Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Illik valakit úgy meghívni esküvőre, hogy a párját nem hívják meg?
Én még ilyenről nem hallottam. Nekem nagyon furcsa.
Ti láttatok már ilyet?
A hölgyemény csak a fiúkat hívta meg, a fiúk barátnőit nem. Anyagi okra hivatkozott, holott felajánlottuk neki, hogy fizetjük a lányok részét, csak had menjünk. Nem akarta úgy sem.
Szerintetek ez így rendben van?
azért annyira nem összejáró csapat a zenekar. A lány sem annyira nagy span, csak próbákon találkoznak.
másodiknak pedig: mivel először anyagi okokra hivatkoztak, azért próbáltuk meg hogy segítünk anyagilag. ez szerintem még nem nagy illetlenség. az már az lenne, ha ugye mivel erre azt mondták, hogy nem, ha még ezek után is pofátlankodnánk hogy de na mégis. Ha most felajánlaná hogy mehetünk, már ezek után azért se mennénk el.
"nem nézi őket az "ellenőrző szempár""
most mész férjhez és így gondolkodsz a kapcsolatokról??? Neked fontos a házasság, de hogy más párokról hogy gondolkodsz az azért elég érdekes :D
Itt igazából nem arról van szó, hogy ki sértődik meg ilyenen és ki nem, én például nem sértődnék meg, mert nem annyira vagyok egy táncikáló típus. De azt biztos elkönyvelném, hogy a meghívó feleknek fogalmuk sincs az alapvető illemről, mert ez így tényleg nem illik. Más kérdés, hogy egyrészt a párom el sem menne nélkülem, másrészt neki nincsenek ilyen csekély intelligenciájú barátai, hogy külön hívnának meg.
Nem is beszélve arról, hogy ha valaki mégis táncolni akar, főleg a párjával szeret, nem mondjuk az örömanyával. :D A másik lényeges dolog, hogy ha olyan pár egyik tagját hívják meg, akik már együtt élnek közös kasszán, akkor a nászajándékot ugye mindkettőjüktől kapják és elfogadják, vendégként viszont csak az egyiket látják szívesen. Na, ha ilyen történik, az már tényleg a parasztság teteje.
A kérdésben szereplő esetben meg attól függetlenül, hogy ez most kinek hogy esik, azon felül, hogy alapból illetlenség valakit meghívni a párja nélkül (ezt mindenki tudja, aki kicsit jól nevelt), az a még nagyobb bunkóság, hogy ez anyagi okokra hivatkozva történik, holott a fiúk felajánlották, hogy fizetik a lányok részét, csak hogy mehessenek ők is. Ennek ellenére a menyasszony nem engedi, hogy ott legyenek.
Szóval nem is értem, hogy ez hogy lehet vita tárgya: a menyasszony valami nagyon alapszintű, buta ember lehet, de nem kell rá haragudni. Legalább nem kell legközelebb őt sem meghívni sehova és kész.
Kérdező, te meg szervezz be aznap estére valami csajos bulit a barátnőkkel és ne mérgelődj ezen! :)
Jaj, kibújik itt a szög a zsákból. A zenekar se olyan összetartó, csak próbákon találkoznak. Meg azt se tudjátok, hogy egy másik tagnak van-e egyáltalán barátnője. Nem is szép kis összetartó baráti társaság, nem is ismeritek rendesen egymást és akkor itt úgy adod elő, mintha hirtelen szét akarnának szakítani titeket. Minek hívna meg, mikor azt se tudja kb. ki vagy, meg épp csak összejöttél azzal, akit meg ismer.
Aki meg írogatja, hogy nem illik, nem illik, az üssön fel egy illemtankönyvet, a jegyeseket nem illik egymás nélkül hívni, a többieket úgy hívják, ahogy akarják.
Meg izéltek, hogy 3-4 plusz ember. Aha, lehet, hogy a vőlegény részéről is vannak ilyen vendégek és egyetértettek abban, hogy egyik részről se hozzanak akkor párokat, mert az már összesen 10-15 ember és túl sok.
Nem tudom mit kell így izélni, ez szinte olyan, mintha kollégák lennének, nincs abban semmi extra, ha nem a csajaikkal vannak hívva. Még, ha jegyesek, vagy házasok lennének. De legalább úgy adod elő, mintha egy ilyen összejáró baráti társaság lennétek, és akkor most titeket nem hívnak, pedig máskor mindig. Aztán meg kiderül, hogy még a zenekar is csak a próbákon találkozik, az egyik tagról még annyit se lehet tudni, hogy egyáltalán van-e barátnője vagy sem, hát micsoda igazi baráti viszony, komolyaaaaaan.
Basszus tisztára, mintha kollégák lennének, azokat meg főképp nem kell barátnőkkel hívni. Ennyi erővel 500 fősre is lehetne duzzasztani a lagzit. Céges bulikra se szoktak párt hívni, akkor is besértődsz, hogy milyen már, miért nem? Vagy most mit vagy így kiakadva? Amúgy is bunkózod meg féltékenyezed a menyasszonyt, akkor minek vagy rá olyan kíváncsi?
"Aki meg írogatja, hogy nem illik, nem illik, az üssön fel egy illemtankönyvet, a jegyeseket nem illik egymás nélkül hívni, a többieket úgy hívják, ahogy akarják. "
Aha... akkor akik mondjuk 20 éve élettársak, őket kevésbé illik együtt meghívni, mint akik mondjuk egy éve ismerik egymást, együtt sem élnek, DE jegyesek. :D Azért kicsit változtak a szokások az idők elteltével, már nem úgy van, mint régen, hogy igazán komoly kapcsolat a jegyességtől kezdődik. Tehát normális, udvarias ember figyelembe veszi azt, ha valakinek komoly kapcsolata, vagy családja van és így intézi a meghívást.
Nagyon sok lagziban voltam már és még csak egyszer láttam olyat, hogy néhány embert a párja nélkül hívtak meg. Senki nem ment el közülük és jogosan. Persze ettől függetlenül mindenki úgy dönt, ahogy akar, de akkor is fenntartom a véleményem, hogy udvariatlanság valakinek egyenesen megtiltani, hogy magával vigye a párját, vagy a gyerekét. Jó, egy-két hetes kapcsolatot nem feltétlenül, de a kérdésben több éves kapcsolatok szerepelnek. Na, mindegy. Aki bunkó, az bunkó, nem vitatkozok.
Pont, hogy a szertartásra tök mindegy, oda boldog-boldogtalant hívnak egyes helyeken, az összes szomszédot, kollégát stb.
A lagzi meg pénzbe kerül. Oda csak azt hívják, akit nagyon akarnak.
Én tartom magam ahhoz, hogy semmilyen formában nem illik véleményezni, hogy de hívd már meg a csajomat is, meg majd adunk elég pénzt. Jaj utána nem mondogattátok, csak először? Először se illik. Nem hívták meg a csajokat, a fiúk eldöntik mennek-e vagy sem, de nem a pénztárcájukban vájkálnak, meg adunk annyit, meg hívjátok el.
Még ha őket bunkónak is tartjátok, nektek nem kell annak lenni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!