Annak ellenére, hogy nős vagyok, van egy gyönyörű gyerekem, jó a szex a feleségemmel, szeretjük egymást, nem érzem komfortosan magam attól, hogy már soha nem ismerkedhetek meg mással. Van még ezzel így valaki?

Nincs ilyen, hogy kiélem magam. Nincs olyan, hogy van a személyiségemnek egy része, amit ha határidőig megélek, nem kell utána többször megélnem.

Tanácsot sajnos nem tudok adni, nekem áldás, hogy nem kell emberekkel ismerkedni, és megvan Ő.

Én sem hiszek ebben a "kiélésben", vagy hogy "már megkomolyodott" valaki stb. mert már túl van az x-ik éven vagy mert rengeteg partnere volt fiatal éveiben, biztos elég volt neki.

Családom és ismeretségi köröm tagjai között több is élete végéig (értsd 80-on túl is) a nőket hajkurászták. Nőben is van csak talán kevesebb.

Akiben annyira erős ez az ösztön, az maximum elnyomni tudja, a késztetés megmarad.

Nagyon nem is lehet érte az egyént hibáztatni, mert ezt a génjeikben hordozzák. Nem vagyunk egyformák.

4#!

Sírni tudnék a szavaidon. Mind igaz és borzasztó, hogy mennyi dolog van egy házasságban,ami meg kell tenni, ha jól akarjuk csinálni.

A jóérzésű emberekben mindig lesz bűntudat a gondolataik miatt is, pedig azok csak az övék. Öröm olvasni, hogy ilyen normálisan tette fel és magyarázta el a kérdését a feltevő.

11! Harminc évesek vagytok,és már most nyitott házasságban éltek?

Bakker,még időtök sem volt egymásra unni,mi lesz veletek 50 évesen?

Szerintem egyáltalán nem nektek való a házasság intézménye,már bocs.