Annak ellenére, hogy nős vagyok, van egy gyönyörű gyerekem, jó a szex a feleségemmel, szeretjük egymást, nem érzem komfortosan magam attól, hogy már soha nem ismerkedhetek meg mással. Van még ezzel így valaki?

Ezen minden középkorú átesik. Na ez egy komoly próba és még a feleséged is átesik ezen valamikor. A gyengék ilyenkor lépnek félre. Ez a legnagyobb, utolsó próba.

Figy, ha ilyesmin gondolkodsz, ilyenkor próbálj még szorosabbra venni az érzelmi köteléket a feleségeddel és/vagy a gyerekkel is.

Ja, és ez nem lesz jobb. Mert mindenkire rá lehet unni, a legjobb csajokra, pasikra is. A valtozatosság utáni vágy mindenkiben elő fog jonni, akár mennyire is elvannak köteleződve érzelmileg egymás iránt. Az alapvetően monogám tipusú emberek sem mentesek ettől.

Évekig éltek együtt, mindennap... telítődsz vele, a hangjával, az illatával, a külsejével, a rá jellemző dolgokkal. Nála sincs máskepp.. Aztán egy nap valaki megint fel fog tünni aki felkavar érzelmileg és/vagy szexuálisan. Maradhatsz hűséges fizkikailag, képes vagy rá, ha még a gondolataid másnal lesznek. Majd biztos itt lesz aki leírja, hogy ők már 100 éve együtt vannak, es soha még csak gondolati síton sem történt megcsalás, de ilyen nincs.

Ne legyen bűntudatod.

Marhára nincs ilyen hogy gyengeség a félrelépés.

Miért kell a jó dolgoktól megfosztani magunkat? Miért ne csinálhatnánk azt amit akarunk... ilyenkor kell összekeveredni egy régi gimis osztálytársakkal vagy valakivel az egyetemről.