15 év házasság után a férjem számomra egy antiférfi, gyakori ez vagy csak nekem nincs szerencsém?

31: Na igen, és akkor neked pl. még volt választék ezek szerint... Mihez kezdjen az, akinek nem volt? Aki egy kezén bőven meg tudja számolni, hogy kik voltak hajlandóak leállni vele, egyik rosszabb, mint a másik, és mindehhez mondjuk már 30 körül vagy afölött jár (ráadásul nő)?

Nem ismerjük a Kérdező egykori helyzetét, lehet, számára sem volt annyira bőséges és minőségileg sokszínű a választék, de házasságot és gyerek(ek)et is szeretett volna, így nőként nyilván szorította az idő, nem várhatott 42 éves koráig a szerencsére, hogy hátha majd akkor, hosszas keresés után végre találkozik a 100%-ossal...

Mindig azok a legokosabbak, akiknek nem túl nehezen és viszonylag "időben" összejött!

Keveritek az apróbb kompromisszumokat és a megalkuvást a párválasztás terén. Nagyon nem mindegy melyik van.

Számomra az, hogy olyan emberrel legyek együtt akinek pl minden megnyilvánulása idegesít és antiférfi, nem opció. Semmilyen korban. Ezerszer inkább lennék egyedül, én sosem voltam kapcsolatfüggő. Egyedül is jól megvoltam mindig. Én ilyen személyiség vagyok.

Az, hogy viszonylag fiatalabb voltam amikor életem párjával egymásra találtunk, még nem jelenti azt, hogy ha nem így alakul, mondjuk 35 évesen már lemegyek igènytelen szintre. Na meg valószínű nem is görcsöltem ezen

a pártalálás dolgon annyira, hogy úristen egyedül maradok. Akkor úgy maradok. És?

Persze van aki megteszi , megalkuszik, szíve joga, és ez se probléma annak aki saját akaratából ezt választja, mint a szingli életet, csak az minek panaszkodik hogy milyen szar? Ezt választotta.

A barátnőim közt is van aki nem akart megalkudni, kevesebbel beérni, sokáig szingli volt emiatt, és végül ő is megtalálta akire vágyott, 40 évesen ment férjhez és legalább boldog. Most már 10 éve vannak együtt. Azóta is élvezi a párja társaságát. Ő is ezért nem házasodott meg hamarabb.

+ Egy szóval sem mondtam sehol, hogy nem voltam két kapcsolat közt évekig egyedül, mert voltam. Csak én nem pánikoltam emiatt, és akkor még nem tudhattam lesz e párom vagy sem.

32. A 100%-os ahogy te hívod, hiába akarod kiforgatni amit az ember leír, nincs, nem létezik. Vannak akikkel az ember apróbb kompromisszumok mellett tudja élvezni a közös életet, az adott szemèly társaságát, másokkal meg akikkel nem, de megelégszik vele, megtűri mert nincs más, csak jaj ne legyen egyedül, na az a megalkuvás. De ha neki ez belefér akkor miért is panaszkodik az èletére, a párjára? Vagy miért van egy ilyen ember megsértődve, ha szembesítve van azzal, hogy ez megalkuvás, olyan élet, azzal akit választott?

Még egyszer: tökéletes ember nincs. Olyan van akivel kisebb dolgokban eltértek de megbeszélhető, gond nélkül toleràlható stb, és egy családként, szövetségként tudtok működni, szeretve, tisztelve egymást, úgy hogy alapvető dolgok megvannak köztetek, szerelem, vonzalom, értékrend, stb

meg van az az olyan nincs ló jó a szamár is típus, aki csak azért van,hogy ne legyen egyedül az ember , és a kapcsolat is ilyen minőségű lesz. Ezen nem kell csodálkozni.

Én is voltam egyedül évekig, voltam sokszor visszautasítva, elhagyva, megcsalva, még megütve is, de nem vitt rá a lelkem, sem a gyomrom, hogy olyannal legyek akivel egy langyos semmi lenne az életem, akit nem szeretek, akit nem tisztelek, akivel nincs lángolás, sem semmi.... Az egyedüllét sem vitt rá.

A 26-os és a 33-as válaszoló jókat írt, csak osztani tudom a véleményüket.

Ha már a kezdet kezdetén is voltak számodra elfogadhatatlanul rossz tulajdonságai a partnerednek, miért mentél hozzá?