Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mire számítsak? Tudom, hogy nagyot hibáztam és már mondanom kellett volna de nem voltam elég bátor.
Én is az őszinteség híve vagyok, de ebben az esetben abszolút nem. Természetesen az apának is joga van ugyanannyira kibukni, mint az anyának, de ebben az esetben most az anya volt az, aki nehezebben állt talpra. Sikerült neki végre, ne rúgj bele mégegyet, mert a jóég sem tudja hova jut ezek után. Hordozd ezt a súlyt te, ha szereted! Próbálj tettekben bűnbocsánatot nyerni. Segíts neki, szeresd őt, légy a támasza, stb. Fordíts rá több figyelmet, mint azelőtt! Ezzel enyhítheted egy kicsit a bűntudatodat és ha feltűnik neki, akkor mondhatod azt, hogy az elmúlt időszak mindkettőtök számára kemény volt és szeretnéd, ha újra közelebb kerülnétek egymáshoz, ennyi.
Tényleg nem vagyok ennek a híve, de most nagyon igaz az, hogy amiről nem tud, az nem fáj. Nem is tudom mit csinálnék ha elveszíteném a gyerekemet. Ha éppen csak feltudtam állni és már közölné a férjem, hogy hűtlen volt, hát fogalmam sincs mit tennék. Valószínű visszataszítana oda, ahonnan jöttem.
Tudjátok, hogy én miért nem hiszem el az ilyen megbánós sztorikat? (Akár férfi a csaló, akár nő?)
Mert ebben: "valaki végre meghallgat engem is és foglalkozik velem" - nincs benne a szex. Ez egy akkora nagy kamu, hogy az valami hihetetlen.
Hogy ha tényleg csak a "meghallgatás és foglalkozás" kell, azt BÁRKI meg tudja adni. Rokonok, barátok, akik férfiak, idős vagy csúnya nők, idegenek (pszichológus). De nem, valamiért olyan valakitől kellett a "meghallgatás", akivel a szex is megtörténhet.
Szerintem az ilyen nők és férfiak már a megcsalás ELŐTT tudják, hogy szex is lesz, hisz egyébként a szomszéd néni is jó hallgatóság lenne, sőt lehet, hogy jobb. Direktbe olyat választanak, akivel szex is lehet.
Önző vagy, mint akkor voltál, amikor átverted, elárultad, megcsaltad.
Most meg sajnáltatod magad.
Aljasság lenne elmondani neki, hogy még nagyobb fájdalmat okozzál vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!