Iszonyatosan megbántott a férjem! Hogyan tovább?

Mielőtt érettségiztem, a családunkban kitört a balhé, kiderült, hogy apu évek óta csalja anyut. Baromira nehéz időszak volt, de túlléptek rajta és együtt maradtak a szüleim. Azóta jó pár év eltelt és megint volt egy kisebb balhé (más okból), amitől teljesen kiborultam. Akkor elmondtam a páromnak a régi eseményeket is, mert úgyéreztem felrobbanok, ha magamban kell tartanom továbbra is. El voltam keseredve és elmondtam neki azt is mennyire fájó pontja volt az az életemnek, hiszen egyik napról a másikra összedőlt akkor a kártyavár, az idilli családkép, amit addig megszoktam.

Ma volt egy kisebb vitánk apróbb felújítási munkákról. Úgy volt, hogy apósom átjön segíteni, ő ért hozzá, de lemondta és azt is hozzátette, hogy nem ő lesz a mi emberünk, kérjünk meg mást. Nem igazán értettem a helyzetet és rosszul is reagáltam le, vitatkoztunk, hogy miért nem képes ennyire az apja értünk. Az jött válaszként, hogy tudja hogy ez most nem annyira fair az apjától, de attól még nem kell egy r*hadéknak beállítani, mert még így is nagyságrendekkel jobb, mint az én apám, aki képes volt évekig d*gni anyám háta mögött. Ezt így szó szerint. Az állam leesett, a szemeim pedig felakadtak, el sem hiszem, hogy ezt képes volt a képembe mondani... Annyit reagáltam, hogy "gratulálok", sarkon fordultam és vagy fél órát bőgtem magamban. Én nem szidtam apósomat, csak értetlenkedtem és akkor képes ilyet a fejemhez vágni, amiről tudja nagyon jól mennyire fájó pont volt az életemben?

Mi a fenét csináljak? Nyeljem le? Vagy én viszem túlzásba? Nem hinném, hogy minősítenie kéne az édesapám cselekedeteit, aki ellenünk soha nem tett semmi rosszat, sőt... ha kéne tán a hátsónkat is kinyalná, csak hogy nekünk jobb legyen. És akkor ez a hála részéről...