Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Mit tegyek? Félek, hogy...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek? Félek, hogy elveszítjük egymást.

Figyelt kérdés

4 éve vagyok nagyon boldog párkapcsolatban és idén nyáron lesz az esküvőnk. Nem olyan régen költöztünk össze és eddig minden felhőtlen volt, csak párszor vesztünk össze apróságok miatt, de mindig hamar kibékültünk. A problémák nem olyan régen kezdődtek. A párom elkezdett agyalni az anyagi dolgokon, hogy mennyit tudunk félretenni stb. Az utóbbi pár hónapban semmit nem tudtunk félretenni az esküvői költségek miatt, de ez érthető is és ezt Ő is tudja, amíg ez nem cseng le addig nem fogunk tudni félretenni semmit. Esküvő után szeretnénk egy lakást, de ugye erre is gyűjteni kell és nem tudom mi lesz velünk. A párom egyre többet agyal és néha úgy érzem depressziós, meg magába zuhan, mert nincs elég pénzünk. Már többször megbeszéltük, hogy ne agyaljon ezen, mert nem tesz jót nekünk, de sajnos nem tud róla leállni. Sajnos ezt érzem és látom rajtam, ami miatt én is boldogtalan vagyok, pedig mi egy nagyon jó párom vagyunk és nagyon szeretjük egymást, csak félek, hogy ez a pénz dolog megöli majd a házasságunkat. Néha arra gondolok, ha eléggé boldoggá tudnám tenni, akkor nem agyalna. Mit lehet tenni? Egyébként már úgy vagyok vele, hogy nem beszélünk róla, hanem inkább megölelem, hozzá bújok, mert szerintem ez többet jelent. Úgy érzem,hogy itt a sorsunk ebben az országban annyira el van lehetetlenítve. Hiába van főiskolai végzettségem, mégis nagyon keveset keresek, mert sajnos rossz szakmát választottam. Külföldön azért sokkal jobban megfizetik. Sajnos örökölni majd később fogunk, de addig is laknunk kell valahol. Arra gondoltunk kimegyünk külföldre szerencsét próbálni, hátha bejön és hamarabb összegyűjtjük a pénzt egy kis lakásra, meg szakmai szempontból nekem jól jönne. Szerencsére egyetért velem és Ő is szeretne kimenni külföldre, csak addig nem tudom, hogy bírjuk ki itthon.

Van/Volt már valaki ilyen helyzetben? Hogyan oldottátok meg? Nagyon rossz, de az a legrosszabb, hogy még az étellel is nagyon kell spórolnunk. Néha én is kibukok emaitt, aztán megnyugszom és egy ideig bírom, de az biztos, hogy ebben az országban hosszú távon nem fogjuk bírni idegekkel.


2014. febr. 5. 08:55
1 2 3 4
 1/36 A kérdező kommentje:

Meg annyira rossz, hogy azért dolgozunk, hogy csak épphogy fenn tudjuk tartani magunkat, de még fiatalok vagyunk, néha szórakozni is kell, nem lehet mindig itthon ülni. Ha meg lakást szeretnénk, akkor törleszteni kell, de akkor addig meg csak erre megy el a pénzünk, fiatalok vagyunk, de nem éltünk és mire odajutunk, hogy megvan a lakás az mind szép és jó, de rájövünk elrepült 10-15 év az életünkből és hirtelen 40 évesek leszünk és az a 10-15 év sajnos nem fog már soha visszajönni.

Van a családban ingatlan, ami ki van adva, de a szülők miattunk nem fogják eladni, hogy segítsenek nekünk pár millióval, úgyhogy erre nem is számítok, magunknak kell megoldanunk. Hiszen anyukám is mondta, hogy Ők is albérletben laktak, majd utána vettek egy lakást, szóval ebben minden benne van, hogy nem szándékoznak segíteni nekünk. Csak régen nagyobb értéke volt a végzettségnek, pénznek és a munkának, mint ma.

2014. febr. 5. 09:03
 2/36 anonim ***** válasza:
80%
Minek akkor a lagzi?
2014. febr. 5. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/36 anonim ***** válasza:
73%

Nem tudom, miért gondolkodsz azon,hogy régen hogy volt, - most most van.

Régen meg úgy volt,ahogy anyád mondja: elkezdték egy albérletben, - én nem tartották kieső időnek azt a 10-15 évet, az otthonteremtés is része az életnek,meg akár egy sikeres házasság alapja is lehet.

Hogy ebben a szüleid nem segítenek, az az ő dolguk, - tudják egyébként, hogy az örökséggel kalkulálgatsz?


Azért van kajára is kevés pénzetek,mert gyűjtötök az esküvőre, - ez is egy érdekes szempont nekem.


Mindegy:a felnőtt élet már csak ilyen,tele van megoldandó kérdésekkel, ha oldogatjátok: az egy útja a boldogságnak,ha kerülgetitek: az a kudarc.

2014. febr. 5. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/36 anonim ***** válasza:
70%
Most nem azért, de ha kaján kell megfogni, akkor hova siettek az esküvővel? Akkor nem idén lesz, hanem jövőre, de nehogy már éhezzek, mert jaj esküvő!
2014. febr. 5. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/36 anonim ***** válasza:
86%

Ne haragudjál meg, de buták vagytok.

Még enni se tudtok rendesen, de már összeköltöztetek és ki tudja hány százezret spórolgattok csak azért, hogy egy lagzit megtarthassatok. Akkor miről beszélünk? Most komolyan elköltitek azt a rengeteg pénzt bulira, aztán még jegyet se tudtok majd repülőre venni? Nem értelek titeket, miért nem elég most a polgári esküvő.

Rossz szakmákat választottatok, rossz az ország, rossz minden, keveset kerestek, oké, menjetek külföldre. De ilyen bután külföldön is el fogtok vérezni, bár kívánom, hogy ne így legyen.

2014. febr. 5. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/36 anonim ***** válasza:
58%
Nem kell emiatt szomorkodni mert az országban nagyon sokan vannak még ilyen vagy rosszabb helyzetben.
2014. febr. 5. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/36 anonim ***** válasza:
82%

Szerintem, inkább amit most összespóroltok az esküvőre azt inkább külföldre használjátok. Azt mondod jobban tudnátok ott érvényesülni. Ha van elég kezdő tőkétek, akkor nem kell minden kérdéses ügynökkel szóba állni kis pénzért. Kimentek béreltek egy kis szobát és minden megfelelő céghez bementek állásért. Addig pedig fejlesztitek a nyelvtudásotok. Teljesen fölösleges egy buli miatt még éhezni is. Majd megtartjátok az esküvőt, ha már anyagilag rendeződtetek.


Ráadásul még csak most költöztetek össze, de már esküvő lenne? Ez önmagában sem jó ötlet. Legalább 1 évig várhatnátok, hogy tudtok-e együtt élni.

2014. febr. 5. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/36 anonim ***** válasza:
44%

Szerintem ebben a helyzetben a türelem lenne a kulcsszó. Ne akarjatok már mindent egyszerre. Miért olyan sürgős az esküvő, ha emiatt nem esztek normálisan?

Miért nem vártok még egy évet, így ráérnétek lassabban előteremteni a szükséges pénzt.


Ami nagyon nem tetszik abban amit írsz, hogy kitérsz arra, hogy örökölni később fogsz, anyudék nem szándékoznak segíteni... stb.

El kell döntened, hogy felnőtt vagy-e. Egy felnőtt ember ilyen dolgokkal nem tervez, hanem megteremti. Ha még a tojáshéj a fenekeden van, akkor meg ne házasodj, hanem várj. Attól még szerethetitek egymást, hogy nem sodorjátok magatokat a kilátástalanság és szegénység határára.


Szóval ne másra, hanem magatokra számíts csak. Ne spórolj túlzottan, inkább told ki egy kicsit az időt, mert fel fog emészteni a folyamatos lemondás.

Légy türelmes, ne akarj mindent azonnal. Ja és légy felnőtt mindenekelőtt.

2014. febr. 5. 09:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/36 anonim ***** válasza:
69%

Ha nincs pénzetek akkor polgárilag és templomban is meg lehet két tanúval esküdni! Nincs szükség lakodalomra.

Azt a pénzt tegyétek inkább félre. A házasság sikere nem attól függ, hogy mekkora lakodalmat tartotok.

2014. febr. 5. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/36 anonim ***** válasza:
52%
nem olvastam a hozzászolásokat..de ha ennyire nincs pénzetek minek a felhajtás? és ha ugyis ki akartok menni külföldre..várhattok még az esküvövel. szerintem hülyeség az esküvöre sporolni, mikor nincs se lakás..se kaja, se semmi.. én nem agyalnék a fiu helyében, hanem kerek-perec megmondanám neked, hogy van hova tenni a pénzt, ne b.sszuk el lakodalomra (legyen csak pár ember meghivva, szülök, tesok és kész..)
2014. febr. 5. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!