Mai világban megéri még gyereket vállalni? Két ember, aki tisztességesen dolgozik, de alig keres többet minimálbérnél és albérletben él, feltudna nevelni egy vagy több gyereket, minden nélkülözés nélkül?

11-02 11:27

azért egy bp melletti kertesházban más 8 gyerekkel lenni, mint vidéken egy panelban, vagy bárhol egy panelban

Persze, csak azért hatalmas különbség van aközött, hogy "kicsit szerényebben élünk" meg "nélkülözünk". Nem kell annak a gyereknek Iphone meg ötezer játék, sem Louis Vitton ruha, de nehogy már elfogadható legyen, hogy szerencsétlen csak vasárnap lát főtt ételt, mindig turis ruhákban jár, ő az egyetlen, aki nem mehet az osztálykirándulásra, és mindig félelemben kell élnie amiatt, hogy már apróbb dolgokra sem telik.

Tényleg rengeteget lehet spórolni gyerekeknél ingyen prgramokkal, ruhákkal vagy hasonlókkal, de van egy szint, ami alatt ez már pszichés problémákat szül majd számára. Mert mint tudjuk, sokszor alázzák szét a szegény gyerekeket, mire felnőnek...

Szóval, én személy szerint azt gondolom, hogy két ember minimálbérre maximum akkor vállaljon gyereket, ha saját lakásuk van. Egyébként ne, mert 110-120 ezer forintból ( ennyi pl. a minimál meg a Gyes), nem lehet normálisan megélni. Maximum nélkülözve.

Előzővel egyetértek, de a turis ruhákkal nem. Kifejezetten jó anyagi körülmények között élünk, de sok a turkálós ruhánk, a babának még több. Kinövi, lebukja - nincs igazán értelme nagyon drága ruhát venni azért, hogy 2-3 alkalommal ráadjuk.

Másrészt a turkálóban is lehet jó anyagminőségű ruhát venni, ezért vásárolunk mi is onnan, felnőttként.

Márkanevet nem vagyok hajlandó megfizetni, hiába futná rá.

En '88ban szulettem bele egy ket gyerekes csaladba. Anyukam azt mondta nem akart megtartani mert rettegett attol, hogy mar harom gyerek lesz, a kommunizmusban meg ez nem volt egyszeru, foleg, hogy ok harom valtasban dolgoztak.

Anyukam beteg nyugdijas lett igy velunk volt, apum egy valtasban dolgozott, jol keresett, tanult ember. Nos egy ideig minden szep es jo volt, emlekszem, hogy barmit lattam a tvben a reklamokban mint pl jatek, italok vagy kaja esetleg edesseg azt apukam mind a harmunknak megvette. Kirandultunk minden hetvegen a kaja meg folyt ki a huttoinbol amibol ketto volt.

Es emlekszem arra is, hogy egy nap betort a valsag a csaladomba, es a jo eletnek vege lett. Emlekszem arra is, mikor nem volt mit megenni estere, es nem hogy egy huttovel maradtunk, de meg azt is kikellett kapcsolni aramsporlasert, meg a kajat a teraszon a hidegbe taroltuk.

Emeletes hulyeseg az, hogy szegenyen is boldogok lehetunk. En tapasztaltam mindkettot, vegigneztem azt, hogy stresszeltek a szulok, panaszkodtak es else tudom kepzelni min mehettek at, hogy nem tudtak megadni neha meg a szuksegletes dolgokat sem.

Turkalos ruhak? Igen onnan oltoztunk.

Nem mondom azt, hogy a penz boldogga tesz, de ne az legyen a focel, hogy epp csak megeljunk, hanem eljunk igazan!

A penz hiany miatt sok mindenben hatterbe szorultunk sajnos. Nelkuloz i nem szep.

A lenyeg, hogy soha soha nem okoltam a szuleim es nem is fogom, ezt ok is tudjak.

Ma 25 vagyok, utolso eves egyetemista, mellette dolgoztam is. Mar reg egyedul elek kulfoldon.

Es igenis van kulombseg!! Van penzem uj ruhakra, amiket nagyon szeretek es nem kell jarnom mas lehordott, kidobott cuccaiba de elatulok, hogy ha vmi ritka jo darabot latok azt megveszem. Ezen kivul ha boltba megyek nem nezem semminek az arat hanem azt dobigalok a kosarba amit szemem szajam megkivan, utazok evente tobbszor kulfoldre.

Ezeket nem buszkesegkent mondom el. Mindenki kepes erre, en ,eg egzisztenciat akarok magamnak a sajat erombol, ennyi.

A szuleim mara mar helyre alltak. En talan soha nem fogok gyereket valalni es epp ezert: ma van, holnap nincs.

Én is '88-ban születtem. Az én szüleim a '90-es évek elején jelzáloghitelt vettek fel a házunkra, azért, hogy elkezdhessenek gazdálkodni, mert akkor lehetett visszaigényelni kárpótlásban a földeket, s ezt ők meg is tették, de kellett a kezdőtőke. Rengeteget nélkülöztünk, de ebből én és a testvérem nem sokat éreztünk. Anyukám 40 kiló volt vasággyal, mert inkább nem evett, csak nekünk legyen mit. Karácsonyra, névnapra mindig ruhát, szemüveget kaptam, néha elgondolkoztam azon, hogy ha nem télen lenne karácsony, akkor nem lenne téli kabátom? Szóval tisztában voltam azzal, hogy van, aki jobban él nálunk, de mindig mentem osztálykirándulásra, nyáron egy hétig táborba, ha használtan is, de voltak tankönyveim, stb. Új ruhákat nem igazán kaptam, ha mégis (főként nagymamától, bár szerintem azok se voltak újak, csak úgy néztek ki), akkor bele voltam betegedve, mert szinte azonnal kinőttem minden szép ruhát, és mivel féltettem őket, csak ritkán vettem fel, ezért volt olyan ruhám, ami csak egyszer volt rajtam -egy osztálykép miatt vettem fel-, s amikor legközelebb fel akartam venni (egy esküvőre), már nem volt rám jó. Egyébként a bátyám kinőtt ruháit hordtam, meg anyukám anyukám varrt, illetve kötött nekem lányosabb darabokat. Pl. profin készített nadrágból szoknyát, volt, amelyiket ki is hímezte. A legnagyobb bajom az volt, hogy mindenkinek egy csomó barbija volt, nekem meg egy se, amikor megkaptam az első (és egyetlen) barbim (elsős vagy másodikos voltam), akkor meg már nem igazán játszottam vele, de kiemelt helye volt a polcon.

Az én szüleim is feszültek voltak, apukám látástól vakulásig dolgozott (pl. mikor le kellett rajzolni az oviban a családomat, apát nem rajzoltam rá, s amikor megkérdezte az óvónő, hogy apa miért nincs rajta, azt válaszoltam, hogy dolgozik), anyukám munkaideje lazább volt, de őt meg a főnöke csinálta ki.

Ugyanakkor anyukámnak 31 éves korában méhdaganata lett, ezért eltávolították a méhét. Ha előtte nem szült volna, most ott lennének gyerek nélkül. 12 éves voltam, mire beindult a vállalkozásuk. Később apukám vett új autót, majd pár év múlva új házba költöztünk. Nekik bejött, de ha 12 évig vártak volna, most nem lenne egy gyerekük se, lehet, hogy emiatt el is váltak volna.

Nyilván a semmire nem érdemes gyermeket vállalni. De, aki dolgozik, aki számíthat a párjára és a családjára, annak szerintem érdemes belevágnia, mert ki tudja, hogy meddig lehet gyereke? És még annyi, hogy engem nagyon szerettek, szeretnek a szüleim, ahogy bátyámat is. Ugyanakkor nekünk is dolgoznunk kellett otthon. Nem, nem csak házimunkát, hanem hajnalban keltünk, vittük szépen a tápos vödröt, s iskola előtt segítettünk anyukámnak megetetni a jószágokat, délután meg ólakat takarítottunk. Nyilván, amíg kicsik voltunk, ez nem volt egy nagy segítség, de tizenévesen már egyedül megcsináltuk ezeket tesómmal. És nem volt rinyálás, hogy anya milyen szemét, mert elvárja a segítséget. Nekünk ez természetes volt.