Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Jogosan esik ez a helyzet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan esik ez a helyzet rosszul?

Figyelt kérdés

Férjemnek ez az első házassága, nekem a második. Bár pont neki van egy gyereke. Első házasságomban úgy volt hogy akkori férjem és én összeadtuk a kettőnk fizetését. Ebből tulajdonképpen én gazdálkodtam, hiszen én fizettem be a csekkeket, én jártam boltba vásárolni. Volt egy hely a lakásban ahol a fennmaradó összeget tartottuk, ebből volt férjem kivett néha kisebb összeget hogy azért nála is legyen pénz. A megmaradt pénz mennyiséggel hogy mi legyen, együtt döntöttük el. Pl. gyűjteni valamire, nyaralás, akármi.

Mostani férjemnél azt sérelmezem hogy tulajdonképpen kizár az ő pénzügyi világából. Diplomásként majdnem 700.000 ezer forint körül keres, de nem is tudom pontosan. Én most felsőfokú képzést tanulok intenzíven, ősztől nem dolgozom. Pont azért is járok erre hogy legyen megfelelő munkám. Nekem az fáj hogy férjem nem egyenrangú félként kezel. Bár ő fizeti a rezsit, kajákat jelenleg. Vagy ha bérletre van szükségem kérem, odaadja rá a pénzt. De! Bankszámláján szépen gyűlik a fizetéséből fennmaradó összeg, amit sosem hoz szóba mennyi. Sőt már tudatosult bennem hogy azt egyedül kívánja eldönteni mi is legyen majd vele. Hiszen soha szóba sem hozza.

Én nem vagyok sem költekezős, sem pénzéhez. Ennek ellenére egyre inkább rossz érzés hogy férjem nem kezel ilyen tekintetbe feleségként, hiszen a házasság gazdasági közösség. Közös minden bevétel, ő mégis nagyon sokat tesz félre olyan bankszámlán amihez nekem semmi közöm sincs.

A háztartási munkákat én csinálom, most ugyan csak tanulok de ez átmeneti.

Szerintetek jogosan esik a helyzet rosszul, vagy nincs igazam?


2021. febr. 2. 12:07
1 2 3 4 5 6
 11/54 anonim ***** válasza:
4%
Valoszinuleg a gyerekenek tesz felre, ami teljesen ertheto. Orulj, hogy eltart!
2021. febr. 2. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/54 A kérdező kommentje:

Természetesen van igazság abban amit többségben mondotok.

Azért nem tartom igazságosnak mert nekem ez a tanulás csak átmeneti állapot.Emellett viszem a teljes háztartást.Amit akkor is vittem amikor dolgoztam.Kettőnkre!

Férjem jövedelmének még 10%-át sem költi rám,ez borzasztó kihasználás részemről.

Nem írtunk házassági szerződést,nem a pénzét igénylem,csupán jólesne és azt gondolnám helyénvalónak ha bevonna abba mi a terve a félretett millióival.Netán együtt terveznénk belőle,bármit...

2021. febr. 2. 14:48
 13/54 anonim ***** válasza:
82%
Hiába dugdossa, váláskor a fele úgyis a Tiéd!
2021. febr. 2. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/54 A kérdező kommentje:

11 miért lenne érthető?

Velem él házasságban,jóban-rosszban együtt.Nem a gyerekével.Annak van anyja is meg saját jövedelme mivel már nagy.

2021. febr. 2. 14:50
 15/54 anonim ***** válasza:
0%

700.000 ezer = 700 millió forint :D

Tudom, hogy 700 ezret akartál írni, csak vicces volt

2021. febr. 2. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/54 anonim ***** válasza:
17%

Te meg egy kicsi vagy akit tartson el az urad mert mosol meg főzöl? :D

Én vagyok a két helyen dolgozó asszony, 5 körül megyek a gyerekért és utána mosok meg főzök, mert holnap megyek este 11-ig dolgozni még innen :D

Ja és nem osztom be a férjem pénzét mert ha szeretnénk valamit akkor megbeszéljük és fifti fifti teszünk bele mert nem valami hátrányos helyzetű vagyok akinek nincs lóvéja mert még tanul. Az eskembeskem előtt nem jutott eszedbe esetleg kitanulni olyan szakmát, ami által előrébb jutsz? Majd apuci hátán fogod magad fejleszteni olyan jelszóval, hogy jóban rosszban...

Egyébiránt de, felelős a gyerekéért és pont azért gondoskodik róla mert nem tud ott lenni tevőlegesen. Tudod, besegíteni a háztartásba, elvinni isibe, ilyenek. Amit egy asszony csinál a munka mellett, nem a suliban vakarja magát, ennyi idősen.

2021. febr. 2. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/54 anonim ***** válasza:
44%

Nem hogy örülnél hogy vesz neked kaját és fizeti utánad a rezsit, mi kellene még?


Az hogy a házimunkát elvégzed az egy másik dolog,de nehogy ezért járjon már neked több száz ezer forint, beszéld meg vele hogy csináljátok felesbe.


"Velem él házasságban,jóban-rosszban együtt.Nem a gyerekével." Ez pedig iszonyat undorító mondat. A férjed rendes ember hogy félre teszi a pénzét, amit később a gyerekére költhet, felelősségteljes, és becsülendő hogy nem az új nője kezébe adja,kockáztatva a gyereke jövőjét. Így is lehúzod és élősködsz rajta,mivel ő tart el.

2021. febr. 2. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/54 anonim ***** válasza:
100%
A házassággal vagyonközösséget vállalt , ezt azért tudhatná a pasi is.Ha most elváltok a fele jár, akkoris ha egy szalmát nem tettél keresztbe otthon.
2021. febr. 2. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/54 A kérdező kommentje:

16 te nem tudsz értelmezni?

Írtam hogy már nagy a gyereke,önálló jövedelemmel.Nem is az anyjával lakik már.De kérdésem az volt,a házassági vagyonközösség alapján jogos-e hogy férjem magának gyűjtögeti a nem kicsi összegeket.Úgy hogy mégcsak szóba sem hozza mire szánja.

Még fordulhat a kocka,én is kereshetek jól,férjemmel is történhet bármi. (Persze ne történjen.)

Engem úgy neveltek a házasság mindvégig vagyonközösség.

2021. febr. 2. 15:05
 20/54 anonim ***** válasza:
19%
Szerintem jobb lett volna a pasinak ha köt házassági szerződést, mert gondolom amint vége a sulinak bekapja az asszonka a legyet és onnantól minimum 3 évig htb...
2021. febr. 2. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!