Ki hozzon áldozatot ebben a helyzetben? Mi lehetne a megoldás?

Megpróbálom nagyjából pontosan leírni, hogy milyen helyzetben vagyunk. 3 évvel ezelőtt a férjem vidéken kapott munkalehetőséget, amiről azt hitte, hogy a karrierje szempontjából sokkal jobb lesz, mint az akkori munkája, ezért felmondott, és elfogadta az állást. Én akkoriban végeztem az egyetemen és kezdtem el a Phd képzést. Elég jó lehetőségeim lettek volna, de mivel követtem a párom, nem voltam "tűzközelben", csupán az óráimra mentem el havonta egyszer, és lassacskán elfelejtettek. Főleg, hogy közben gyereket is szültem, így kimaradtam egy évet. Elég nehéz időszak volt, ott voltam barátok, család, ismerősök nélkül, tök egyedül, férjem állandóan dolgozott, vagy összejárt a kollégákkal, én meg nem ismertem senkit. 1 éve kaptam én is ott egy nagyon jó munkalehetőséget a szakmámban. Nagyon jól érzem magam, nekem is beindult a szekér, vannak ismerőseim, jól érzem magam. Erre pár hónapja elkezdte mondogatni a férjem (már előtte is mondta néha, de nem ennyire radikálisan), hogy nem erről volt szó, amikor ide jött, utál ott dolgozni, felejtik el Pesten, úgy érzi, lefelé süllyed a karrierjében, be fog fásulni stb., ezért felvette a kapcsolatot a volt főnökével, aki azt mondta, hogy várják vissza szeptembertől, ha úgy dönt.

Na már most: nekem Budapesten egyelőre nincs munkalehetőségem. Pályakezdőként nagyon nagyon jó pozícióban vagyok a mostani helyemen, és szeretek ott dolgozni, Pesten meg mindent felszámoltam, mindent előről kellene kezdenem. Ráadásul itt van szolgálati lakásunk, amiért 20ezer ft-ot fizetünk egy hónapban, és félre tudunk tenni saját lakásra, míg Pesten albérletben kellene laknunk, és minden fizetésünk elmenne. Ő viszont kijelentette, hogy nem hajlandó itt maradni, és nem ért enegm, pedig én is sokat panaszkodtam, hogy nem érzem ott jól magam (igen, amíg nem voltak lehetőségeim).

Engem viszont ez most nagyon rosszul érint, olyan, mintha rám nem is gondolna. Egyszer már otthagytam mindent a kedvéért,felszámoltam mindent, és utána mentem az ismeretlenbe. És most, hogy ott is felépítek magamnak valamit, megint számoljak fel mindent, és menjek utána az ismeretlenbe megint, ahol ki tudja mi lesz? a szakmámban amúgy is nagyon nehéz munkát találni, kell hozzá egy nagy adag szerencse és ismerettség. És ez egyelőre ott nincs meg. Itt pedig nevet szerezhetnék a szakmában, és később könnyebben találnék munkát, akár pesten. Én sem akarok itt megöregedni, de nem 1-2 évente váltogatni. Itt össze tudunk spórolni egy lakásra, és is tapasztalatot szerezhetek, és minden szempontból könnyebben tudunk lépni pár év múlva.

Ő viszont hajthatatlan, és azt mondogatja, hogy nem bírja ott tovább, meg se.get sem csinálhat a szájából. Erre kitalálta azt, hogy akkor ő jön, én meg maradjak ott a gyerekkel. Azt tudni kell, hogy éppen egy párkapcsolati krízise vagyunk túl, ezért 1, nem vagyok egyelőre még biztos abban, hogy kibírnánk ezt a fajta életet, hogy havonta egyszer találkozunk (mert mindkettőnk munkája olyan, hogy nincs hétvége-ünnepnap, hanem random vannak a szabadnapok, és sokszor nem lehet előre tudni, hogy mikor). 2, Mindenféle segítség nélkül, és (ismerve magam), nem bírnám ott egyedül a gyerekkel! Kikészülnék rövid időn belül, plusz a fél fizetésem babyszitterre menne el. Szóval számomra ez nem alternatíva...

Bocsánat a hosszú szövegért, csak próbáltam minél pontosabb képet festeni a helyzetről. Köszönöm a segítő szándékú válaszokat!