Boldogtalan vagyok?

Férjemmel 9 éve vagyunk együtt. Két kisgyerekünk van.

De ő nem olyan mint amilyen férjre vágytam. 😕 Nem segítőkész, nekem nem kedveskedik semmivel. Már szülinapra, nevnapra sem vesz semmit. Még talán régebben eszébe jutott, de akkor is nagyon ritkán, tudom ezt elrontottam hogy vele alapítottam családot. De nem csal meg, hűséges, engem nem bánt. Nem hazudik.

Viszont engem nem tesz boldoggá. Én 1 évvel ezelőttig kedveskedtem neki, ajándékokkal, vagy megfőztem a kedvenc ételét, stb. De én ritkán, nagyjából soha nem kaptam vissza. Így azt mondtam, akkor én is lesz*rom.

Nem is olyan bensőséges a kapcsolatunk, nem azt érzem hogy vele mindent meg lehet beszélni, ő a lelki társam.

De sose volt így, csak én már családot akartam, sok próbálkozás után és akkor ő tűnt a legnormalisabbnak.

Sose nyílik meg előttem. Zárkózott. Szerintem a haverjai fontosabbak neki.

Legmélyen belül vágyom a társamra, aki mellett pillangókat érezhetek a gyomromban, aki a kedvemben jár. Aki elviszi a gyerekeket setalni, ha látja hogy fáradt vagyok, vagy csak megeteti őket, hogy ne nekem kelljen mindig. Aki iránt szeretet érzek.

Aki hoz néha egy virágot, mert tudja hogy szeretnék.

Aki néha azt mondja szép vagyok. Vagy neki a legszebb.

Éjjel azt álmodtam hogy elhagytam őt egy olyan ferfiert aki olyan amilyenre vágytam. És olyan jó érzés volt hogy utána órákig azt éreztem, istenem, pont ez hianyzik, a kedvesség, bókok. Vagy majdnem 10 év után ez nem elvárható?

Ha elhagynám, esetleg lenne más, akkor az is 10 év múlva ilyen lenne?

A gyerekek miatt nem hagynám el. Nagyon menni sem tudok sehova. Most válik valóra az álmom, nemsokára bekoltozunk az új házunkba. Örüljek inkább most ennek? Aztán lesz valahogy? 5-10 év múlva elhagyom? Még fiatal leszek, most vagyok 34.

Talan van még esélyem megtalalni az igaz szerelmet.

Már ha létezik ilyen?