25-30 évesek, vagy akár idősebbek! Mit éreztetek mikor "felnőttetek"?

Egyáltalán nem éreztem, hogy felnőttem érettségi után, de még akkor sem, amikor elkezdtem dolgozni.

Akkor éreztem felnőttnek magam, amikor elköltöztem otthonról és teljesen önálló lettem.

Nem féltem, viszont egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy milyen lesz az életem és ez egy kicsit frusztrált. Mert ugye van, aki már fiatalon tudja, hogy mit szeretne, meg tudja, hogy merre viszi majd az élet.

Családdal nagyon jó a kapcsolatom, mindig is az volt. A barátok az évek során mindig változnak. Mindig más az az 1-2 ember, aki igazán közel áll hozzám.

Azt hittem, megvan életem párja. De sajnos csalódnom kellett. Ez így idősebb korban már nehezebb feldolgozni, mint fiatalon.

Igaz nem vagyok még 25 csak a 22-őt taposom ,de én sem vagyok felnőve egyáltalán.

Van állásom ,jelenleg jelentkeztem az egyetemre ,mert Szakma nélkül az élet neve halál. :D

Itthon javarészt az én fizetésemből élünk anyuval és a tesómmal ,e-miatt kissé úgy érzem ,hogy felnőttebb lettem. Valamint fönt tudok tartani autót is ami így sokkal nagyobb szabadságot biztosít ,mint annak idején.

Számomra a munkahely és a saját fizetés amiből nekem kell gazdálkodnom és magam kell eltartanom változtatott sokat és tett felnőttesebbé.

De az igazi "átváltozás" szerintem akkor következik be ,mikor elköltözöl és teljesen a magad ura/hölgye vagy. :D

Az iskola, sőt még az egyetem sem teljesen az életre készít fel, ezt majd akkor tapasztalod meg ha kiléptél az otthoni közegből, esetleg másik városban/kerületben kezdesz el tanulni, nagyon messze az otthonodtól.

Engem pont a stressz tett tönkre, ha nagyon idegörlő helyen tanulsz akkor lehet célszerű otthagynod, a diploma nem garantálja a sikert. A pénz pedig nem boldogít csak megkönnyíti az életet. 24 vagyok de még én sem érzem teljesen felnőttnek magam, hiába költöztem külön már 19 évesen. Az a legfontosabb hogy egészséges és kiegyensúlyozott legyél, és azt csináld amihez kedved is van, ne érezd kényszernek a munkád/szakmád. Ne stresszelj sokat semmin, nem éri meg. Én rengeteget csalódtam, emberekben, intézményekben, orvosokban is. Nemsok pozitívat tudok elmondani Mo-ról, szerintem ha teheted menj külföldre (USA, Anglia, Németo.) ha beszéled a nyelvet és kicsit taltpraesettebb vagy akkor nem kell éhbérért vegetálnod (mint itthon), még diplomával is nehéz itt jol keresni...

3: Most azért, mert te nem találtad meg itt a számításaidat, minden rossz? És mindenki menjen külföldre?

Nem mindenki keres rosszul, azért mert te nem találtál jó munkát.

Érettségi után szakmát tanultam, aztán elkezdtem dolgozni, komoly párkapcsolatom volt, mindent magam intéztem, összeköltöztünk a párommal. Tehát már rögtön a húszas éveim elején teljesen önálló és önellátó voltam, egyértelmű volt, hogy felnőttem.

Most 29 éves vagyok, még mindig együtt a párommal, gyerekünk is van, dolgozunk, építjük az életünket. Megvan mindenünk, amire szükségünk van. Elégedett vagyok az életemmel, életünkkel.

A családunkkal jól kijövünk, barátaink is vannak, biztos jövedelmünk is van. És nem a legjobb régióban élünk, de elvagyunk.

"Nem akarok lecsúszott lenni, mint néhány ember/ember szülei pl itt a gyk-n vagy egy szegényebb régióban. Nem akarok semmire szülni, fedél legyen a fejem fölött, a gyermekemnek tudjak megadni mindent"

És itt mi köze annak a többi embernek aki majd neked itt válaszolgat? Lesz köze ennek bármi is ahhoz, hogy te mit kezdesz az életeddel? Mi értelme ennek a kérdésnek?

Mintha az itt válaszolóktól tennéd függővé a saját életed.

"Nem akarok lecsúszott lenni.... bla-bla-bla!"

És????

Hat en mar túl vagyok a 25on.. Erettsegi utan egyetemre jartam. Laktam egy keveset koliban, aztán lakást bereltunk par baratommal. Tanultam, dolgoztam. En nem panaszkodok.. Jo volt. Végeztem az egyetemmel, de utolsó evben mar megismertem a barátomat. Kerestem munkat, 3 honap alatt talaltam. Egy evvel később osszekoltoztem a párommal. Együtt lakunk 5 eve. Megvettük a lakást amit előtte bereltunk. Jelenleg az elso kisbabankat varjuk es szeretnénk meg az érkezése elott autót venni. Nézd, mi nem vagyunk "gazdagok" de becsületes munkával erre a szintre eljutottunk. Biztos lehetne jobb vagy rosszabb is, es eleinte neha féltem eljönni "otthonról". Gondolkoztam azon, hogy mi lett volna ha.. Soot, az elején keves penzt kerestem, de megbirkoztam ezzel. Nekem a családom 200km-re el innen. Minden nap beszélünk telon vagy skypeon. Szerintem ne félj belevagni es ha elsőre valami nem sikerül igenis próbáld meg másodjára is.

Hja es a barátok. Nem.. Ok nagyrészt lekoptak. Egy gyerekkori barátom van aki oda ment vissza férjhez a suli utan a szulovarosunkba. A jelenlegi lakhelyemen vannak barátaim, kollegaim, volt csoporttarsaim. Talan a barátaimat vesztettem el egyedül.. De annyira nem bánom, mert legalabb tudom, hogy egy igazi volt es o meg is maradt.

Én érettségi után szakmát tanultam, majd mentem dolgozni, gyűjtöttem a pénzt. kb 21 évesen korom után éreztem magam igazán felnőttnek mikor mindent a saját pénzemből vettem meg, az autómat, a motoromat és egyedül saját pénzből nekivágtam külföldnek és átrepültem az óceánt hogy találkozzak azzal a lánnyal aki most a párom.

26 vagyok, összefogunk költözni és nem lesz szülői támogatásom, esetleg az ő szülei segítenek. Most érzem azt hogy sínen van az életem.

Ketten minden könnyebb. Találj olyat akivel közösen tudsz tervezni és kerüld azokat akiknek semmi életcéljuk sincs.

Amikor 26 évesen elköltöztem otthonról. Párommal élek, tehát az illető megvan. Van biztos jövedelmem.

A családommal elég szar volt a kapcsolatom, de amióta elköltöztem, azóta egyre jobb... talán mert nem vagyunk összezárva és nem tudnak ráugrani minden kis dolgomra cs.tetni.