Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy oldjam meg ezt az egész szituációt úgy, hogy ne legyek bunkó? Ti mit tennétek?
Januárban lesz az esküvőnk. Sima kéttanúsat szerettünk volna, mindenféle felhajtás nélkül. De anyukám közölte, hogy ők ketten apukámmal mindenképp ott akarnak lenni.
Végül belementem, mert anyám is hajlandó volt elfogadni, hogy nem lesz utána semmi, még egy ebéd vagy vacsora sem, csak maga a szertartás, ami kb negyed óra, és aztán mindenki mehet haza.
Viszont így a vőlegényem is meghívta a családját, mondván hogy ha nekem szabad, akkor neki is.
Ezzel önmagában nem is lenne baj, de az ő szülei elváltak és újraházasodtak, így mindenki hozza a házastársát, plusz az apukájának van egy lánya, jön ő is. És persze a párom testvére a feléségével és a két gyerekkel.
És az első házasságából született kislánya is.Így összesen ott lesz 12 ember, és ez azért már "tömeg" az eredeti elképzeléshez képest.
Arról nem is beszélve, hogy a leendő anyósom utál engem, és ezt még csak nem is igyekszik titkolni. Abba már beletörődtem, hogy a szertartáson ott lesz, oké, azt a 15 percet kibírom, úgyis háttal leszek neki. De ha ennyi ember ott lesz, a párom családja az én szüleimmel ellentétben nem fog csak
úgy beleegyezbi, hogy ha már egy csomót utaztak az esküvő miatt, akkor ne legyen legalább egy ebéd vagy vacsora. És én azt márpedig nem vállalom be, hogy másfél órán keresztül jópofizzak az anyósommal és úgy tegyek, mintha minden rendben lenne, csak mert "így illik" és "ez a szokás". Ez a bájolgás csak tönkretenné az esküvőm napját.
Ti mit tennétek? Annyira elegem van, hogy az esküvőmnek arról kell szólnia, hogy a rokonság igényeit kielégítsük, még akkor is, ha egyébként rühelljük egymást.
"tudod, nem csodálom, hogy cask az a két barátotok van, akik a tanúk lesznek."
Nem, nem csak az a két barátunk van, de érdekes módon a barátaink nem hisztiznek azon, hogy nem hívjuk meg őket a szertartásra. Esküvő utánb elmegyünk bulizni a barátokkal, kb 15 fővel. (Nem kettővel.)
Anyósom már a telefonban közölte, hogy "de az úgy nem illendő, hogy nincs egy közös ebéd, hogy néz az ki", szóval nem csak "hisztizek".
Egyébként meg nem véleményeket kértem arról, hogy kivel meg hogyan kéne ünnepelnünk. A páromat például nem hívta meg a testvére a gyerekük keresztelőjére, ő nem sértődött meg. Ugyanúgy, ahogy én sem sértődnék meg, ha a férjem lánya nem hívna meg az esküvőjére. Az ő esküvője, az ő döntése, nekem semmi jogom belebeszélni.
Olyan egyszerű az egész, nem kell meghívni anyukádékat sem.
Ha megtiltod a vőlegényednek, hogy meghívja a közeli családtagjait, holott te meghívod a tieidet, mert kihisztizték, akkor sajnálom, de sehogy nem tudod úgy elintézni, hogy ne legyél bunkó, mert ez mindenképpen bunkóság.
"Viszont így a vőlegényem is meghívta a családját, mondván hogy ha nekem szabad, akkor neki is."
Ez a vőlegényed esküvője is, talán neki is van egy kis beleszólása.
"Ez a vőlegényed esküvője is, talán neki is van egy kis beleszólása."
Van is. Én meghívtam a szüleimet, holott nem akartam, dekihisztizték, erre ő is meghívta a családját, holott ő sem akarta meghívni őket.
Kérdező, amikor anno-anno - még az előző párkapcsolatomban - a család nagyon belelendült az esküvő-szervezésbe, egyszerűen lemondtuk az egészet, és ott álltak megfürödve:)) - félreértés ne essék, utána még együtt voltunk 5-6 évig, nem ezért szakítottunk.
Szerintem ragaszkodjatok a két tanúshoz, vagy mondjátok le, és kész, másképp ebből már nem tudtok jó szájízzel kijönni...
Akkor ha már ez így alakult, ragaszkodjatok ahhoz, hogy nem lesz utána buli.
Ha valaki olyan, hogy meg akar sértődni, úgyis megsértődik, aki meg nem olyan, az megérti.
Ezért elég utólag megmondani:) Még mindig megtehetitek, hogy elmentek, és nem szóltok róla.Írod, hogy már volt egy esküvőd, anyukád feltételezem, ott volt rajta, láthatta a lányát férjhez menni már egyszer. Én megértem, hogy neki ez egy fontos pillanat, de ez mégiscsak rólatok kellene, hogy szóljon. Jelentkezzetek be olyan helyre, ahol hivatali időben van az esküvő, és nem engednek be több embert. Nálunk pl. ez volt, mert kicsi volt a helység, külön meg kellettkérnünk, hogy plusz 2 ember bejöhessen. Így bejöhetne hozzátok is a 2-2 sülő, és ennyi, a rokonok meg felfognák, hogy sajnos nem jöhetnek be többen, mert nincs hely.
Én nagyon örülök neki, hogy azon a napon olyan kevesen voltunk, mert így teljesen egymásra tudtunk figyelni. Mondjuk mi tartottunk utána egy másik napon templomit is a kicsit tágabb családdal és barátokkal. Utána pedig egy szűk körű családi vacsora volt. Eszembe sem jutott olna olyan embert hívni az esküvőmre, akit nem ismerek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!