Van olyan, aki 33 évesen vagy idősebben ment férjhez, mert az élet így hozta?

Én azt olvastam ki a soraidból, hogy "tudja hogy erre vágyom..."

Nőként mondom neked, ne azért vegyen feleségül a párod mert te akarod.

Ezt a férfinek is határozottan akarnia kell, illetve nem kell, de nem árt ha magától akarja, és nem presszúrából.

Nem akatlak bántani, de tényleg engedd el ezt az esküvősdit, mert ezzel minden férfit el fogsz üldözni.

Tudom, most azt fogod mondani hogy te nem tartod nyomás alatt, meg hogy ő is mondta, akarta...csak éppen nem lett belőle semmi.

A legtöbb ilyen ismerősöm, csak úgy házasodtak a semmiből, valahogy olyan összhangba voltak, hogy egyszerre merült fel mindkettejükben hogy akkor legyen.

Ez amit te csinálsz, ez egyoldalú, és téged nem is érdekel hogy mit akar a másik, csak vegyen már el. Nem jó stratégia.

Úgy veszem le a kapcsolatodból, hogy még akarná is a pali, de te semmilyen teret nem adsz neki ebben, hogy a maga lelki érésében kialakuljon egy olyan ragadzkodás irántad, hogy azt mondja, igen, ezt a nőt nem eresztem, mert vele érzem jól magam, azt akarom hogy a feleségem legyen.

Teljesen olyan érzésem van az írásaidat olvasva, mintha a házasság lenne az, amitől a boldogságot várod. De miért? Ha eleve nem működött a kapcsolat, akkor miért gondolod, hogy az esküvő megoldás? Kötve hiszem, hogy szimplán azért szakítottatok, mert te házasodni akartál volna, ő meg nem. Ezt egyetlen esetben tudom elképzelni, ha már napi vita volt, mert folyton ezzel szekáltad.

Légy őszinte magaddal és tedd fel magadnak a kérdést, hogy miért fontos neked ennyire a házasság? Hogy elmondhasd magadról, hogy elkeltél? Vagy mert a környezetedben házasodnak az emberek és úgy érzed, lemaradsz valamiről? Ha feleségül vett volna, elégedetten hátradőlsz? Vagy netán onnantól kezdve a gyerektémával szekálod?

Nem bántásból kérdezem, egyszerűen érdekel, honnan ered ez a görcsös házasodni akarás.