Menyasszonyok és már feleségek. Elfog múlni a meghatódottság érzés ami bennem kering?

Jajj de aranyos... ja nem.

Gondolj arra hogy mindenki így kezdi aztán a házasságok több mint fele fálással végződik.

Nem éreztem ilyet. Akkora baromság ez az "életed legszebb napja". Dehogy lesz az. Azt a 10 évet amit a párommal töltöttem eddig soha nem fogja egyetlen nap felülmúlni. Semmit nem jelentett a házasság, egy jó kapcsolatban az ég világon semmit nem változtat.

Nem érdekelt az esküvő, nem hat meg most sem. Kismillió közös emlékünk van ami életem végéig meg fog hatni, egy esküvő ennek a nyomába sem ér. Te nem a párod iránti érzelmek miatt, hanem az esküvő meg a felhajtás miatt vagy meghatódva.

Hú de negatív, érzéketlen az első kettő...

Kérdező! Én pont így éreztem mint te, alig vártam a templomot, hogy a vőlegényem megpillantson! Én még a ruha próbán is meghatódtam, annyira boldog voltam! És képzeld, az esküvő napján nem sírtam, mert sajnos minden más sz@#rsággal foglalkoztam (pl a torta oda ér e az étterembe, finom lesz e, anyám és apám fognak e veszekedni - elváltak és csúnya módon - nem késünk e el a polgáriról, kivel kell fotózkodnom még, vajon a póthajam nem csúszott el? Stbstb ezer millió kis sza***rság járt a fejemben) így magát a boldogság pillanatát nem tudtam élvezni. Utólag annyira bánom már, nem azzal foglalkoztam, amivel igazán kellett volna!

És nem, nem múlik el amúgy, de függ a temperamentumodtól, nekem pl nászúton jött ki, szinte minden nap pityeregtem a boldogságtól. Már négy éve volt az esküvőnk!

Sose voltam ilyen érzelgős. A párom se az a típus, aki elbőgi magát, ha sikerül szépen felöltöznöm.

Mi már házasok vagyunk. Nem az volt életem legszebb napja, ó de nem ám! Előtte azon izgultunk, hogy minden rendben menjen, utána azon, hogy a gyökér rokonok ne ba.sszanak be és ne csináljanak balhét.

Alig vártuk, hogy mindenki hazamenjen, és végre kettesben legyünk.