A párotok kedvéért belemennétek ateistaként a templomi esküvőbe?

4. vagyok.

Sok itt az olyan válasz, hogy "persze, szeretem, elfogadom ezzel együtt, a kedvéért", stb. Olyat nem látok, hogy a kedvemért, ha szeret, lemond erről, vagy nem lényeges, mert nem azért szeretjük egymást, mert kinek milyen vallása vagy meggyőződése van.

A válaszom nem, még mindig. Ha a kedvéért teszem, lehet, várok is cserébe valamit, vagy később a fejéhez vágom, hogy bezzeg én az ő kedvéért... Ha megteszem, csakis azért, mert én akarom.

Tehát milyenek is a házasságok? Valaki itt már felvetette, hogy még ennyit sem képesek megtenni a szerelmükért... nem tudom... én úgy vagyok vele, ahogy fentebb írtam: a kedvéért semmiképp, én sem várom el, hogy a kedvemért bármit is tegyen, ha teszi, tegye saját kedvéből, meggyőződéséből. Jobban működik egy házasság, ha nincs megfelelési kényszer, hanem hagynak, hogy magad légy. Hát ilyen házasságok ezek, kedves 9-es válaszadó.

"Ha a kedvéért teszem, lehet, várok is cserébe valamit, vagy később a fejéhez vágom, hogy bezzeg én az ő kedvéért..."

Csak tudod, nem mindenkinél így működik ez. Nem minden esetben azért szerzünk valakinek örömöt, vagy fogadunk el a számára fontos dolgokat, mert valami viszonzást várunk el érte.

Másfelől egy kapcsolatban azért az ilyesmi elvárás nélkül is oda-vissza kéne, hogy működjön.

Mondjuk szerintem az az alap, hogy ha valakivel homlokegyenest ellentétes világnézetet vallunk, abból nehezen lesz megegyezés, de még jó kapcsolat sem.

Működhet vallásos és nem vallásos ember házassága, de szerintem ilyen esetben valamelyik fél (vagy mindkettő) engedékenyebb a témában és ő szokott engedni (vagy hol egyikük, hol másikuk). Egy vallási fanatikus és olyan ateista, aki gyűlöli a vallás minden formáját valószínű nem tudna megegyezésre jutni az esküvő témájában, de el sem jutnának az esküvőig.

Igen.

Bár sem én, sem a párom nem vallásos. De neki fontos volt a templomi esküvő, így belementem. Fél órát kibír az ember. Ha fontos neked valaki akkor ez a legkevesebb.

tegnap 21/24 akkor ezekszerint ha megteszel valamit a párodnak mindig vársz cserébe valamit?

Ez eztán a "normális" felfogás.

Nem

kizárt h belemennék

Olvassatok már, ott áll, hogy "lehet", és feltételes módban. Leírom még egyszer, hogy biztos értsétek.

Ha valamit a párja kedvéért tesz az ember, az nálam nem mindig tekinthető szabad akaratának. Mindig vannak, voltak, lesznek olyan helyzetek, amikor esetleg előfordulhat, hogy a másik nem tesz meg a kedvedért valamit, neked meg eszedbe jut, hogy te megtetted ezt-azt, és ha nem is szólsz, azért eszedbe jut, és a későbbiekben akár még a fejéhez is vághatod egy eldurvult vita során például. Nem azt mondom, hogy ez törvényszerű, de alapban szerintem amit adunk, azt nagyjából elvárhatónak tartjuk a másikkal szemben, ha beismerjük, ha nem, a legalapvetőbb példa erre, hogy a kapcsolatban szeretünk, és szeretnénk, ha viszont szeretnének minket.

Sajnálom, ha nem értitek, mire akarok kilyukadni, pusztán elméletben, és sarkítotok, meg fennakadtok a részleteken. Szerintem a feltétel nélküli odaadás, ami azt tenné lehetővé, hogy megteszem a kedvéért és soha nem jut majd eszembe, ha fordítva nem így van, nem tud egy kapcsolatot működtetni, mert túlságosan egyoldalú, és két félnek kellene azt működtetnie, tehát mindkét fél valamit valamiért alapon, mert kompromisszumokat kell kötni. Tehát kétoldalú, én nem megyek bele a templomiba, ő pedig lemond róla, és ennyi.

A férjem belement. Felkészítésre járt, meg jegyesoktatásra jártunk, aztán úgy is járt, hogy már nem is kellett volna és úgy megtetszett neki, hogy most még hamarabb mondja, hogy vasárnap reggel menjünk templomba, mint én.

Azt mondja, hogy valahol mindig ezt kereste, csak nem tudta.

Egyébként azt mondta, azért ment bele, mert úgy volt vele, hogy neki tök mindegy, nekem meg számít.

De ha annyira ellentétes a világnézete egy párnak, akkor felesleges a házasság. Ilyen kérdésekben (vallás/politika stb.) ha nincs egyetértés csak két ritka nagyvonalú ember tud sikeresen együtt lenni hosszú távon.