.

2. Beszélgetünk erről, lesz ami lesz... nagyon rizikós...

3. Megoldom diszkréten...

És nem, nem arra gondolok, hogy lépten nyomon, fűvel-fával...

Csak arra, hogy 7-9 évenként egy "baleset", amikor tombolnak a hormonok, miért ne férhetne bele?