Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ennyi lenne egy szakítás?
Az utóbbi időben nagyon kikészültem a párom mellett.
Ez az időszak kb 2-3 éve tart.
Én sem vagyok tökéletes, és bizonyos dolgok hatására hisztis házisárkány lettem, amit szégyellek.
Eddig csak én kerestem pénzt, amit nagyjából magára, és az életvitelére költött. Nemigazán beszélt velem semmiről, csak haverokkal, ismerősökkel. A munkámat nem becsülte, soha nem köszönt meg semmit. Soha nem ismert el egyetlen hibáját sem. stb.
Én őt nagyon fontosnak tekintettem, úgy voltam vele,
hogy kitartok mellette bármi is jöjjön.
De egyik nap szenvedés így a másik után, és felhoztam, hogy költözzön el egy időre.
MIre a fejemhez vágta, hogy akkor "szakítani akarsz"
Nyilván tudja, hogy nem akarok, viszont ő meg változtatni nem szeretne... erre rávágtam hogy igen , költözzön.
Erre hűvös nyugalommal közölte, hogy oké. 10 éve vagyunk együtt, és mikor ezeket a szavakat mondta, és végig a "szónoklatom alatt" egyszerűen mintha hátat fordítana, nézte a számítógépét.
Később mondtam neki, hogy durva, hogy ennyire nem érdekli a szakítás, és hogy bár térdenállást nem vártam, de valamit azért mégis... és hogy elég levágós volt hogy végig szoborként ült, egyáltalán nem hatották meg a hallottak... erre azt felelte, hogy ő nem hallotta hogy szakításról lenne szó.
Szerintetek ez mi?
Szóval te keresel pénzt és ő költi el? Bocsánat de ne csodálkozz, hogy így viselkedik. Én ezt nem hagynánk.
Nálunk most csak párom keres, de én soha nem költözöm az ő pénzét!
Ha nekem kell valami, akkor mindig megkérem, és megköszönöm ha megveszi!
Zavar, hogy nekem most nincs munkám, de cserébe én tartom rendben a lakást és én foglalkozok többet a kutyánkkal és a cicánkkal. Tudod... egyensúlyt kell teremteni.
Ha ennyire elfajultak a dolgok, akkor lehet jobb is ha szakítotok. Tudom, hogy lelkileg ez nehéz, pláne ennyi idő után. De ha ennyire nem hajlandó a párod változtatni (és mivel minden a kis hátsója alá van téve, nem is fog), akkor viszlát neki.
Ellenben, őt soha nem érdekelték az itthoni teendők, akkor sem segített, ha meggebedtem a munkában... nemrég egyébként az egészségemre is ráment az állandó gürcölés...
És ő végig azt nem értette, hogy miért nem megyek bulizni, mikor hívtak minket a haverjai.
Esküszöm, nemértem.
Egyébként, a piszkos anyagi dolgoktól eltekintve... rendes ember, és vele szeretnék lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!