Tényleg fáradtság lehet?

Hát, nem tudom, mások mit mondanak neki és abból mit felejt el. Ami érdekli, a hobbija, azt nem felejti el, csak minden mást. Régen is ilyen volt, így ismertem meg, de nem ennyire! Most már nagyon durva, hogy szinte naponta vannak ilyen dolgok.

Ma megemlítettem neki, nem akar-e ezzel csinálni valamit, meg miért nekem kell a se*ge alá szervezni, ő látszólag semmit nem akar ezzel kezdeni, bár bántja, hogy elfelejt dolgokat és ez nekem rosszul esik. De nem veszem észre, hogy ha nem szólok, akkor különösebben akarna ellene tenni valamit, most meg én vagyok a cseszegető házisárkány, mert szólok és érdekel, akar-e valamit csinálni ezzel. Hát nem akar, de engem ez nagyon zavar és tudom, hogy őt is, egyszerűen nem értem, minek belenyugodni, eszébe sem jutna kivizsgáltatni magát pl., ha nem piszkálom, most meg sejtem, csakazértsem fog elmenni dokihoz. De még én mondjam meg azt is, mikor hova kihez hogyan. Hát akkor csak én akarom ezt az egészet, ha úgy kell lennie, ahogy én akarom - pedig én azt akarom, hogy ő is akarjon ezen változtatni, semmi mást, de azt nagyon, hátha végre akkor mozdítja a kisujját is!

Ha szólok, az nem jó, mert kekeckedek mindenen, ha nem szólok, akkor meg én le se ***, mi van, semmi nem jó, komolyan falnak megyek, és akkor neki, nekünk akarok jót, de én vagyok az izé. Ha meg nem szólok, csak nyelek és mikor betelt a pohár, borítok, és pofára esés van, akkor meg ... akkor is én leszek az izé, hogy egyik pillanatról a másikra, holott nem, annyiszor és annyiféleképpen próbáltam már változtatni a mi érdekünkben, és nulla, ugyanott topogunk mindenben! Mit csináljak már?

Ja, és még mielőtt félreértelmeznétek, nem igazán az itthoni tennivalókról van szó, mert itthon kvázi nincs dolga. Ha meg is kérem valamire, és nem teszi meg, teszek rá, megcsinálom én, itt nálunk a lakásban nincs olyan, amit én ne tudnék megtenni. Ha meg javítani kell valami komolyabbat, az a főbérlő dolga.

Olyasmire gondoljatok pl., amit csak ő tud intézni, én nem tudom elintézni neki. Hogy például hívja már fel a hitelbankját ez-az miatt. Beszéljen meg az anyjával ezt-azt, mert én hiába írtam neki, nem reagált. Ma hazajött, kérdezte, hogy telt a napunk, elmeséltem, hogy volt a kislányunk, mettől meddig aludt, stb. Erre 10 perc múlva megállapította, elég fáradt a kislány, mikor aludt? Mondom, most mondtam, nem? Mikor? Hát, mikor megkérdezted, és elmeséltem, hogy ... ja, tényleg, tényleg.

Sokat fáj a feje, mondtam, nem ártana megnézetni, azt is elfelejti. Most említettem neki ezt is, hogy még a szabadsága előtt beszéltünk róla, nem ment el megnézetni, erre azzal jött, miért nem szóltam neki, hiszen most beszélgetjük épp, hogy mindent elfelejt. Mondom, szóltam, még a szabi előtt! Önálló, felnőtt férfi és én cipeljem orvoshoz az ő saját érdekében? Meg, persze, unom már azt hallgatni minden hétvégén szinte, hogy fáj a feje. Próbáltam már mindennel segíteni, nem használ semmi, de eszébe nem jut magától, hogy valamit kezdjen ezzel is. Szóval ilyenek, azzal, hogy porszívózzon, mosogasson, soha nem üldöztem, én úgy érzem, tényleg csak olyanokkal kergetem, amiket én nem tudok intézni helyette, mert egyébként azokat is rám hagyná. Csekkek, vásárlás, költségvetés számolgatás, bankszámla-kezelés, ügyintézés, minden-minden rám marad, a telefonos ügyintézéssel is ez lenne, ha nekem elhinnék, hogy női hanggal a férjem vagyok, ezzel már kénytelen vagyok együtt élni, de lassan már tényleg semmi önállósága nem marad, és nem én kényeztettem el, hanem egyszerűen nem hajlandó, unszolni kell folyton ezekért a dolgokért is, és nekem egyszerűbb már, ha én csinálom, kevesebb a konfliktus, mert ha unszolom, akkor csak csesztetem ugyebár. Tehát ez a férfi taktika, amit nem akarok, addig nem csinálom, míg a nőnél betelik a pohár, és csak megcsinálja helyettem, én meg röhögök a markomba?

Ma elhatároztam, nem szólok többet, mindig csak balhé van belőle, és mindig én vagyok a rossz, akkor is, ha jót akarok, mindig visszavág mindent az én fejemhez. Az is az én hibám lesz, ha egyszer borítok mindent, én leszek a rossz asszony. Nem értem, egyszerűen nem tudok mit tenni, már úgy érzem, belefulladok ebbe. A gyereket kevesebbet kell lassan rendezni, mint a férjemet. És nem érzem, közben, hogy társam lenne, és nem anyagiakra gondolok. :( Bocs, jól kinyihogtam magam. :(