Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy oldjam meg ezt az egész szituációt úgy, hogy ne legyek bunkó? Ti mit tennétek?
Januárban lesz az esküvőnk. Sima kéttanúsat szerettünk volna, mindenféle felhajtás nélkül. De anyukám közölte, hogy ők ketten apukámmal mindenképp ott akarnak lenni.
Végül belementem, mert anyám is hajlandó volt elfogadni, hogy nem lesz utána semmi, még egy ebéd vagy vacsora sem, csak maga a szertartás, ami kb negyed óra, és aztán mindenki mehet haza.
Viszont így a vőlegényem is meghívta a családját, mondván hogy ha nekem szabad, akkor neki is.
Ezzel önmagában nem is lenne baj, de az ő szülei elváltak és újraházasodtak, így mindenki hozza a házastársát, plusz az apukájának van egy lánya, jön ő is. És persze a párom testvére a feléségével és a két gyerekkel.
És az első házasságából született kislánya is.Így összesen ott lesz 12 ember, és ez azért már "tömeg" az eredeti elképzeléshez képest.
Arról nem is beszélve, hogy a leendő anyósom utál engem, és ezt még csak nem is igyekszik titkolni. Abba már beletörődtem, hogy a szertartáson ott lesz, oké, azt a 15 percet kibírom, úgyis háttal leszek neki. De ha ennyi ember ott lesz, a párom családja az én szüleimmel ellentétben nem fog csak
úgy beleegyezbi, hogy ha már egy csomót utaztak az esküvő miatt, akkor ne legyen legalább egy ebéd vagy vacsora. És én azt márpedig nem vállalom be, hogy másfél órán keresztül jópofizzak az anyósommal és úgy tegyek, mintha minden rendben lenne, csak mert "így illik" és "ez a szokás". Ez a bájolgás csak tönkretenné az esküvőm napját.
Ti mit tennétek? Annyira elegem van, hogy az esküvőmnek arról kell szólnia, hogy a rokonság igényeit kielégítsük, még akkor is, ha egyébként rühelljük egymást.
Valahol meg sincs igazad.
Utolso mondatodban a parodra, oneki a rokonsagara utalsz, pedig a te szuleid keztek el ezt az egeszet. Anyukad, apukad akartak ott lenni, ezert jon a volegeny rokonai is.
Anyossal nem csak az ebed masfel orajan kell jopofiznod, hanem kb. innen mindig. ZOnzo vagy, csak amit te akarsz, hogy parod mit akarsz, az neked mindegy.
1. Ha nektek a két a tanús lenne a megfelelö, akkor ne változtassatok rajta senki kedvéért (még a te szüleid kedvéért sem)
2. Ha a völegényednek a "ha neked szabad, akkor neki is" hozzáállása van, akkor meggondolnám, hogy mennyire lehet vele problémákat megbeszélni, mert ez igencsak gyerekes viselkedés.
3. A völegényeddel kell elöször egyezségre jutni, mert vagy két tanús esküvö, vagy a te anyád-apád meg az övé és senki más.
Most vagy ezt a lehetőséget választod, mert igaz, hogy ha a te szüleid ott lehetnek, akkor nehogy már a vőlegényed ne hívhassa meg az ő szüleit, meg a testvérééket, ebben neki van igaza.
Ha nem akartok ebédet, csak szertartást, akkor legyen így, meg kell mondani a rokonoknak és aki nem akar ennyit utazni csak a szertartás miatt, akkor maximum nem megy el.
Vagy ragaszkodtok az eredeti elképzeléshez és a ti szüleid sem mennek, meg az ő szülei és testvére sem.
Nem azért, de tényleg önző a hozzáállásod. Ha 2 tanúsat szeretnétek, akkor legyen az. Viszont ha neked jön a szűkebb családod - ami esetedben a szüleidet jeleneti - akkor neki is jöhet, akkor is, ha neki több emberből áll a szűkebb családja. Akiket felsoroltál, azok a szülei, testvérei és a jelenlegi párjaik. Nem a 18. unokatestvér vagy haver. Nem tudom, van-e testvéred, de nekem evidens, hogy a családhoz legalább annyira hozzátartozik, mint a szülő. Sőt, az első házasságból származó kislányára sem tudok rosszat mondani, te sem hagynád otthon az esküvődről a gyerekedet. Ha a te családod ott lehet, akkor nyilván ő is szeretné ott látni a sajátját, nem azért, mert "akkor nekem is szabad", hanem mert örömet okoz neki. A családjának is, ami azt illeti.
Ha nem akarsz utána ünnepséget, azt viszont meg kell beszélnetek. A párod szüleinek is el kell fogadniuk, ha ti úgy akarjátok. (És ezt a problémát a párodnak kell lerendeznie!) Olyan nincs, hogy majd ők eldöntik, milyen legyen az esküvőtök. Nézni viszont lehet..
Nem az a bajom, hogy az ő szülei jönnek, ha az enyémek is. Én végülis megértem anyukámat, az egyszem gyereke egyetlen esküvőjén hadd legyen már ott, még ha csak 15 perc az egész, akkor is. Az is oké, hogy így meg bunkóság a párom szüleit nem meghívni, ezt sem vitatom. De a szülei nem jönnek el az új férjük/feleségük nélkül, ez már annyira nem tetszik. És az is érthető, hogy a párom tesója is jön a családjával (nekem sajnos nincs tesóm). De így már akkor is sok, "kihúzni" viszont senkit se lehet a listáról.
De mondom, nem is ez a fő baj.
Hanem hogy az én családom felfogja, hogy nincs utána se kajálás, se semmi. A párom családja viszont nem. Ismerem őket, hiába rágtuk a szájukba, hogy "de csak a szertartás, aztán mindenki megy haza", tutora el fognak kezdeni erőszakoskodni, hogy márpedig menjünk el együtt kajálni meg ünnepelni. És én márpedig nem ülök egy asztalhoz anyósommal se az esküvőm napján, se máskor. Én nem ártottam neki semmit, ő viszont a legelső pillanattól kezdve utált, állandóan rágja a fia fülét (még most is, hogy megkérte a kezem), hogy hagyjon el engem, hogy nem vagyok hozzá való, stb.
Ahogy elnézem milyen önző és makacs vagy, lehet, hogy igaza van anyukának.
Légy te érettebb és felnőttebb...
Eredeti felállás a két tanús lett volna, akkor vagy ragaszkodjatok ehhez, de minimum dolog, hogy ha te meghívod a szüleidet, akkor ő is az övét, mert így korrekt. Azt meg inkább nem minősítem, mármint a kijelentést, hogy 15 percet kibírsz, úgyis háttal leszel neki, meg nem bájologsz.. Nekem is tipikus anyósom van, a nem jó fajtából de eszembe nem jutott volna, hogy így kirekesszem őket, pedig megérdemelték volna, arról már nem is beszélve, hogy később még szülhet vitát kettőtök között, hogy bezzeg anyádék ott voltak, de az én szüleim nem-dolog. A vőlegényed életét fogják ezzel enni.
Úgyhogy van két tanúval, vagy pereputtyal együtt. De ha már ebben nem tudtok megegyezni, mi lesz később? Nem bántásból, de tényleg nem.. csak ennél nagyobb problémák is jöhetnek, amit majd nem tudtok megbeszélni, mert még egy esküvőn sem sikerül zöld ágra vergődni..
"Légy te érettebb és felnőttebb..."
Oké, és rettnek meg felnőttnek lenni azt jelenti, hogy tönkre kell tennem az esküvőm napját, és úgy kell mindent csinálnom, ahogy a rokonság akarja? Az nem számít, hogy mi mit szeretnénk? Tényleg nem válogathatom meg, hogy az esküvőm napján kivel ülök le egy asztalhoz és kivel nem? Na ne már.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!