Hogyan értsem azt a gyakorlatban, hogy: "hozzam szóba a házasságot"?

Mint látom, hiába értékelted hasznosnak a válaszom, valaki mégis haszontalannak érezte(mintha bármi köze volna hozzá), téged butának titulált, és engem is, amiért értem a problémád. Nos igen, ilyen ez, ha valaki totálisan fesztelen, őszinte és nyílt a párjával, legalábbis azt hiszi. Vannak dolgok, amikről nehezebb beszélni. Ez van, nem vagyunk tökéletesek, ez nem a kapcsolat hibája, hanem a belénk rögzült hibás magatartásoké. Persze, tudom, hogy vannak, akiknek nincsen ilyesmi. Ezesetben nem is értem, miért járnak ide megbotránkozni. Talán a törhetetlen hiúságukat legyezgeti a tudat, hogy másoknak vannak gyengeségei. ;)

No, és akkor mostmár rád koncentrálok, kedves kérdező! Az egyik megfigyelésem az, hogy a dolgokat igazából csak elkezdeni nehéz. Csak az első pár mondat az, ami nem igazán áll az ember szájára. Ha azokat sikerül kimondani, utána már jöhet hozzá a magyarázat, a lényegi rész, amikor már nem arra koncentrálsz, hogy "úristen, mit szól ahhoz, hogy felhoztam", hanem arra, hogy kifejtsd az álláspontod. Jó volna tisztáznod magadban, hogy miért is vagy szégyellős előtte, és hogy mik azok a témák, amikben szintén nem szívesen ragadod magadhoz a szót. Ha megérted, miért zavarnak ezek a dolgok, azt is "elmagyarázhatod" magadnak, hogy miért nincs okod igazából a félelemre.

Azért javasoltam - és javaslom minden esetben - a beszélgetést, mert ez az, ami lelkileg igazán közel hozza az embereket egymáshoz. Egy jóleső beszélgetéstől mindig úgy érzem, hogy méginkább a bizalmunkba fogadtuk egymást, ettől aztán az önbizalmunk is nő. Fontos, hogy tényleg érezd az összetartozást a pároddal, mert egyrészt ez a házasság alapja, másrészt pedig minél közelebb állsz valakihez, annál "bátrabb" vagy a társaságában. Ha jól értem, nem attól félsz, hogy mit reagál, hanem, hogy neked kell kinyilvánítani a dolgokat.

Én spec. úgy nőttem fel, hogy azt tapasztaltam, aki valóban szeret, az nem szavakkal szeret. Ennélfogva van egy gátlás bennem, nem szívesen használom a szót, noha tudom, hogy a válasz egy őszinte "én is szeretlek" lesz. Az emberben vannak ilyen kis belső akadályok, amiket egy célért le kell küzdeni. Nálam a cél az, hogy éreztessem szavakkal is, amit érzek, nálad pedig az, hogy előrébb lépjetek a kapcsolatban, hiszen ez mindkettőtök boldogságát szolgálja. :)

a 14-es (meg még néhány másik) válasz gazdája.

21. vagyok...

Szerintem ezt kellene elengedned, hogy NŐ meg FÉRFI vagytok...célravezetőbb lenne PÁR-ként vagy EMBEREK-ként gondolni magatokra, de a legjobban PARTNEREKKÉNT. Az én olvasatomban nem érett komolyabb dolgokra (esküvő/családalapítás) az a kapcsolat, ahol nem együtt működve vannak benne a felek, hanem benne van ez a sallang, hogy "Úristen nő vagyok, nehogy már én tegyek a kapcsolatomért, arra ott a férfi, én csak kelletem magam, hátha összejön valami".

Remélem sikerül vagy elengedned ezt az infantilis hozzáállást, vagy sikerül ezzel együtt rávenni a párod mindenre, anélkül, hogy kimozdulnál a "Nő vagyok" pózból...

24N