Mitől érezhetném jobban náluk magamat?

Nagyon friss a házasságunk és júniusra várjuk az első babánkat. Hirtelen jött a baba tény, mert nem mindent ilyen gyorsan szerettünk volna. Viszont semmiképpen se akartuk elvetetni. Mindig is szerettünk volna, de 1 év múlva kb. meg nyáron esküvőt. A terhességemnél sokszor stresszeltem aggódtam de most már annyira durván nem. Hosszas nehézségek, vívódások után 1 hónapja férjem szüleihez költöztem. Beláttam, ha mindent tényleg kialakíthatunk a

tetőtérben, ahogy szeretnénk akkor talán tudok itt élni pár évig. Férjem és a szülei is megnyugodtak, hogy többet nem hozom fel a különköltözés dolgot, főleg nem albérletbe. A konyhánk közös és nincs külön bejárat, csak a fennti rész a miénk. Az elején kezdtem megnyugodni, viszont a legjobban azt szeretem ha egyedül lehetek, mert mindenki dolgozik. Ilyenkor merek csak porszívózni, mosni úgy tenni venni, mint anno otthon. Ha a férjem hazajön délután akkor se szorongok, de ő mindig mondja miért csinálok meg ennyi mindent inkább pihenjek. Ha pedig vagy anyós, vagy após épp itthon van nem nagyon merek tenni venni. Anyóssal azért el tudok lenni, nem feszengek már annyira, de még nem olyan a kapcsolatunk egyikkel sem mint a szüleimmel. Velük mindig önfeledt, nyugodt tudtam lenni és mertem kérni, elmondani a problémáimat. A másik, hogy szépen elrendeztem a cuccaimat de most lesz festés, ami újra felfordulást fog okozni. Anyos, após azt akarja hogy én ne csináljak semmit, pihenjek és a kiságyat, ágyunkat is majd férjem, öccse és a barátnője összeszerelik. Sok tanáccsal már ellátott anyós, a babával kapcsolatban. Vett neki ruhákat, mindig mondja mi kellene még neki. A babaszoba berendezésében is azért bele akar szólni, hogy ő milyen fuggyonyt akar neki. Sajnos úgy alakult, hogy a kiságyat és a legtöbb nagyobb tételt nélkülem vették meg, mert nem tudtam ott lenni. Falmatricát is ő választott. Mindig mondja majd ő elpakolja a szobából szekrémyekből a felesleges dolgokat, aztán végül a polcot én rendeztem el, mert úgyse csinálta volna meg. Sokszor felmászkál sajnos, mondja mit hogy kéne még elrendezni, férjem felesleges ruháit miért dobtuk ki. Tudom, hogy még a festés miatt felfordulás lesz, de én egyedül is el tudok mindent rendezni, férjem is össze tudná szerelni az ágyakat. Mégiscsak a mi gyerekünk lesz ez a baba és úgy költöztem ide hogy bárhogyan alakíthatjuk a fennti részt. Az elején még úgy voltam vele, hogy nem gondolok arra, hogy meddig kell itt élnem, de kicsit megint elfogott az, hogy sok ez nekem és egyedül vagy a férjemmel érzem magam csak jól.

Mit tegyek hogy jobb legyen?