Hölgyek, nők! Ti, hogy kezelitek a férjeiteket, mikor fáj neki az élet?

Nem igazán szokott neki fájni az élet, de ha így viselkedne, az biztos, hogy megkérdezném mi baja és próbálnám megbeszélni a problémát. Ha akkor nem megy, akkor utólag, mikor jobb kedvű, de nem 10 év után, hanem rögtön az első ilyen esetnél, másodszorra meg már visszautalnék a korábban megbeszélt megoldásokra. Mert biztos van valami, ami bántja ilyenkor, és jól esne neki, amitől megenyhülne és jobb lenne a helyzet, csak valahogy nem tudja kifejezni.

Egyébként ha ez egy általános dolog lenne, akkor szembesíteném, hogy vagy felnőtt ember módjára megtanulja kezelni a problémáit, akár az én segítségemmel, vagy viszem a gyerekeket, mert mérgező közegben én nem vagyok hajlandó nevelni őket.

Mit jelent nála, hogy nehéz az élet? Meg mi az hogy a gyerekekkel is ingerült.

És te minek hagyod, hogy a gyerekeiddel ok nélkül ingerült legyen egy ilyen ember, nem kifogás sosem, hogy a feszkót máson vezessük le?

Egyébként, ha az én férjem túlvállalja magát, sok a meló, stressz, akkor otthon próbálom kicsit meghittebbé, lazábbá tenni az életet. Kedvenc kajcsi, este kiülünk valahova kólázni, nézünk valami aranyos mesét. Segítek neki, ha esetleg valami Office programban megcsinálható meló van. Sokat beszélgetünk, és rávilágítok, az élet-életünk értelmére, hogy milyen jó hogy együtt vagyunk, és legközelebb ne vállalja túl magát, nem éri meg, vagy ha valami olyan, ami fontos, és kell, akkor megpróbálok rávilágítani, hogy neki ebből mekkora előnye lesz,. és hogy mennyire dob a karrierjén, és hogy milyen jól halad vele, tök ügyes, és rohadt büszke vagyok rá, és nagyon szexi, ahogy elég fiatalon, tőle 20-30 évvel idősebb kollégákat túr ki a pozíciójukból :D ilyesmi. Csinálok neki aromaterápiás fürdőt, meg ilyen relax dolgok.

Ha látom rajta, hogy morcos, feszült, megkérdezem hogy mi bántja. Vagy elmondja, vagy nem. Általában nem szokta megmondani akkor, amikor én kérdezem, hanem majd nap végén vagy pár óra múlva magától elmondja, hogy mi miatt ingerült, bocsánatot kér, ha emiatt undokul viselkedett (nem nagyon szokott, inkább csak csendesebb ilyenkor), addig meg békén hagyom, mert ilyenkor azt szereti a legjobban. Én se szeretem, ha b-szogatnak, mikor ilyen állapotban vagyok, egyébként, ebben hasonlítunk.

Elmondja, megbeszéljük, ha kell, akkor tanácsot adok neki és ennyi.

"3-as, nem hagyom, hogy a gyerekekkel vitázon és veszekedjen sosem, mindig szólok neki, hogy most fejeze be, és ha kell fogom magam ás elmegyek a gyerekekkel itthonról."

Aha, tehát szóltál X alkalommal. Aztán Y idő után ismét csinálja ezek szerint, és megint szólsz.

Ez olyan fenyegetés, mint amikor anyádék megmondják, hogy ha elese a bicajjal, még jól el is vernek :D Aztán elesel vele, és nem vernek el, hanem ellátják a bibis térded, majd lehordanak, de megint fel fogsz borulni a bicajjal.

Leírnám hogy kezelem, de neked az nem lenne tanulságos, mert az én férjem az nem a tied.

Viszont esetleg azt megpróbálhatnád, hogy valamikor egy órára valakit megbízol a gyerekekkel, ti meg kettesben maradtok. Próbálj meg normális hangulatot teremteni. Mondd el neki, hogy ezt és ezt vetted észre rajta, ez ezért és ezért zavar, mi ennek az oka? Hogyan tudnál neki segíteni? Milyen lenne neki az ideális családi élet? Hátha tudna mondani valamit.

Beszélgetünk róla. Ha ez épp nem válik be, nincs kedve, akármi, akkor nem szólok hozzá, hagyom, hogy kifortyogja magát nyugiban egyedül. Esetleg a kezébe nyomok egy kávét, hogy menjen ki a teraszra lehiggadni. Utána teljesen normális.

A legrosszabb ilyenkor, ha elkezded cseszegetni, hogy nuygodjon le, meg erőlteted, hogy beszéljen, ha nem akar.