Tényleg velem van a baj?

Férjemmel 8 éve vagyunk együtt. Szinte a nulláról kezdtük, eleinte minden forintot félretettünk.

Mára neki nagyon jó állása lett, egyre feljebb ment a ranglétrán és nagyon jó fizetése lett. Ennek a hátulütője, hogy jóformán sosem látom. Hajnalban elmegy, késő este jön haza, hétvégén maszek munkákat csinál. Kb két éve nem is alszunk együtt, ő a vendégszobában alszik a földszinten, hogy ne zavarjon engem és a gyerekeket. Szexuális kapcsolat pontosan öt hónapja volt köztünk, amikor a harmadik babát összehoztuk.

Ha szóvá teszem, hogy legalább hétvégén ne dolgozzon, akkor mindig azzal jön, hogy ő nem akarja hogy a gyerekei is a semmivel induljanak el az életben. Amit értek is, de az apjukat alig látják és nekik is hiányzik. Nekem is.

Abban mondjuk igaza van, hogy van egy csomó hitelünk, de emellett van egy nagy házunk, két autónk és két lakás, amit kiadunk bérlőnek. Mondtam, hogy adjuk el az egyik lakást és abból kimegy a hitel. A másik lakásból befolyó pénz és a fizetésébő kényelmesen elélünk, de mindhárom gyereknek saját lakást akar.

Szerinte én elégedetlen vagyok és nekem semmi sem jó. És más asszony örülne annak, ami nekem van. De úgy érzem magányos vagyok.