Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért van az sok háztartásban, hogy csak az egyik fél csinálja a házimunkát, a másik meg egy szalmaszálat se tesz keresztbe? Nem szégyelli magát a másik?
Természetesen arról az esetről beszélek, ha mindketten dolgoznak. Számomra nagyon durva, hogy hány ilyen házaspár, pár van, ahol az egyik döglődik a tévé előtt, míg a másik mos, főz, takarít, pedig ő is dolgozik. Tudom, mindenki magának köszönheti ezt, mert a rabszolga fél hagyja magát, de a lusta fél nem érzi emiatt gázul magát? Nekem lesülne a képemről a bőr. Ha közös a háztartás, miért nem közös a házimunka is?
Az én szüleimnél is így volt, apám addig nem evett, amíg anyám elé nem tette a kaját. Mondjuk nem sajnáltam érte, mert ő csinált magából rabszolgát.
Igen, sajnos általában azokat szokták lepontozni akik normálisan gondolkodnak. Nem szólom le azokat sem, akik szerint ez a nő dolga, ha így boldog és elégedett. De valóban elégedett az a nő, aki 8 óra munka után még otthon takarít, főz és gyereket nevel, miközben a férje a fotelban döglik?
Én is mindig felosztottam a házimunkát, attól függően hogy ki mit szeretett jobban csinálni. Ha a barátom főzni és fürdőszobát takarítani szeret, akkor enyém a proszívozás és mosás. Teregetés közös.
Egy barátom nekem is volt, aki úgy gondola, hogy alanyi jogon jár neki a kiszolgálás. Két hónapig bírtam és repült. És aza szomorú, hogy nem is értette, miért.
Szerintem meg minden kérdésnek a pontozás a vége. :D Most, hogy ezt szóvá teszitek, ugyanolyan százalékok maradnak, evvan. De ne ezért járjatok már ide. :D Ezek a pontok semmit sem jelentenek ...
Nekem itthoni munkám van ( én vagyok a nő ), így a nagy részét én csinálom. :D Nincs nagy lakásunk, de nem is szoktunk úgy szétpakolni, hogy mindennap rendet kelljen rakni a házban, vagy felmosni ... Elmosogatni, mosni, porszívózni / söpörni szoktam, ami pedig nincs a helyén, azt a helyére deportálom. :D Nem verem nagy dobra, de szép rend van, kevés idő alatt. Viszont amikor a férjem haza jön, a közös vacsoránk után, képes felállni, és elmosogatni akár még utánam is. Általában ezt is megosztjuk. Ha sáros a cipője, és úgy trappol végig a lakáson, nyugodt szívvel feltörli maga után, nem csinál ebből problémát. És még sorolhatnám. :D Nálunk ez olyan alapvető. Egy lakásban élünk, egy háztartásban. Az én pénzem ugyanúgy benne van, ahogy az övé is, és az ő "ereje" is ugyanúgy, ahogy az enyém. :D
Tudom, mindenki magának köszönheti ezt, mert a rabszolga fél hagyja magát, de a lusta fél nem érzi emiatt gázul magát?
Ahogy leírtad, és a lusta fél, meg szarik bele, és nem tesz semmit, mert tudja, hogy majd a másik elpakol. Mikor itt sírnak, hogy jaj a férjem semmit sem csinál, mit tegyek? Igaz, hogy eddig a popóját és kitöröltem, de 20 év után meguntam...nokomment
Az otthoni minta nagyon mérvadó. Apám kevesebb házimunkát végzett, de csak azért, mert míg anyám 6 órában dolgozott, apám 10-14 órát, sokszor hétvégén is. De ha épp ráért, vagy anyám beteg volt, akkor megcsinálta, amit kellett. Reggelit általában ő csinált az egész családnak, mert korán kelt, rögtön képben volt, anyám meg másfél órát kómázott a kávéja felett.
Emiatt nekem nem is volt kérdés, hogy nem a nemi szerepek függvénye, hanem leterheltség, ki-ér-rá-jobban kérdése.
A férjemnek is feleznie kellett a házimunkát a nővérével, egymással egyezkedhettek, de nem volt kevesebb dolga azért, mert fiú.
Volt olyan exem, akit nem teljesen így neveltek, volt is surlódás. Pl. wc-n bénán célzott, mondtam, hogy azt bizony én fel nem takarítom, itt a Domestos, hajrá. Volt némi sírás, hogy ő börtönben él... hát, bocsi, tessék közelebb állni.
Egyébként azon a mai napig röhögök, hogy aki éppen takarít, mennyivel érzékenyebb a piszokra. Nálunk is elfoglaltság, terheltség függvénye, hogy ki takarít. Harmadik trimeszterben vagyok, 10-12 órát dolgozom, hulla vagyok estére, így a férjem végzi a házimunka oroszlánrészét. Tegnap kitakarított, reggel arra jöttem ki, hogy vizsgálja a padlót. Kérdezem, hogy mit csinál (furán előrehajolva állt egy helyben)?
"Honnan kerül ide ekkora porcica?? Tegnap porszívóztam és nézd meg, itt ez a batár nagy porcica, ott meg morzsás a padló!!"
Ha én takarítok, akkor dettó, "bakker, ne a pult szélén vágj kenyeret, tegnap porszívóztam fel" :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!