Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tudnám megváltoztatni a feleségem?
#20
Nagy valószínűséggel nem becsúsztak azok a gyerekek, hanem hagyta magát rábeszélni, nem állt ki magáért, most meg veri a falba a fejét az is, és tolja rá a másikra a felelősséget.
Nem felmenteni akarom, félre ne értsd, de a kérdező is tudta, milyen típus, akkor meg minek?
Itt annyi olyan kérdés, meg válasz van, amiben a fordítottját taglalják, miszerint a nő erőszakolta rá a férje az apaságot, aki nem is akarta... Hát fordítva is megtörténhet, de az ilyen eseteknél egyik variáció sem arról szól, hogy véletlen maradt úgy a nő, hanem az egyik fél kikönyörögte a gyereket.
(Nem állok senki mellé, 3 gyerek mellett tettem le egy szakmát, dolgoztam is benne, bár már bánom, mert nem az én terepem, de ez most mellékes. Lényeg, ha van cél, sose késő elkezdeni valamit, csak kell hozzá azért egy-két feltételnek teljesülni.)
Itt 2 ember meggondolatlan döntésének, eltérő elképzelésénekvaz eredményét látjuk, a kérdező viszont ezt nem képes realizálni sajnos.
És ez a gond.
18.,19.,21.
Egy nőt nem lehet rábeszélni, hogy gyereket vállaljon. Ezzel,hogy presszionáltak egy nőt a gyerekvállalásra, azok takaróznak, akik k.vára akartak gyereket, csak hát sajnos nem bírták a strapát, mert a gyerek monotonitást, kötöttséget hozott, és a szabadon szárnyaló szellemű felvilágosult nőnek ez kényelmetlen. A gyereket nem lehet lekapcsolni, kilépni belőle, mint egy alkalmazásból.
A kérdező sem zsarolta gondolom az életével a nejét, hogy családot alapítson vele. Ez a nő egyszerűen megunta a gyerekezést, inkább mással foglalkozna már napközben, nem a gyereknevelés-háztartás kombóval. Ilyen egyszerű valószínűleg ez az egész.
Én sem értem miért a férjét okolják látatlanban, hogy biztos ő erőltette a gyerek témát, de mi van ha nem?
Ma már otthonról is lehet működtetni egy vállalkozást, ahogyan sokan is teszik, szóval ha van egy ilyen rendicsek férje a hölgynek akkor igazából csak rajta múlik a dolog.
Mit kell tégy? Elválni tőle és a gyerekeket magadhoz venni.
Írom ezt olyan nő gyerekeként, aki utálta, hogy élek. Sokkal jobb lett volna heti max egyszer látni, és normálisan felnőni.
Most vagyok 30, igazából ez az az időszak legalább is nekem,amikor úgy igazán csinálnám a karriert, de családot sokkal jobban szeretnék, mivel karriert később is lehet.
Kicsit rossz érzés volt, hogy nem keresek annyit, nem haladok, de ez egyébként nincs így, haladok csak másban, és nem a karrier az élet.
Érdemes leülni ezt megbeszelni higgadtan. Elmondani neked ez rossz, ahogy viselkedik és hosszútávon ez megrontja annyira a családi légkört, hogy nem fog tovább menni.
Együtt vállaltátok ezt, ez nem az, hogy meggondolja magát és kész. Menjen vissza akkor dolgozni, ha ezt szeretné, de ha nagyon ezt akkor meg kezdje el, ne várja a sultgalambot.
Ha pedig nem ez a baja, mondja el.
Legyél azert megerto vele, tényleg egy mai dolgozó nőnek is nagy változás egyébként, belénk van már kódolva, hogy menj keresd te is a pénzt, különben csak otthon ülő háziasszony lehetsz, persze nem így van, de ilyen a többségi ítélkezés.
Akármennyire ez volt az álmom, hogy gyerek, férj stb. Nehéz volt megbékelni, hogy nekem már nem a karrier az elsődleges, és ez így van jól, ne sarcoljam magam, mert a férjem is támogat és idővel lesz alkalmam még jó sokáig dolgozni stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!