Tényleg kevés az olyan házasság, ami ugyanolyan erős és stabil a gyerekek után is? Az igaz, hogy a gyerek teszi tönkre a kapcsolatot?

Pont ez a baj, sokszor aki igazán akar gyereket, azt az sem érdekli, hogy enni tud-e neki adni.

[link]

A boldogság csökken a gyerek után. Szerintem nagyon kevés ember van, aki valóban előre látja, milyen lesz ő azután, hogy egy kicsi, tehetetlen, állandó figyelmet igénylő emberke az életébe pottyan.

A gyerek megléte hozhat rengeteg olyan problémát, ami a létezése nélkül nincs.

Nem ő a hibás ezekért, hiszen nem kérte, hogy megszülessen, egyszerűen a létezése generálja és kész. Ez tény.

Erről azok tehetnek akik nem mérik fel eléggé előre gondolkodva, hogy mit vállalnak, de ettől még maga a gyerek jövetele a gond.

Igazából nagyon kevesen igyekeznek gyerekvállalás előtt felmérni a lehető legtöbb lehetőséget, hogy milyen következményekkel fog járni ha gyereket vállalnak, hogyan fog megváltozni az életmódjuk, a szexuális életük, milyen érzéseik lesznek ezzel kapcsolatban. Főleg mert divat lett romantizálni, idealizálni a gyerekes életet, miközben kő kemény meló, rengeteg lemondás, stresszforrás, aggódás, nyűg, akár évekig tartó kialvatlanság, fáradtság, a kapcsolat háttérbe szorulása, és hatalmas anyagi teher, ha az ember nem vajas kenyéren és teszkós párizsin akarja felnevelni a legolcsóbb használt ruhákban.

Több közeli barátnőmmel kvàzi végigéltem, hogy ment tönkre a házasságuk gyerek után. Hogy szűnt meg a szexuális életük,mert a férj nem kívánta többé, csak a gyereke anyját látta benne, nem a nőt, vagy mert rossz lett a szex a természetes szülés után visszamaradt testi változás miatt, hogy menekült a férj inkább a munkába, kocsmába, más nőhöz az otthoni hisztik, gyereküvöltés, fáradt feleség, gyerek körüli kötelezettségek elől stb.

És még azok vannak sokak által önzőnek bélyegezve akik ezeket tudatosan el akarják kerülni, és inkább nem szeretnének gyereket vállalni.

De miért kell kiemelni azt, hogy a gyerek nem azzal a szándékkal jön a világra, hogy tönkretegye a szülei életét? Szerintem ez mindenkinek világos.

(Vagy ez ugyanaz, hogy a gyerek "le akar születni"?)

Bennem (mint akinek vannak gyerekei), mindig felmerül a kérdés, hogy erre egyébként hogy lehet felkészülni? Főleg az elsőnél... Mármint persze, az ember tudja, hallja, olvassa, de ez közel sem olyan, mint hormonoktól megborult aggyal, kialvatlanul átélni azokat a változásokat, amiket egy gyerek hoz az élet minden területén egy nő esetében. Frissen szült esetleg, fájdalmai vannak, a hormonjai játszanak vele, a mellei bedurrannak, akár kisebesednek, hullani kezd a haja, alig alszik, aggódik, a munkahelye az otthona lett, a munkaköre a gyermek gondozás. Alig éri felnőtt interakció... Erre nem lehet felkészülni. Valaki ezt tök jól viseli, más meg padlóra kerül. A férj, társ szerepe szerintem iszonyú fontos ebben a helyzetben.

Én pl. pontosan tudtam mivel fog járni, de benne lenni ezerszer durvább volt. Ettől függetlenül én azt mondom minden percét megéri és hálás vagyok a férjemnek, hogy ennyire tudott támogatni ebben a helyzetben. Pontosan értem és látom, hol tud ez elcsúszni.

Egyébként azt vallom, hogy erős túlzás kijelenteni, hogy ha nem lenne gyerek, nem lenne min vitatkozni. Avagy akik nem vitatkozós típusok, azok a gyerek dolgaiból miért csinálnak ekkora feszkót? Nekem ez valahogy nem áll össze. Az ember folyamatosan változik. Csak 15 éve vagyunk együtt a férjemmel és visszagondolva mostanában másodszorra van olyan életszakasza, hogy néha csak meresztgetem a szememet, hogy ez kicsoda!? :D Ha csak azt tekintem, hogy amikor megismerkedtünk, hatalmas parti arc volt, az élete volt a buli, az "éljünk a mának" felfogás a belvárosban élve.... Már 6-7 évvel később tanyára akart költözni és gazdálkodni, most újabb eddig sosem látott hobbira, érdeklődési körre kezd szert tenni. Az új helyzetek hoznak új konfliktus helyzeteket is. Ez ilyen.