Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy oldjam meg ezt az egész szituációt úgy, hogy ne legyek bunkó? Ti mit tennétek?
Januárban lesz az esküvőnk. Sima kéttanúsat szerettünk volna, mindenféle felhajtás nélkül. De anyukám közölte, hogy ők ketten apukámmal mindenképp ott akarnak lenni.
Végül belementem, mert anyám is hajlandó volt elfogadni, hogy nem lesz utána semmi, még egy ebéd vagy vacsora sem, csak maga a szertartás, ami kb negyed óra, és aztán mindenki mehet haza.
Viszont így a vőlegényem is meghívta a családját, mondván hogy ha nekem szabad, akkor neki is.
Ezzel önmagában nem is lenne baj, de az ő szülei elváltak és újraházasodtak, így mindenki hozza a házastársát, plusz az apukájának van egy lánya, jön ő is. És persze a párom testvére a feléségével és a két gyerekkel.
És az első házasságából született kislánya is.Így összesen ott lesz 12 ember, és ez azért már "tömeg" az eredeti elképzeléshez képest.
Arról nem is beszélve, hogy a leendő anyósom utál engem, és ezt még csak nem is igyekszik titkolni. Abba már beletörődtem, hogy a szertartáson ott lesz, oké, azt a 15 percet kibírom, úgyis háttal leszek neki. De ha ennyi ember ott lesz, a párom családja az én szüleimmel ellentétben nem fog csak
úgy beleegyezbi, hogy ha már egy csomót utaztak az esküvő miatt, akkor ne legyen legalább egy ebéd vagy vacsora. És én azt márpedig nem vállalom be, hogy másfél órán keresztül jópofizzak az anyósommal és úgy tegyek, mintha minden rendben lenne, csak mert "így illik" és "ez a szokás". Ez a bájolgás csak tönkretenné az esküvőm napját.
Ti mit tennétek? Annyira elegem van, hogy az esküvőmnek arról kell szólnia, hogy a rokonság igényeit kielégítsük, még akkor is, ha egyébként rühelljük egymást.
Nem, nem akar, ahogy én sem akarok anyámékkal. De anyám kiverte a hisztit, hát mondom jó, egye fene.
Erre a párom közölte, hogy akkor az ő családja is jöjjön, mert "hogy néz ki ha nem jönnek". Ez azért nem a "meg akarja hívni őket"-kategória. De jöjjenek, mert "ez a szokás".
1. verzió: két tanús esküvő az eredeti elképzelés szerint, a te szüleid sem mennek, a vőlegényed szülei, testvérei sem.
2. Verzió: Megy a te közelebbi családod (ami neked a szüleidből áll), meg a vőlegényedé is (ami valamivel több emberből áll).
Megmondjátok, hogy csak szertartás lesz, semmi eszem-iszom, buli.
A szertartás után elköszöntök, hazamentek. Ha anyósék erősködnek, köszönitek, de nem mentek bulizni.
21. Akkor, ha azt szeretnéd, a vőlegényed se engedjen annak, hogy a családja el akarjon menni az esküvőtökre, te se engedj anyádéknak.
Maradjon a két tanús esküvő.
Maximálisan megértelek. A mi esküvőnk is nagyjából így nézett ki, sőt, a sok sértődés elkerülése végett egyetlen rokon sem vett részt, csak a két tanú. Nekem a legjobb barátnőm, a férjemnek meg a legjobb barátja. Utána sem akartunk SEMMIT, de a barátok megleptek minket egy kis kertipartyval, ami végülis jól sült el, de ha nem lett volna, se lett volna baj.
Ami a lényeg: a pároddal együtt kell eldöntened, hogy hogyan rázzátok le őket. Ha ott az esküvő után erőszakoskodnak, akkor mondd azt: Oké, nyugodtan ünnepeljetek NÉLKÜLÜNK! :D
Miért ne ülhetnének be egy étterembe? Azon nektek nem kötelező részt venni! :D
AMúgy sosem értettem, hogy miért nem lehet úgy egy esküvő, ahogy a pár akarja, miért kell bárkinek is megfelelni???
Ha ennyire nem tudod (tudjátok) eldönteni, akkor döntsetek a 2 tanús esküvő mellett és mondd meg anyukádnak, hogy ti ehhez ragaszkodtok (és elmondod azt, amit itt leírtál). Lehet, hogy fájni fog neki, de akkor meg fogja érteni.
Bár megmondom őszintén nem igazán értem, ha egyszer nekem meg van mondva egy esküvőn, hogy nincs vacsora csak szertartás, akkor biztosan nem fogok elkezdeni hisztizni azon, hogy menjünk kajálni, hanem elfogadom. Te tudod ezt már anyósodról, mert már jelét adta ennek, hogy nem fogadja el a "csak szertartást" vagy "úgy gondolod".
mi a barátainkkal szeretnénk ünnepelni.
tudod, nem csodálom, hogy cask az a két barátotok van, akik a tanúk lesznek.
Ha már engedtél anyukádnak, akkor a párod is jogosan hívja a szüleit.
"De a szülei nem jönnek el az új férjük/feleségük nélkül, ez már annyira nem tetszik. "
Annyi ilyen topic volt, hogy vajon a párok szétválaszthatóak-e. Mindenki azt mondta, hogy nem, és ők együtt jönnek vagy sehogy.
SZoval akkor a vacsora mg nincs is megdumalva, anyos meg nem is emlitette, de te azert hisztizel, mert te "tudod", hogy majd eroskodni. fog.
Vajon miert is emlegeted annyira, hogy ki nem allhat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!