Fontos! Anyának már elege lett belőlünk (családjából)? Kamaszok veletek is előfordult hasonló?

16 éves lány vagyok és két fiú testvérem van,egy 15 illetve egy 18 éves...

Sokszor úgy érzem,hogy az édesanyám nem szeret,illetve úgy érzem,hogy már elege vagy belőlünk(a családjából).

Pár napja elment a Balatonra (ott van egy nyaralónk,ott szállt meg)másfél hétre ment ki meg kérdeztem,hogy mehetek e vele,erre ő,nem mert most nyugalmat szeretnék, múlt kor is egyedül volt másfél hétig és onnan ment-megy dolgozni.

De nekem hiányzik pedig csak pár napja ment el,azaz igazság,hogy nem nagyon beszélünk egy mással,de nagyon szeretem,sokszor próbáltam oda menni hozzá,hogy egy picit beszélgessünk,de legtöbbször azt mondta,hogy hagyjál most nem érek rá,vagy ha mondok neki valamit akkor meg azt mondja,hogy;Mos miattad elfelejtettem mit akartam,vagy nem hiszem el már megint mennyi az idő,nem tudok elmenni futni..meg ilyesmi...ezért már nem beszélek vele.

Több olyan ismerőm is van,aki azt mondta,hogy olyan mintha a lányom lenni,illetve olyan is volt aki azt mondta(33 éves),hogy olyan mintha a testvére lennék,de ha kell leszek a pótanyád. :) Az ilyen ismerőseimhez fordulok általában amikor anyukámra lenne szükségem,velük beszélem meg,hogy éppen van egy barátom,vagy ha problémám van akkor tőlük kérek segítséget,mert anya nem hallgat meg.

nagyon hálás vagyok az Istennek,mert vannak ilyen ismerőseim,de közbe meg rossz érzés,hogy anya nem szeret velem beszélgetni,tudom fáradt lehet meg minden,de hétvégén is?

nagyon visszahúzódó lettem és ha valaki megszeretne ölelni akkor én elhúzódok még,ha olyan szerető ismerősöm akkor is,

Egyszer valamiért nagyon rosszkedvem volt feszült voltam és anyával összekaptunk,nem is tudom már miért olyan volt ez az egész,hogy összekaptunk de már el is felejtettem,hogy miért,már nem is tudtam vissza emlékezni,hogy miért veszekedtünk anyával,de azt tudom,hogy nem csak én voltam a hibás illetve nem is csak anya,általában amikor összekapunk akkor mindketten hibázunk,nagyon sírtam és többször is egymásután bocsánatot kértem,erre anya;azt mondta,hogy megbocsátok...,de nem hittem el neki ezért még jobban sírtam úgy 1-2órán át sírtam utána zokogva kértem anyától,hogy öleljen meg(akkor még mindig nem hittem el,hogy tényleg nem haragszik,pedig tudom,hogy nem nagy dolgon kaptunk össze)anya erre csak azt mondta,hogy;Nem.

:( nagyon rosszúl esett így mégjobban csak sírtam folymatosan sírtam aztán úgy 30óra múlva odament hozzám és azt mondta;na jól van megölellek(de gondolom már az agyára mentem a folyamatos sírással)amikor megölelt akkor mégjobban elsírtam magam,de az már megkönnyeülés volt és nagyon jó érzés volt azóta is jól esne még egy és még egy,de meg se merem kérdezni,hiszen akkor sem akart meg ölelni.

hiányzik,hogy anyával beszélgessek egy jót,vagy megöleljen.

Szerintetek már elege van belőlünk? Nagyon fáradt?

Vagy magányra van szüksége? Kamaszok éreztétek már azt,hogy az anyukátok vagy apukátok vagy valaki közeli rokonotok nem szeret? Ti tudtok beszélgetni valamelyik szülőtökkel meghallgatnak titeket?