Harminc után már tényleg nagyon nehéz magadnak párt találni?

Persze, mindig vannak kivételek. Az én környezetemben is a nők többsége kifejezetten vonzó, érdekes személyiség, ugyanakkor a 35 év környéke szerintem eléggé vízválasztó időszak. A házas nők többsége (legalábbis az ismerettségi körömben) ekkorra már boldogtalan a házasságában, vagy éppen válófélben van, a másik nagyobb fele veszettül vadászik és sokszor az előbbiek férjét cserkészi be (undorító) és nagyon kevesen élnek valóban boldogan. Sajnos nekem ezek a tapasztalataim. Mivel hála a Jóistennek én a z utolsó csapatba tartozom, annyira kilógtam, hogy elkezdtek a hátam mögött utálkozni, mutogatni, hazugságokat terjeszteni, úgyhogy nem barátkozom nőkkel, már egy ideje.:)))

Remélem, csak nekem vannak ilyen élményeim, ezért nem is általánosítok.

Fériként azt mondom, emberfüggő. Aki sokat jár társaságba, sokan ismerik, az könyebben talál párt, hal infót magányos hölgyek felöl.

Aki csak dolgozik, elvan otthon munka útán, annak piszok nehéz, ha csak nem gazdag, vagy extrajóképű.

Húszon évessen könyebb volt, több volt a barát, szinte minden lányról tudtuk, ki szabad, ki nem, folytón szórakozni jártunk. De egy szabad 40-es család anya, nem igazán mászkál, legfeljebb elmegy a gyerekeiért, bevásáról, dolgozik és a csak a szük ismerősi tudják, hogy szabad.

Páran társkeresőn sikeressek, de ez 99% függ a kinézettől, de az emberek nagy szézaléka nem található mega netes társkeresökőn.

Szóval ezer dologtól függ + a szerencse.

Na igen, kezd leszűrődni a konklúzió, hogy persze, külső meg vagyon meg mindenféle... de alapvetően aki nem keres párt, az tényleg nem fog párt találni, ha férfi, ha nő. Szóval az a jelenet, ami valamelyik Shrekben is van, hogy a fogságba esett királylányoknak mondja a Fiona, hogy "most már csináljunk valamit", erre mindegyik leül, mondván "várjuk a herceget aki majd kiszabadít" - nos, az tényleg működésképtelen elképzelés.

A legtöbb párkeresőnek a legfőbb ellensége egyébként önmaga... amikor az eleve benne lévő parának engedve elkezd kifogásokat gyártani, hogy "én már ehhez öreg vagyok", "én már abból kinőttem" és társai... és az egyébként törvényszerűen bekövetkező kudarcoktól való félelmében eleve legyártja magának a "savanyú a szőlő" felállást, mielőtt még bármit is csinálna.

Ugyanis a kudarc törvényszerű... ahhoz tényleg disznó szerencse kell, hogy az ember elsőre belefusson élete párjába, álmai állásába, lottó főnyereménybe stb... a sikerhez az emberek 99%-nak a kudarcokon, visszautasításokon át vezet az út. A sikeres meg a sikertelen párkereső között nem az a különbség, hogy az előbbit nem éri kudarc, hanem az, hogy az előbbinek van kudarctűrő képessége, képes a kudarc után a tanulságokat leszűrve továbblépni, újra nyeregbe szállni.

Tehát lehet, hogy annak, akinek évek óta nem jön össze egy normális párkapcsolat se, első sorban az önismeretére, kudarctűrő képességére kellene gyúrnia.

Persze tizen-huszonéves srácként én is megírtam azt a tapasztalatot, hogy amikor éjszaka egyedül kullogtam haza a szórakozóhelyről, akkor ráfogtam az előnytelen külsőmre, a mercikulcs hiányára, meg mindenféle baromságra... aztán rájöttem, hogy a valódi különbség az egyedül hazakullogók és a nem egyedül távozók között legfőképp az, hogy az előbbi, ha lekoptatja a kiszemelt elmegy maga alá esni, és az este további részében az önsajnálattal és max a bepiálással foglalatoskodik... az utóbbi meg keres egy másik potenciális jelöltet... pont ahogy álláskeresésnél sem az lesz sikeres, aki elküld egy önéletrajzot, majd hetekig szidja a világot és sír a visszautasításon, hanem az, aki konstatálja, hogy "jó, most nem nekem kedvezett a szerencse" és másnap elküldi az önéletrajzát egy másik helyre is...

Attól függ, mennyire társasági az adott ember, mennyire kiemelkedően szép, nagydumás vagy gazdag éppen, milyenek az elvárásai.

Pl. unokatesómnak nem tudom, hogy valaha volt-e komolyabb kapcsolata. Egy nagyon helyes, kedves csaj, de nem egy topmodell (sztem csinos és bájos, de az átlagpasi nem fordulna meg utána az utcán). De:

-nem egy könnyen kapható, flörtölő, magát (akár teljesen korrekt szinten) kellető nő

-nehezen nyílik meg másoknak (de ha megnyílik, akkor nagyon kedves, szórakoztató egyéniség, és isteni a humora, de tényleg)

-elég válogatós - nem pénz, kocsi, külső értelemben, hanem nagyon hithű vallásos, és nagyon fontos neki, hogy jobb oldali konzervatív párja legyen (de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy vmi ilyen elvakult szektás, mert nem az, és nem hatalmasodott el rajta a vallás annyira, hogy ne tudjon szórakozni és élvezni az életet bizonyos kereteken belül).

A munkahelyén jobbára nők dolgoznak pár papot kivéve :D - nem templomban dolgozik, de vallási munkahelyen. A hasonló érdeklődésűeknek szervezett rendezvényeken már ismer mindenkit (pl. kiránduláson), itt jobbára párban levő emberek vannak plusz akiről tudok, hogy próbálkozott, nem jött össze, mert a randin már teljesen máshogy viselkedett és enyhén kényszerbetegnek tűnt a pasas. A többi igényesebb szórakozóhelyen, ahol megfordul, kb. párban járnak az emberek. Gondolom, a baráti társaságában sincs túl sok kósza egyedülálló férfi.

Így meg azért elég nehéz, pedig már szeretne egy normális kapcsolatot. De remélem, hogy szerencséje lesz :).

Igen!!!

Az előző párkapcsolat beárnyékol, ráadásul kialakultabb a személyiség, hajlamos a 30+ egy-egy párjelölttel elképzelni a jövőt és már előre akar a jövőn módosítani, úgy hogy a párját akarja teljesen átalakítani akár megfosztani a személyiségétől.

Igen.

Azoknak a számára, akik szülni akarnak, 30 fölött már nagyon ketyeg az óra, akik pedig nem bírtak megállípodni pasiként harminc-negyven között, azoknak a személyiségével vannak komoly gondok.

Természetesen értem ezt a kérdést kizárólag az első házasságokra. Özvegy, elvált nem ide tartozik. Hosszú az élet. :)

Olvasgatom itt a kommenteket, és csak hüledezem.

35 éves férfi vagyok, nem iszom, nem dohányzom, nem járok a haverokkal bulizni és csajokat kajtatni, sőt, sosem voltam ilyen. Meglehetősen jó humorom van, érdeklődésemnél fogva az átlagnál jóval nagyobb a tájékozottságom, van több diplomám, és egy munkám jó fizetéssel. Nem pocakosodom, sőt, kifejezetten szálkás vagyok, és meglátszik rajtam, hogy sportolok, nem úgy mint a korombeli férfiak 90%-a.

Ennek ellenére évek óta keresem a párom, de még ennyi idő után is az élet képes új és új forgatókönyvekkel előállni arra, hogy miért nem jön össze soha. Nem kell nekem feltétlenül 20 éves lány, jó nekem a 35 éves nő is, de mindig mindenki talál kifogást, vagy éppen véletlenül összejön egy régebbi ismerősével vagy találkozik valaki mással váratlanul, vagy csak egyszerűen eltűnik szó nélkül.

Szóval egyáltalán nem értem azokat, akik azt mondják, hogy egy ennyi idős pasi könnyen talál magának párt. Bocsánat, de mire? Szexre? Lehet, de én nem 45 évesen akarok családot alapítani, szóval kösz, de engem egy komolyabb kapcsolat érdekelne, csak mintha másokat nem érdekelné eléggé a dolog. Továbbá azt tapasztalom, hogy panaszkodni mindenki tud, de rengetegen mintha álomvilágban élnének és álompartnerre vágynának. Első látásra szerelembe akarnak esni, és ha ehhez nem vagy elég jóképű, akkor elég nehéz dolgod lesz. Ha viszont igen, akkor tök mindegy, mennyire vagy üresfejű. Nem vagyok csúnya egyáltalán, messze nem igazak rám azok a sztereotípiák, amelyekkel a nők szokták illetni a mocsok férfiakat, ennek ellenére sokkal több elutasításban volt részem nekem, mint ahányszor én mondtam nemet.

Tehát a válaszom: igen, rohadt nehéz párt találni. De azt nem tudom, hogy miért. Pedig kész volnék radikálisan megváltoztatni az életemet és feladni a függetlenségemet is ezért. Érdekes módon más országbeli nők mintha nyitottabbak, közvetlenebbek volnának. Lehet, hogy nem idehaza kéne próbálkoznom.

De mitől nehéz párt találni? Kortól függetlenül..

Én férfiként elsőre megtaláltam az igazit amikor próbálkoztam konkrétan azzal hogy kapcsolatot találjak. Előtte valahogy úgy voltam vele, hogy majd jön magától. Viszont 20 éves voltam már, és nem jöttem össze se baráti körből senkivel, se osztálytársakkal. Így ennyi idősen azzal kellett szembesülnöm, hogy nem volt kapcsolatom. És igen, szűz voltam.

Aztán 20 éves korom vége felé, épp bekötötték hozzánk a netet. Ott aztán megláttam egy társkereső oldal reklámját, gondoltam miért ne...regisztráltam. Egy ideig hagytam az egészet. 2 hét múlva láttam hogy a lányok nem írnak:) így fogtam magam, beírtam pár paramétert a keresőbe, az kidobott egy csomó lányt.

Az első 5 nekem tetszőnek írtam, és hárman válaszoltak is. Volt még egy két levélváltás, de végül már csak egy lány érdekelt, és a többinek nem írtam vissza.

Vele kicsit több mint 2 hétig ismerkedtem így, közben randira is hívtam. Aztán találkoztunk. Azok tekintetében hogy egy picit már ismertem, személyesen szerelem volt első látásra mindkettőnk részéről:) 1,5 év után feleségül is vettem. Fél évre rá pedig a karomra tetováltattam a nevét rovásírással:D

A baráti körömben is kb egykorú velem mindenki és mindenkinek évek óta tartó kapcsolata van, sokan együtt is élnek már. Szóval nem lehet komolytalannak mondani egyiket sem....ők se próbálkoztak túl sokat előtte.

A feleségem is csak 24 volt amikor megismerkedtünk, szóval egészen fiatal.

Sose értettem mitől olyan nehéz párt találni. Férfiként szerintem könnyebb is. Egyszerűen csak tudni kell bánni a nőkkel (meg kell tudni tartani):)szerelemmel, hűséggel, türelemmel stb... és ennyi.

Nőként már szerintem nehezebb. A feleségem is mesélte hogy több pasi játszotta az eszét aztán végül is csak kihasználták...szóval neki nehezebb volt nőként. 24/F