Ti elmennétek valakinek az esküvőjére, akibe szerelmesek voltatok/vagytok?

Úgy érzem megszakad a szivem :"(

Egy távoli rokonommal gyerekként a legjobb barátok voltunk, aztán tiniként egymásba szerettünk. Egymásnak adtuk a szüzességünket, sülve-főve együtt voltunk. Aztán megkérte a szüleimtől a kezemet, én nem is tudtam, hogy mire készül, ők meg azt nem tudták, hogy szerelmesek vagyunk egymásba. 17 voltam ekkor, és anyám közölte, hogy a család szégyene vagyok, egy lotyó, kitagad, ha nem szakítok a fiúval. Azt mondta pakoljam össze a holmimat, felőle világgá is mehetek, ha szégyen szemre hozzámegyek, egy fillért se várjak tőlük, stb. Apám nem akadt így ki, de ráhagyta anyámra a dolgot, mert egy-két éjszaka ittasan ment haza, tehát már amúgy is haragudott rá, nem akart még ezért veszekedni vele. Mit volt mit tennem, meghasadt a szivem, de szakítottam a fiúval. Pár évre rá kimentem dolgozni külföldre, a jó bér, és a felejtés miatt. Mire karácsonykor hazamentem, már menyasszonya volt, büszkén mutogatták a gyűrűiket. Valahol fájt egy kicsit, de ami ez után jött, az borzalmas volt. A srác megkért, hogy a tanúja legyek, én azt mondtam, még meggondolom, de valószínűleg nem leszek. Erre anyám másnap jön fontoskodva, jó kis paprikás hangulatban, hogy márpedig én a tanúja leszek, vagy engem többet ne is lásson. Azt mondtam talán, majd elutaztam. Amíg távol voltam, úgy éreztem, majd csak megcsinálom valahogy, felhívtam a srácot, igent mondtam. Most pedig itt állok az esküvő előtt, és képtelen vagyok jó képet vágni hozzá. Ráadásul akadtak zűrök a menyasszonnyal, amiről a srác nem is tud. Kikészültem, nem tudom ott legyek-e majd, vagy sem. :(