Miért szeretnek ki nok a ferjukbol?

A hozott dolgok számítanak ebben a tekintetben. Ha valaki az apjától ellesi otthon, hogy a nő csak annyit ér, amennyi munkát elvégez, az elköveti azt a hibát, hogy ezt a régi(akkor még nagyjából működő) gondolkodásmódot át akarja ültetni a modern nő életébe. Sosem fog menni.

Bármennyire is abszurdnak tűnik, de ezek a férfiak a maguk módján tényleg szeretik a feleségüket, és vannak annyira önteltek, hogy még helyesnek is gondolják a cselekedeteiket(ha a faternak bejött, neki miért ne?). A nő pedig addig tűr, amíg el nem fogy a dopaminkészlete. Aztán rájön, hogy sokkal érettebb, önellátóbb, okosabb a férfinél, és nem akar egy perccel se több időt egy ilyen alakkal vesztegetni.

Azért, mert már megvan a cél: a kölyök. Már bocs a nyersségért, de az esetek nagy százalékában ez a helyzet.

A Jókislány nem d.ug, csak azért, hogy kölyke legyen, amikor megvan a gyerek, apu már másra nem kell, csak kasszásnak és melósnak. De hogy d..ni is akar? Na azt aztán nem!

És ilyenkor jönnek a csillivilli süket dumák, hogy jaj azért, mert azért, mert elhízott (holott azért hízik el, mert boldogtalanságában és kínjában más se marad neki, mint a pia és a kaja), hogy bunkó, hogy ver (holott sok nő maga provokálja ki a verést), hogy koszos a ruhája, hogy trehány ...stb.

És azért, mert nem beszélgetnek egymással, nem egymással élnek, csak egymás mellett, mint két idegen.

Na, az előbbiekben több hozzászólásban részletezett mentalitás meg elvezet ide:

[link]

(legfrissebb KSH születés-házasság-halálozás az első harmadévben)

Mert szóval na ya, az intelligens és okos férfi az TÁRSAT keres, maximálisan egyetértek. csak hát ebből egyértelműen következik, hogy komoly kapcsolat céljából nem kezd olyan nővel, aki hetente 2-nél gyakrabban ejti ki az "önmegvalósítás" illetve a "kicsi babóka" szót, azok ugyanis nem TÁRSAT keresnek, hanem ugródeszkát vagy spermadonort és kasszást.

Na most, ha a kizártuk a PÁRkapcsolatra hosszú távon teljességgel alkalmatlan két "archetípust", az ÖNmegvalósítót meg az ősanyucikát, akkor marad ami marad - az egyre csökkenő számú házasság és gyerekvállalás...

(persze van ennek jó oldala is, ha a házasságok száma esik, akkor a válások SZÁMA nem fog nőni - csak az ARÁNYA...:)))

Na evvan, ezek a tények, ezzel kell szembenézni.

Igazságra vagy kíváncsi?

Mindenkinél más.. Nincs egy általános ok. Illetve lehet általánosságban véve gondolkodni, de hül.yeség.

Bocsánat én nem vagyok férjnél, de volt egy párom, akivel 5 évig együtt voltunk, együtt is éltünk. Miért szerettem ki belőle? És mikor?

Ezek nehéz kérdések, de megtörtént. Azért, mert már nem adott puszit mikor elment, vagy megjött, mert már nem fogta meg a kezem tévézés közben, mert már nem volt hajlandó velem beszélgetni, csak olyan témákról amik őt érdekelték. Egyszer egy autóúton elhatároztam, hogy direkt nem hozok fel egy beszédtémát sem, ami őt érdekelné, vagy én hallgattam a saját hangom, vagy kussoltunk. Néha volt egy ühüm.

No meg már semmi nem volt jó, amit csináltam, ahogy csináltam. Nem mintha tökéletes lennék, ó nem. Házimunkában abszolút nem segített, ha mégis, akkor iszonyat dühöngve, hogy nehogymár csinálni kell valamit. A főtt kaját elvárta, de egyszer véletlenül beborítottam a bolognait a mosogatóba és frankón eldugította a lefolyót. Hát azért én mit kaptam...

A szexre való ráhangolás azt jelentette neki, hogy kétszer megnyomja a csöcsömet, aztán izguljak ám fel, de izibe. Hát had ne részletezzem, mennyire nem izgultam fel. A fogamzásgátlót abbahagytam, mert kb minden 2. mellékhatás kijött, akkor ezután, ha szexre került a sor, akkor azt is megmérgezte, a jajj már megint fel kell húzni ezt a szart nyavajgással. Az mondjuk nem zavarta, hogy nekem mennyi terhet okoztak a mellékhatások. Ja! Persze a bogyót mindig én fizettem, soha nem szállt be...

Végül már görcsbe rándult a gyomrom, ha egy lakásban kellett vele tartózkodnom, mindig elmentem inkább a haverokkal. Az is baj volt. De otthon voltam és olvastam, az is baj volt. Ha számítógépeztem, az is. De beszélgetni nem volt hajlandó, és semmi szeretet szerű kifejezést nem tanúsított.

Egyszerűen nem nyerhettem. És ha beszélni akartam a problémáimról, akkor én voltam a hülye, mert nincs itt semmi probléma, csak én egyedül, amúgy ha nem lennék ilyen meg olyan és amolyan, akkor minden fasza lenne. Hiszen ő fasza csávó.

Az i-re a pontot a szakításunk tette fel. Egyszer megkérdezte, hogy téged már nem is érdekel ez az egész, ugye? Mire én: nem. És tudjátok mit? SOHA de soha nem kérdezte meg, hogy mi a baj. Soha de soha nem kérdezte meg, hogy ő mit rontott el.

És igen annak ellenére, hogy én ilyen meg olyan voltam, ő szeretett. Csak nulla önkritikával és empátiával nem lehet kapcsolatot létesíteni...

Szóval nézz magadba! TE nem vagy hibás? Te szeretgeted a feleséged? Segítesz neki? Beszélgetsz vele?

Mert én tudom, mi volt a hibám a kapcsolatban: az, hogy trehány vagyok, rendetlen, van véleményem dolgokról, és szeretek otthon lenni és semmit sem csinálni, ahelyett, hogy mindig mennék valahova, vagy jönnék valahonnan. De akkor is ilyen voltam, mikor megismerkedtünk.