Hogy látjátok magatok körül, milyen élete van azoknak, akik már idősebbek és sosem volt kapcsolatuk?

Volt gimis osztálytársam és jó barátom látom, akivel mai napig tartjuk a kapcsolatot. 25 évesek vagyunk. Ő kb 170 cm, kopaszodó, szemüveges, nem túl jóképű, vékony alkatú és mivel anyukája 10 éves korában meghalt, talán ezért eléggé igénytelen is az élet sok területén, pl. higiéniában, rendtartásban. Járműmérnökként dolgozik, szóval jól keres, de turkálós kinézetű, sokszor szagos, foltos ruhákban is jár. (Ne gondoljatok túl rosszra, de azért ha ott állsz mellette észre lehet venni.)

Sokszor azt bizonygatja nekünk, hogy jól tudja kezelni, hogy még sosem volt nővel (csók sem, semmi sem), elutasította hogy szülinapjára prostihoz fizessük be, elutasítja a csajozási tanácsainkat ("azt nem lehet tanulni"). Azt mondja vágyna barátnőre, de megvan viszonylag jól nélküle is. Nagyon gagyin csajozik, Tinderen vett fél éves előfizetést (18 ezer ft) és volt kb 5 matche, de ott is késve írt rá a csajokra, élőben meg aztán még inkább fingja sincs hogy kell egy lánnyal beszélgetni. De persze változtatni magán semmit nem akar.

Aztán néha olyan nőgyűlölő rohamok törnek rá, hogy beszarás. Amúgy nyilván amiket mond, azok egy részével egyet lehet érteni, de olyankor látszik rajta az idegesség, "jaaaj, a nőknek csak a pénz kell", elkezdi sorolni a régi sérelmeket, stb-stb. Ilyen is van néha.

Mondjuk annyi megvan neki, hogy a gyakorlatban tényleg éli a mindennapjait és nem ment el olyan extremitásokba, amiket te írtál (iszik, állatbarát lett, munkamániás lett, otthon élne, tehát ezek nincsenek meg).

Az egyik heti szinten drogozik, kemeny czccokkal es meg mindig egyetemi bulikba jar vissza, allandoan a mar hazas baratjait hivogatja ide meg oda, h menjenek vele, de megkapja szegeny, h masnap meloznak meg hat az asszonnyal akarnak lenni. Es akkor minden ilyen baratjanak eloadja a: hulyeseg a parkapcsolat meg ez csak szolgasors cimu kis nyavajgasa.

Ha valami alkalmon megis osszefut a banda, akkor reszegen meg nekem sirankozik h nincs senkije.

A masik total megzakkant. Milliardos, de ehhez kepest ha a rezsit nem nezzzuk havi 20 ezerbol el.

Total kesz van, nem gaz h nincs internete, de mobilja sem, sehova sem jar el, fura dolgai lettek. Kicsit az az orult zseni feleseg...

A lanyok meg, napestig a dugasrol beszelnek, minden fiun legeltetik a szemuket, de kozbe hangoztatjak h minden hapsi diszno, de ha egy szoba is all veluk, mar aso kapa nagyharangot terveznek vele.

Ezek mind ronda lanyok, azt hozza kell tenni.

Kb ezek...

Ilyen ismerősöm nincsen. Viszont itt vagyok én; bemásolom, amit egy másik kérdéshez válaszoltam (csak kijavítottam az elgépeléseimet).

25 vagyok. Barátnőm sosem volt, szex meg... hónapok óta filózok azon, hogy karácsonykor elmenjek prostihoz, legalább ne szűzként dögöljek meg. Kezdek alkoholista lenni, bunkó és flegma vagyok mindenkivel, veszélyérzetem nincs, a haveri kapcsolataimat leépítettem már rég és évek óta mindennap öngyilkossági gondolataim vannak. Gyűlölöm magamat és mindenki mást is.

Minden munkahelyemen azt gondolom, hogy "na majd most, itt biztos szerzek valakit". Csak hát hiába dolgozok kereskedelemben több mint egy éve, ha minden nő kannal az oldalán jön be. Persze akkor se lennék meggyőzőbb, mert egy-egy szóban válaszolok minden kérdésre és látszik rajtam, hogy nekem csak nyűg a vásárló (műszaki eladó vagyok). Tinderen nagyjából 1500 jobbra húzásnál járok, az összes létező társkeresőn meg úgy 150 elküldött levélnél, szóval van mire alapoznom, hogy soha nem lesz senkim, elég reprezentatív ez a ~1650 fős merítés. Ha meg egyetemen nem sikerült találnom senkit, főleg nem fog munkában. Természetesen 99%, hogy mindez a külsőm miatt - mert hát a belső a fontos, mint tudjuk.

Jaaa, azazhogy beugrott egy haverom, aki hasonló hozzám, annyi különbséggel, hogy ő magas, arcra tök átlagos, taxizik, csak éppen hülye, hogy ezeket az előnyöket kihasználja. Ennek okán van egy "nője", akihez fél éve nem nyúlhatott (mármint kézen fogva járás vagy csók szóba se jöhetnek, nemhogy még szexuális tevékenységekről beszélhessünk). Fizet neki mindent, tőlem kellett már kölcsönkérnie, és a hülyéje nem fogja fel, hogy ki van használva. Inkább bevállalja ezt, csak hogy nőhöz bármi szintű köze lehessen. Szóval ez a másik fajta kivetülése az egyedülállóságnak. Olyat még nem is láttam, amit itt írnak sokan, hogy így vált igazán boldoggá és így teljesedett ki az élete egy férfinak. Sőt ezt el se hiszem. Mondhatom én is azt, hogy nagyon örülök, hogy az összes pénzemet és időmet a hobbimba invesztálhatom, miközben a valóság az, hogy legszívesebben felvágnám az ereimet bármelyik pillanatban, vagy a kipufogógázt visszavezetném az autómba, a hobbim meg csak pótcselekvés, hogy valami elvonja a figyelmemet a magányomról.

Három ilyet ismerek.

Az egyik 40-es,rokonom.Az apjával él,az anyja meghalt kiskorában. Nem tudunk róla hogy valaha lett volna kapcsolata,ismerkedett nőkkel,talán randizott is,de sosem volt "bejelenthető" nője.

Kb 20 évig ugyanott dolgozott,aztán becsődölt a gyár,másik helyre ment. Tehát mindig gyári munkákról volt szó. Az apjával osztoznak a fizetésen,néha főz,társasága még a 30-as éveiben volt,akkor jártak hozzá iszogatni,kártyázni,de ma már mindenki szétszéledt,családos lett. Szóval marad a munka-haza-házimunka. Nem tűnik boldognak. Sem elégedettnek. Nem iszik,de nem is teszi magasra a lécet. Nem csinál semmit tulajdonképpen. Olyan áltagos,semmisemjó-semmisemegynekünk mentalitása van.

A másik,30-as ismerősöm. Szintén szüleivel él,szintén nem tudok róla hogy valaha lett volna nője. Egy éjszakán túl biztosan nem,pedig jól néz ki,sokan hajtottak volna rá,de szégyellős,nem tartja magát sokra,úgy van vele hogy nincs mit adnia ezért nem fogott bele soha. Majdnem 30 éves koráig nem is dolgozott,csak néha alkalmi melót,most kezdett rendesebben dolgozni,talált valami utazós munkát.Eddig nem csinált semmit csak játszott a gépen meg füvezett egész nap,a szülei meg ellátták. Hát nem hiszem hogy boldog és elégedett.Semmit nem mer csinálni,semmit nem mer elkezdeni. A társasága szintén lekopott a 20-as évei végén.

A harmadik szintén rokonom,50-es éveiben van lassan. Egy nője volt,de elváltak még mikor 30 volt,azóta az anyjával él,segíti a fizetéséből,ami szintén alkalmi munkákból áll. Meg mostmár egy ideje ápolásra is szorul az anyja,szóval gondolom marad is nála. Azt mondja csalódott a nőkben,és csak egyet szeretett,neki nem kell több. Meg hát különben is hova hozna így ide valakit hogy semmije sincs (teszem hozzá,alkoholista volt,ezért hagyta el a nő). Meg van keseredve,fél mindentől,nem tudja mi lesz vele öregkorára,foylton ezen parázik,de semmit nem tesz. Hát boldognak nem boldog az biztos.

Két esetről mesélek:

Egyik lány, harmincas. Mindig elvarázsolt volt. Igaz volt kb 10 éve egy fél éves kapcsolata, de se előtte, se utána semmi. Komolytalan, álomvilágban él, pedig reál tárgyon végzett. Munkahelyeit folyamatosan váltogatja, sehol nem marad meg, mindig a munkáltató a hibás, a hülye. Más fiúk után álmodozik, sokszor évekig. Hiába próbáltam bedobni, hogy menjünk ismerkedni együtt, mindig van kifogás. Szüleinél él, nagy állattartó, évente 3x változik élete célja.

Pedig nagyon igényes, művelt is, nem kifejezett szépség de nem is ronda.

Azokat a barátait, akik változásban segítenének, már elmarja maga mellől és aggkisasszonyokkal barátkozik... :(

Másik: srác, harmincas. Jó kiállású, bár csendesebb, sose értett nagyon a lányok nyelvén. Gyerekkorától a hobbijainak élt, abszolút kocka srác, lezser, agglegényes öltözködéssel, de ápolt. Munkájában mindig jó volt, de a lányok elkerülték, vagy csak barátnak tartották, arcra fiatalabb mint amennyi.

Egyszer haverral Amerikában utaztak és összekeveredtek 1-1 lánnyal, ennyi volt az össz tapasztalata, meg egy nagyon távkapcsolat amiből semmi nem lett.

Ez az ember most, pár évvel később a férjem. :)

31 éves volt mikor megismerkedtünk és teljesen elvarázsolt. Bár nagyon kitett magáért, és azóta csiszolódtunk egymáshoz, mégsem kellett feladnia azt, aki, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy ő van nekem és hogy én lehetek a felesége.

Srácok, lányok - sose késő!!!

A környezetemben nem tudok magamon kívűl egy ilyenről sem. Azt, meg nem tudom mennyire látszódik rajtam az életuntság. Beszélni nem szoktam erről senkivel.

29F