A betegségem miatt tönkremegy a házasságom?

" Rossz arra gondolni, hogy mikor öregasszony leszek senki sem fog lesz*rni sem"

Dehogynem!

Mindig lesz, aki le fog sz*rni!!

Kedves Kérdező!

Ha saját gyereket nevel az ember, akkor sincs arra biztosíték, hogy egy idő múlva "le se szja", ahogy írtad.

Dehogy nem vagy teljes értékű nő! Fogadhatsz örökbe gyereket, ha ezt szeretnéd, nekem is örökbe fogadták anyukámat! Nekik is köszönhetem, hogy élek és hálás vagyok ezért!

Átmenetileg lehet a szexualitásban némi zavar, pont azért, mert nem érzed nőnek magad, esetleg a párod is ezt gondolhatja tudat alatt. A szüleimnek is volt ilyen problémája, sajnos, ők abba is hagyták 50 évesen emiatt a házaséletet. De ti megpróbálkozhattok valami terápiával, neked külön is nagyon ajánlott lenne. Minden jót neked, jó egészséget!

Én megértem a problémádat, nem könnyű ezt feldolgozni egy fiatal nőnek. Éppen csak beleéreztem a tini éveimbe, amikor kiderült beteg vagyok és el kell távolítani nagyjából az összes belső női nemi szervemet, ha biztosan meg akarok gyógyulni. Akkor egyértelmű volt a döntés, mára már közel sem ilyen egyszerű ez. Nem könnyű szembe nézni azzal a feladattal egy alakuló párkapcsolatban, hogy elmondjam nekem bizony sosem lesz saját gyerekem. Egyáltalán magamban lerendezni sem könnyű ezt az egészet, hogy nekem nem lesz gyerekem.

Akkor régen nem foglalkoztam vele és a párom is elfogadott ilyennek, de ahogy itt vagyok 27 évesen és látom hogy sorra születnek a babák az ismeretségi körben, úgy az én szívem egyre nehezebb.

Te szerencsés helyzetben vagy olyan szempontból, hogy a párod már lehet nem is szeretne több gyereket. Én ismerem a páromat és tudom, hogy vágyik egy babára, amit én nem tudok megadni neki. Elfogadta és nem emlegeti, de ettől még nem érzem jobban magamat, amiért én nem tudom ezt megadni neki.

Az egészséges, női nemi szervekkel élő nők hiába mondják, hogy nem ettől lesz egy nő nő, de hihetetlenül nehéz ezzel a tudattal együtt élni és várni arra, hogy a sokadik ember is lemondjon a kisbabájáról, hogy nekem/nekünk gyermektelen pároknak megvalósuljon az álma!

Már beadtuk a kérvényt (2 éve), de nem kecsegtettek túl sok jóval. Rengetegen várnak babára igazából kiváló háttérrel rendelkező párok, hosszú a lista, várjunk a sorunkra. Nektek hatalmas szerencsétek van, ha ez így össze fog jönni! Már egy civil szervezettel is beszéltünk a lehetőségeinkről a nyílt örökbefogadással kapcsolatban, igazából engem ez a verzió is érdekelne, de ezügyben még nem tettünk komoly lépéseket.

Talán rosszul fogalmaztam. A női mivoltom nyilván nem egy testrészemben merül ki, ami már nincs, de eszméletlenül nehéz feldolgozni azt a tényt, hogy nincs lehetőségem megtapasztalni milyen érzés életet adni egy gyermeknek. Anno, amikor felfogtam már ennek a súlyát szakemberhez is fordultam, hogy könnyebben feltudjam dolgozni, de a véleménye néhány találkozónk után az volt, hogy a komoly traumán, amit ez okozhatott, már túl vagyok, a most bennem lévő érzésekkel pedig együtt tudok és kell élnem. Az más kérdés, hogy vannak jobb és rosszabb napjaim. Mostanában pl. a rosszabbakat élem.

Már azt is tanácsolták, hogy legyek részese egy gyermekotthon életének, akár támogatóként, akár önkéntesként, ismerjem meg a gyerekeket, hátha egy idősebb gyereket is tudnék annyira magaménak érezni, hogy "hazahozzam". Persze, hogy babát szeretnénk, de igazából már ezen a verzión is komolyan gondolkodom.

A kérdező kérdésére így csak annyit tudnék mondani, hogyha nincs ott a szemetek előtt, hogy szeretnétek közös gyereket, akkor fölösleges ezen izgulni. Tényleg nem leszel kevesebb egy szerv hiányától. Én pl. kifejezetten élvezem, hogy nem kell a fogamzásgátlásra gondolnunk a párommal, persze ez ellentmond az előző monológomnak. :) Ha idősebb lennék már 2-3 gyerekkel, akkor még örülnék is annak, ha megszabadítanak a méhemtől. Így kevésbé.