A párotok kedvéért belemennétek ateistaként a templomi esküvőbe?

Vallásos és vallásos között is küldönbség van. Én személy szerint hiszek Istenben, és részemről ezzel letudva. Nem járok templomba, nem nézem a világot az egyház szemüvegén és dogmáin keresztül, hogy vajon mi tetszik Istennek és mi nem... Így, egész kompatibilis vagyok egy ateistával is, hiszen az alapvető lelkiismeret és erkölcs nem istenhit kérdése. A szenteskedő szöveg pedig engem is rettentően idegesít.

Aztán van olyan vallásos, aki jár templomba, mert őt ez nyugtatja meg. De el tudja vajon fogadni, hogy a párja meg nem? ez egy nagy kérdés.

Egy ateistának szerintem az a visszatetsző, aki folyton ezzel foglalkozik, vagy szenteskedik. Önmagában az hogy a másik hisz istenben, és nem csak a nagy nihil van, azt még el lehet fogadni. legalábbis szerintem.

Viszont ha valakit gyerekkorában nem kereszteltek meg, akkor ahogy írják el kell járni hitoktatásra, elég hosszan, nem 1-2 alkalom, és ott töményen végig kell hallgatni olyasmit amiben az az illető nem hisz, és az még csak hagyján, de ellenszenvesnek és röhelyesnek is tartja... hát nem tudom.

Szóval nem maga az esküvő a kérdés, hanem hogy elfogadják-e a felek egymás nézeteit, nem tartják-e szánalmasnak a másikat. mert ha igen, akkor inkább nem kéne házasodni.

Akkor a párod kedvéért, házasság előtti szexnek sem kéne lennie...Belemennétek?

És, ha már itt tartunk válnotok sem szabadna(SOHA)!

Aki azt mondja, hogy belemenne, hiszen nem számít semmit, annak mindig ennyit ér a szava?

A templomban megesküszöl ám erre-arra, de ezek szerint az nem számít....

Ha én hívő lennék (nem vagyok), és a párom úgy menne bele a templomi esküvőbe, hogy kibírja, meg nem számít, igen csak megingana a bizalmam benne, hogy milyen könnyes esküdözik, holott már az ígéret kimondásakor is azt gondolja, hogy nem számít...

Soha senki az égvilágon nem gondolja komolyan az ígéreteit, esküit.

Ez csak egy hatalmas mese habbal, nagyon naìv, aki ezt elhiszi...