Van olyan, aki 33 évesen vagy idősebben ment férjhez, mert az élet így hozta?

Továbbra sem értelek. Én, amikor rátaláltam a páromra, nagyon örültem és örülök a mai napig, immáron 5 éve. Együtt élünk, nagyon szeretjük egymást, mindent megadunk egymásnak, amire vágyunk. A házasság csak egy plusz megpecsételése a dolgoknak, az alapoktól leszel boldog, nem a papírtól, bármilyen közhely. Nem attól tartozik hozzád valaki, hogy rajtatok van a gyűrű. Ha nem érzed magad teljes értékű társnak mellette, házastársként sem lesz másként.

Volt egy kolléganőm, aki hasonlóan gondolkodott, mint te. 7 éve voltak együtt a párjával és szétszekálta, hogy legyen esküvő. Mikor megkérdeztem tőle is, hogy miért ennyire fontos, nem tudott valódi, épkézláb választ adni. Egyetlen dolgot mondott, hogy mert gyűrűt akar a kezére, hogy mindenki lássa, elkelt. Szerintem nálad is inkább erről szól ez. Bizonygatni akarod a környezetednek, hogy igenis feleségül vettek.

Az előzőekhez képest én is csak annyit tudok mondani, hogy engedd el ezt a görcsös házasodni akarást és élvezd, ami van. Illetve, ha még menthető, amit emiatt vesztettél el...

22# Bocs hogy ezt mondom, de jobban jársz ha változtatsz ezen a gondolatmeneten, mert az élet is azt igazolja, hogy vannak nagyon jól működő élettársi kapcsolatok, és nagyon rosszul működő házasságok. Szerintem jobban fókuszálj a jól működő kapcsolatodra mint hogy házasságot akarj belőle.

Volt egy barátnőm, mindenkivel el akarta vetetni magát es mindig azt szajkózta hogy vele ne szórakozzanak évekig, meg kiskapu, miegymás.

Hidd el, ezt megérzik a pasik. Én sem akarnék olyan nőt akinek ez a vágya meg életcélja.

Ha nem akar elvenni, attól még szeret.

Ha te el akarod vetetni magad, akkor csak biztosítékot akarsz, ez pedig önbizalomhiány.

Otthagynak házasságban is, 3 gyerekkel is ha úgy van. Semmire nem biztosíték egy házasság.

Az egész témával kapcsolatban egyetlen probléma van.Emberek úgy húznak le együtt éveket,hogy nem tudják mit gondol a másik erről.

Kell/nem kell, fontos/nem fontos...

Aki nem akar házasodni vagy nem tartja lényegesnek azt a darab papírt,annak nem ártana ezt viszonylag hamar közölni a másikkal.Persze ez fordítva is ugyanúgy igaz.

Ha fontos,akkor erről beszélni kellene, még mielőtt jobban belebonyolódik az ember egy eleve nem hasonló gondolkodású emberrel bármibe.

Az idők végezetéig lehetne érvelni mellette és ellene is,de egyik dolgot sem lenne szabad ráerőltetni a másikra.

Sem elhallgatni,sem ígergetni,sem arra várni,hogy valamitől majd megváltozik a másik véleménye.

Egyébként kérdező én pont úgy gondolkodtam ahogy te.

Nekem fontos volt a papír.

Fölöslegesen nem részletezném,hogy miért.

Nem árultam zsákbamacskát ezzel kapcsolatban.

Ennek ellenére a párom valahogy mindig kihúzta magát a beszéljük meg dolgokból.

Nem kicsit éreztem magam átb@szva a 6. év után.

Aztán hosszas tipródás után úgy döntöttem hogy lezárom.

Igazából ma sem értem azt a döbbent arcot...

3perc alatt felvázolta a közös jövőt,hogy akkor házasodjunk össze és hogy holnap már menjünk időpontot kérni.

Valahogy nem azt éreztem,amit ilyenkor kellett volna.

Egy fél év múlva összeházasodtunk.

Akkor voltam 36.

6 év múlva költöztünk szét.

Hogy utólag mit csinálnék másképp...

Az első olyan problémánál,amikor úgy érzem,hogy semmiféle változás , törekvés nincs a másik fél részéről , néhány hónapos türelmi idő után lezárnám.

Mindegy,hogy ez milyen jellegű gond,ha elfogadni nem tudom és nincs jele a változásnak,akkor lépni kell.

Nem lettem házasságellenes továbbra sem.

Nem lett volna szabad 6 évig várnom és nem lett volna szabad hozzámenni sem.

Mert igazából belül éreztem,hogy neki ez nem fontos,de azt hittem,hogy majd változik vagy a fene tudja,mit is gondoltam.

Amit lezártál két hete, abból sosem lesz egy kiegyensúlyozott házasság.

Összejöhet egy pár év olyasmi kényszerpálya ,mint az én házasságom.Esetleg egy- két gyerek meg egy közös hitel után rájönni,hogy igazából érezted,hogy nem vagy 100%ban biztos ,hogy vele kéne...na az az igazi szívás,nem az ,ha sose találtál olyat akivel érdemes lett volna.