Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Házasodó menyasszonyok, feleségek, hogy ismertétek meg a párotokat?
Akkor még vidéken laktunk, én gimi 4. oszályos voltam, ő már melózott. Előtte a haverjával jártam, aki jól faképnél hagyott. Rá a buszon figyeltem fel és a barátnőm rám is szólt, hogy ne nézdd már olyan mogorva a feje (ha fáradt, tényleg nagyon mogorva tekintete van). Így telt el pár hét, hogy nézegettük egymást, vagyis én őt. Aztán a névnapomon jött egy sms tőle. Én visszahívtam és lányos zavaromban jól leteremtettem,vagyis inkább elküldtem melegebb éghajlatra, hogy hogy képzeli, biztos szivatni akarnak a haverjával, aki előtte dobott! Aztán azon a hétvégén egy buliban felkért táncolni és azóta együtt táncolunk. :)) Ennek már 9 éve, most várjuk a második babánkat! Napra pontosan az 5. évfordulónkon házasodtunk össze!
Sok sikert a párkeresésben!
Egy társaságban mentünk egy egy napos kirándulásra.Előtte már találkoztunk többször is,tehát pár szó erejéig már ismertük egymást.Aznap egész napot eggyütt töltöttük,egész nap bbeszélgettünk,utána hetekig délutántól éjszakába nyúlóan minden napot végig beszélgettük,most pedig így kilenc év után a legfőbb beszélgetési témánk az esküvőnk szervezése.:)
Soha senkivel nem tudtam azelőtt ennyit,ennyi mindenről beszélni.
Évfolyamtársak voltunk. 3 Évig rá re bagóztunk egymásra, aztán gimi 3.-ban egyszer beszélgettünk suli után, és akkor megmozdult valami bennem :)
Meghívtam a születésnapi bulimra hogy legyen társasága egy régi osztálytársamnak, aki a párom legjobb barátja. A volt osztálytársam nem jött el, de a párom igen :)
Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, augusztusban lesz az esküvőnk.
2008 májusában unokabátyámék lagziában ismertem meg a párom. Ö volt u.bátyám tanuja! Épp u.hugommal dumáltunk, mentünk be az asztalokhoz, öt felkérte egy ficko, ott állt mellettük a párom, u.hugom megfogta mindkettönk kezét, egymásba illesztette, na ti meg együtt táncoltok. Azota táncolunk. :-)
2008 jul.ban összeköltöztünk, aug.ban megkérte a kezem, szept.ben összeházasodtunk! :-)
Én 33 a férjem 34 és van egy 3 honapos kisfiunk! :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!