Más is járt már így? Én reagálom túl?

Közöld te is gúnyosan vigyorogva, ha majd öreg, beteg és magatehetetlen lesz, akkor is helyezze előtérbe a nővéredet, mert a te gondoskodásod is éppen olyan lesz, mint most az övé. Mégis mit gondolt?!

Az biztos, hogy ezek után nem lennének ott az esküvőmön, akár nagy, akár kicsi, akár két tanús.

Számomra annyira érthetetlen és visszataszító, amikor a testvérek centizgetik, hogy ki mennyit kapott, mert akkor az nekik is "jár".

Nem értem azokat a szülőket sem, akik úgy nevelik a gyereküket, hogy mindenből mindegyik pontosan ugyanannyit kap.

Minket úgy nevelt anyu, hogy mindig az kap, akinek szüksége van rá.

Ha a tesómnak kellett cipő, de nekem volt cipőm, akkor csak a bátyám kapott.

Mára már felnőttünk, és én jól élek anyagilag, a tesóm viszont nem. Így anyuék őt támogatják többet. És ez nekem így normális.

A kérdezőre visszatérve: mindenki akkora lagzit tervezzen, amekkorát önerőből tud. Ha ezen felül a szülők segítenek, akkor azt meg kell köszönni. Nem pedig azt figyelni, hogy a másik mennyit kap. A segítség nem elvárható, hanem elfogadható.