Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Jogosan esik ez a helyzet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan esik ez a helyzet rosszul?

Figyelt kérdés

Férjemnek ez az első házassága, nekem a második. Bár pont neki van egy gyereke. Első házasságomban úgy volt hogy akkori férjem és én összeadtuk a kettőnk fizetését. Ebből tulajdonképpen én gazdálkodtam, hiszen én fizettem be a csekkeket, én jártam boltba vásárolni. Volt egy hely a lakásban ahol a fennmaradó összeget tartottuk, ebből volt férjem kivett néha kisebb összeget hogy azért nála is legyen pénz. A megmaradt pénz mennyiséggel hogy mi legyen, együtt döntöttük el. Pl. gyűjteni valamire, nyaralás, akármi.

Mostani férjemnél azt sérelmezem hogy tulajdonképpen kizár az ő pénzügyi világából. Diplomásként majdnem 700.000 ezer forint körül keres, de nem is tudom pontosan. Én most felsőfokú képzést tanulok intenzíven, ősztől nem dolgozom. Pont azért is járok erre hogy legyen megfelelő munkám. Nekem az fáj hogy férjem nem egyenrangú félként kezel. Bár ő fizeti a rezsit, kajákat jelenleg. Vagy ha bérletre van szükségem kérem, odaadja rá a pénzt. De! Bankszámláján szépen gyűlik a fizetéséből fennmaradó összeg, amit sosem hoz szóba mennyi. Sőt már tudatosult bennem hogy azt egyedül kívánja eldönteni mi is legyen majd vele. Hiszen soha szóba sem hozza.

Én nem vagyok sem költekezős, sem pénzéhez. Ennek ellenére egyre inkább rossz érzés hogy férjem nem kezel ilyen tekintetbe feleségként, hiszen a házasság gazdasági közösség. Közös minden bevétel, ő mégis nagyon sokat tesz félre olyan bankszámlán amihez nekem semmi közöm sincs.

A háztartási munkákat én csinálom, most ugyan csak tanulok de ez átmeneti.

Szerintetek jogosan esik a helyzet rosszul, vagy nincs igazam?


2021. febr. 2. 12:07
1 2 3 4 5 6
 21/54 anonim ***** válasza:
0%

De hiszen gyereke van es az sem kozos.

Beletesz a kozos eletbe.

Szerintem ez az o dolga.

2021. febr. 2. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/54 anonim ***** válasza:
4%
19, a vagyonközösség nem azt jelenti, hogy a férjem megvesz mindent és én meg élvezem, hanem, hogy KÖZÖSEN ketten rakjuk össze a vagyont. Amíg te nem raksz bele, nőként is azt mondom, hogy a fejedben ne forduljon meg, hogy ti vagyonközösségben éltek.
2021. febr. 2. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/54 anonim ***** válasza:
82%

16-os, te rohadt irigy vagy.

Bocs, azért, mert te le vagy strapálva, és nem engedheted meg magadnak, attól más (kérdező) még miért ne tanulhatna kényelmesen, nyugodtan, nappalin?

A gyerekének pedig nyilván nem milliókat tesz félre, amikor ezzel a nővel él sorsközösségben, és vele vannak megvalósítandó tervei, céljai.

2021. febr. 2. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/54 anonim ***** válasza:
58%

"férjed rendes ember hogy félre teszi a pénzét, amit később a gyerekére költhet"


Már bocsánat, de miért kellene a gyerekére költeni aránytalanul magas összeget, milliókat?

Amúgy szó sincs róla, hogy a gyerekének tenné félre, csak sok itt most az otthagyott, megkeseredett első feleség, azok osztják a kérdezőt. (A pasi gyerekét ne keverjük bele a kérdésbe.)

2021. febr. 2. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/54 anonim ***** válasza:
100%

22-es. Ezt a sok zagyvaságot honnan veszed?

Igenis, vagyoni közösségben élnek. Akkor is abban élnének, ha egész nap a fenekét vakarná az egyik fél, ilyen a törvény, ez van.

Sőt, ha a kérdező nem vinné a háztartást, hanem felvenne egy bejárónőt (azon a pénzen, amit a férje keresett meg), akkor is váláskor a fele az övé a férj által félretett pénznek (is).

2021. febr. 2. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/54 anonim ***** válasza:
28%
24-es: hát én a 17esként nőként írtam ezt, és nem vagyok otthagyott első feleség, de úgy gondolom hogy jóérzésű embernek a gyermeke az első, ha már megcsinálta,és igenis nagy előnyben van az a gyermek,akinek az elindulását milliókkal támogatják, és ez egyáltalán nem aránytalanul magas.
2021. febr. 2. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/54 anonim ***** válasza:

26-os:

Csak nem a házastársa hátán. Ha egyedül van, tegye, rakja neki félre a milliókat, támogassa. (Viszont ne várja, hogy a feleség ehhez asszisztál.)

2021. febr. 2. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/54 anonim ***** válasza:
31%
Pontosan, ne a házastársa hátán, mint a posztoló.
2021. febr. 2. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/54 anonim ***** válasza:
53%
27-es: a nő semmit nem dolgozik, nem ad bele a közös kasszába,örülhet hogy ilyen jó dolga van hogy tanulhat. Akkor lenne a hátán,ha a nő többet adna bele a költségekbe a felénél.
2021. febr. 2. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/54 anonim ***** válasza:
84%

Mi hasonloan vagyunk, ferjem soha nem szeretett volna kozos kasszat, kb 3x annyit keres mint en, vannak egyeni megtakaritasai, egy reszet forgatja is, sot most h hazat vettunk mindenki a sajat hitelbe adott resze aranyaban tulajdonos. A gyerekeknek en vasarolok, hetvegi bevasarlasnal es (covid elott) etteremben valamint utazasoknal mindig o fizetett. Tehat a nagyjat meg mindig o viszi, neha en makacskodok h ezt most hadd en. Eszem agaban nem lenne a zsebeben kutakodni, hisz amikor szukseg van az anyagi tamogatasara, mindig ott van es segit/fizet.

Elozo ferjemnel igy volt mint nalatok, kozos kassza.

En elfogadtam h ez masmilyen lesz plusz jol keresek, amit szeretnek megveszem magamnak es o is sokszor kedveskedik ruhakkal, targyakkal.

2021. febr. 2. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!