Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Jogosan esik ez a helyzet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan esik ez a helyzet rosszul?

Figyelt kérdés

Férjemnek ez az első házassága, nekem a második. Bár pont neki van egy gyereke. Első házasságomban úgy volt hogy akkori férjem és én összeadtuk a kettőnk fizetését. Ebből tulajdonképpen én gazdálkodtam, hiszen én fizettem be a csekkeket, én jártam boltba vásárolni. Volt egy hely a lakásban ahol a fennmaradó összeget tartottuk, ebből volt férjem kivett néha kisebb összeget hogy azért nála is legyen pénz. A megmaradt pénz mennyiséggel hogy mi legyen, együtt döntöttük el. Pl. gyűjteni valamire, nyaralás, akármi.

Mostani férjemnél azt sérelmezem hogy tulajdonképpen kizár az ő pénzügyi világából. Diplomásként majdnem 700.000 ezer forint körül keres, de nem is tudom pontosan. Én most felsőfokú képzést tanulok intenzíven, ősztől nem dolgozom. Pont azért is járok erre hogy legyen megfelelő munkám. Nekem az fáj hogy férjem nem egyenrangú félként kezel. Bár ő fizeti a rezsit, kajákat jelenleg. Vagy ha bérletre van szükségem kérem, odaadja rá a pénzt. De! Bankszámláján szépen gyűlik a fizetéséből fennmaradó összeg, amit sosem hoz szóba mennyi. Sőt már tudatosult bennem hogy azt egyedül kívánja eldönteni mi is legyen majd vele. Hiszen soha szóba sem hozza.

Én nem vagyok sem költekezős, sem pénzéhez. Ennek ellenére egyre inkább rossz érzés hogy férjem nem kezel ilyen tekintetbe feleségként, hiszen a házasság gazdasági közösség. Közös minden bevétel, ő mégis nagyon sokat tesz félre olyan bankszámlán amihez nekem semmi közöm sincs.

A háztartási munkákat én csinálom, most ugyan csak tanulok de ez átmeneti.

Szerintetek jogosan esik a helyzet rosszul, vagy nincs igazam?


2021. febr. 2. 12:07
1 2 3 4 5 6
 31/54 anonim ***** válasza:
31%
23, nem irigy vagyok hanem nem vagyok egy pimpilla aki azt várja, hogy a férje csináljon helyette mindent hanem beleteszi amit tud. Úgy látom ez sok nőnek nem tetszik de majd amikor apuci talál egy feszesebb huszaskát, akit ugyanúgy el kell tartani mert még tanul akkor teljesen mindegy neki anyagilag, hogy egy a saját lábán meg nem álló idősebb csajnak vagy a feszes vidám nyuszikának kell fizetnie :)
2021. febr. 2. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/54 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező, nekem az a véleményem, hogy ez így nem korrekt.

Szerintem kérdezd meg, hogy mik a tervei a félretett pénzzel, és ebben a tervben te is szerepelsz-e.

Ha mismásol, vagy egyértelműen azt mondja, hogy nincs hozzá közöd, ő dolga, akkor viszont szerintem válj el, mert nem erre szerződtél (és egyetlen nőtől sem várható el ez.)

2021. febr. 2. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/54 anonim ***** válasza:

32-es vagyok:

Persze úgy értem, hogy azért végezd el előtte a tanfolyamodat, vizsgázz le, aztán tipli. Ő pedig kenje a pénzét a hajára, ha az úgysem a kettőtök kényelmét és komfortérzetét szolgálja.

2021. febr. 2. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/54 anonim ***** válasza:
55%
haha,na hol az igaz szerelem? nem ad a pénzéből és már válnának elfele....
2021. febr. 2. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/54 anonim ***** válasza:
47%

Ez nagyon sok mindentől függ de leginkább megbeszélés kérdése. Nem tudom hogy tudtatok úgy összeházasodni hogy ezt nem tisztáztátok.

Amúgy annak (nettó vagy bruttó) 700nek hogy költenéd el csak a 10%at? Ebből látszik hogy fogalmad sincs a pénzről és az az igazság hogy ilyen nővel sosem közösködnék.

2021. febr. 2. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/54 anonim ***** válasza:
71%
34-es! Nem ADNIA kell a pénzéből, hanem a közös céloknak megfelelően kezelnie (mellesleg amíg házasok, NEM csak a pasi pénze.)
2021. febr. 2. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/54 anonim ***** válasza:
71%
36-os: az hogy eltartja és fizet neki mindent,tanulhat nyugodtan, az nem a közös céloknak megfelelő kezelés? am a férj kapja a pénzt a saját munkájáért, nem értem miért követelőzik ennyire a nő.
2021. febr. 2. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/54 A kérdező kommentje:

35-nek is! Nagyon is ismerem a pénz,hiszen voltam már házas.Ott a pénzből semmi gond nem volt,más volt a baj.Mostani férjem max. 10%-át költi rám a fizetésének,még 70 ezer forintot sem.Ebben benne van a rezsi részem,az étkezésem és a bérlet.Nem vagyok igényes,lehet ezért.

Szerintem egy barátnő ettől többe lenne neki,a rezsijét meg ugye akkor is fizetnie kellene.

Azt próbáltam elmondani hogy terheket veszek le a válláról a mosás,főzés,takarítás rendezésével,hogy nyugodtan dolgozhasson.Másra ne legyen gondja.

És nem,nem a pénzét akarom,csupán szeretném tudni mik a tervei vele,illetve hogy azokban a tervekben a közös jövőnk is benne van-e anyagilag,vagy saját megtakarításának tekinti.

Ha így van akkor ha dolgozni fogok hamarosan,fizetem mindennek a felét,de azontúl nem dolgozom itthon semmit rá.Ha így áll hozzám.

2021. febr. 2. 17:36
 39/54 anonim ***** válasza:
23%

38ra:

Nem tudom jól laktok de a rezsi egy főre 20-40 között lehet de ez sok mindentől függ.

Ha nem a tiéd a lakás akkor meg pláne pl egy 40nmes lakás Budapesten rezsivel együtt jó ha 180bol kijön. Akkor máris számolhatsz 90et a lakhatásra.

Kaja, takszer, kozmetikum biztos nem jön ki 20-30e alatt, de akkor már kenyeret eszel vízzel.

Telefon, BKV bérlet, tv összesen 15-20e.

És ezek a minimum összegek, igazából alig lehet ilyen alacsonyan tartani a költségeket.

És igen, jogod lenne tudni mik a céljai de ezt miért nem tőle kérdezed meg. Ha kérdezted akkor mit mondott?

2021. febr. 2. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/54 anonim ***** válasza:
Előzőhöz még annyit hogy nagy kérdés pontosan mennyi a fizetése, mert a legtöbb ember imádja a bruttó fizetést hangsúlyozni... De még ha nettó is, mennyi gyerektartást fizet? Mennyi hitele van esetleg? Távolról sem marad abból annyi mint azt te gondolod.
2021. febr. 2. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!