Ezt hogy érezheti jogosnak?

Fel van háborodva, hogy romokban az élete, mert "én elértem, amit akartam". Hosszú küzdelmek után a közös gyerekünket várom, és veszélyeztetett terhesként közben a sulimat is be tudtam fejezni.

Az én hibám, hogy ő nem, mert ő dolgozik, és nem írom meg úgy a szakdogáját, hogy abszolút közöm nincs a témához, és ő nem szeretne foglalkozni vele egy percet sem. Csak elvárja.

Azt tudni kell, hogy a dolgozik, az azt jelenti, hogy 4re már tuti itthon van, pénteken vagy 11kor végez, vagy nem is dolgozik. Tud úszni, fürdőbe, meccsekre járni, netflixezni, szóval ideje lenne.

Utál azért, mert nem dolgozom, pedig nem egy álom a terhességem, nem véletlenül vagyok itthon, és nem is neki köszönhetem (anyagilag).

A terhességem alatt semmi szeretetet, érdeklődést nem kaptam, csak mindennapi b@szogatást, hogy mit nem csináltam meg (hiába millió dolgot igen).

Amíg szigorú fekvésre voltam ítélve, bevásárolt, csinálta a muszáj dolgokat, de közben teljesen meg volt indulva, egyfolytában eljárt itthonról. Ez is mintha kiváltság lett volna nekem, pedig nagyon kemény hetek voltak... Mind testileg, mind lelkileg. Teljesen egyedül éreztem magam.

Osszessegeben mióta terhes vagyok, utál, pedig akarta a gyereket, hisz lombikoztunk, nem volt egy sétagalopp.

Azóta már érzem, egyáltalán nem várja, minden mással el van foglalva.

Lehet, hogy kicsit kusza, mint most a lelkiállapotom is. Itt van ez a gyermek a hasamban, kb 2 hónap múlva megérkezik, ebbe... Az apja nem várja, az anyját utálja, és nekem lelkiismeretfurdalasom van, szegény pici babának nem ilyen életet képzeltem. :(

Nagyon boldogtalan vagyok, már utálom, ha férjem itthon van, mert csak bánt, mit nem csináltam meg, mit kéne csinálnom, semmi sem jó, semmi sem elég, pedig sokszor úgy érzem, megszakadok, mert már nem bírom úgy, fáj mindenem, rosszul alszom, persze ez nem lényeges, nem érdekli. Ha másokkal beszélgetek, az jó, de ha itthon vagyunk, már kimenni sincs kedvem a nappaliba, mert zavarom, tényleg utál. De nem érzem jogosnak, tettem amit tennem kellett, ennyi történt.