Mennyire tolerálható a feleség részéről az, hogy a férje folyton a saját anyja főztjét emlegeti, az sírja vissza, sőt szóvá is teszi, hogy: "Miért nem úgy csinálod, mint anyám? " vagy "Ez nem olyan, mint az anyámé! "?

ma 16:02

"Én az vagyok, az én férjem imádja a főztömet "

Akkor mi a problémád? Nincs, de kell valami.

"Azt nem bírom elviselni, ha a magadfajta bunkók nem veszik észre magukat :) "

Huhh most odaszóltam neki és még vigyorgó smile-t is raktam oda, most nagyon beszóltam neki, most megnézheti magát.

"AZ idegesít annyira, hogy az adott férfi normál hangnemben megnyilvánulni nem bír, de a pofája az nagy. "

Mondom én, hogy mindenben a drámát. Egy egyszerű tényközlésbe mi mindent bele tudtok magyarázni, csűritek,csavarjátok a szavakat és azt hiszitek, ha cifrább szavakkal írjátok le ugyanazt a jelenséget, akkor az a jelenség súlyosabb lesz, pedig nem. Ilyen érvelési magaslatokban szoktak olyan következtetésig elmenni, hogy "akár még meg is csalhat", mert teljesen logikus, hogy ha a vasárnapi ebéd nem úgy sikerült, akkor a férj hálátlan, nagy pofájú, sértő, válj el, megcsal és társai.

"Akkor mi a problémád? Nincs, de kell valami. "

Akkor leírom érthetően: TE VAGY A PROBLÉMÁM!

Ha eddig nem tűnt volna fel. Istenem, de sötét vagy.

29%-os: akkor van neked barátnőd, amikor nekem állatkertem. Csak a megkeseredett, szerencsétlen pasik járnak ide ilyeneket mondani, hogy a férfiak hogy viselkednek.

Verd ki magadnak, szebb lesz tőle a napod.

Igazából ebből nagyon nem is kellene, hogy konfliktus legyen. Nekem is vannak olyan ételek, amiket egyféleképpen szerelek, másféleképpen nem.

Sőt, van olyan leves, amit a mai napig kétféleképpen készítünk a férjemmel (baromi egyszerű leves, nem vesz túl sok időt igénybe), mert egyikünk sem tudja úgy megenni, ahogy a másik szereti.

Vannak ételek, amiket úgy főzök, ahogy én tanultam, mert úgy ízlik jobban, vannak, amiket úgy, ahogy az anyukája, mert még nekem is nagyon tetszenek. Meg olyan is van, amit összekombináltunk két ízlésből. :)

Nem úgy kell hozzáállni a férjnek, hogy csak panaszkodik, hanem akkor segítsen is a főzésben, a feleség meg kicsit legyen nyitott az ételek más elkészítési módjára is, ahogy a férje szereti.

Itt szerintem is az a durva, hogy a férj folyamatosan az anyját állítja be jobbnak, ügyesebbnek, holott a feleség is biztos igyekszik. Ilyenkor nem a fenekünkön ülve kell kritizálni, hanem akkor kimenni a konyhába és közösen elkészíteni azokat az ételeket.

De akkor is, ne mondjátok, hogy ez nem szemrehányás. Ennek negatív töltete van.

Persze lehet pozitívan is mondani, úgy hogy pl. "Ez nem olyan, mint az anyámé. Ő tejföllel habarta be, nem tejjel, nem is tudtam, hogy így is lehet!"

De ha minden nélkül csak odaböfögi, hogy ez nem olyan, mint az anyjáé az vagy kritika, vagy debil a férj, és kimond mindent hangosan, amit gondol. ("Ez egy szék. Leülök rá. Itt a vacsora. Nem olyan, mint anyámé. Megeszem.)

Embere válogatja. Én egyáltalán nem tolerálnám, szerencsére az én férjem felnőtt ember.

Javaslom, hogy ha a te férjed az anyja főztjét emlegeti, és mindent ahhoz mér, akkor talán menjen vissza anyuka szoknyája mellé. ha pedig anyuka meghalt, akkor meg kell gyászolni, nem pedig piedesztálra emelt szentet faragni belőle. Ennyi.