Mit tegyek, hogy ne emésszen fel az a tudat, hogy soha nem leszek feleség, hogyan tegyem magam ezen túl, mit csináljak, hogy ne érezzem kevesebbnek magam?

11-es, óriási vagy, nekem is ez a vicc jutott eszembe erről a kérdésről és a kérdező kommentjeiről, csak abban a változatban, hogy mire a férfi hazamegy a munkából az asszony hűlt helyét találja és csak egy cetli áll az asztalon, hogy a férj "b*ssza meg a házasságot".

Kérdező! Te valóban azt csinálod, hogy csak gondolkodsz ezen feleslegesen és gyártod az elméleteidet, hogy téged nem is szeret annyira, mint huszonéves korában egy kis csitrit akivel hipp-hopp összeházasodott, majd elváltak és még meg sem viselte (nagyon szerethette akkor, tényleg...). De veled mondjuk vállalt egy gyereket, meg vállalna mégegyet. De feleségül nem vesz, akkor már nem is szeret. Igazad van. Ne is kérdezd meg tőle inkább, hogy ő mit gondol erről, csak hagyd el, hadd gondolkodjon, hogy mi lehet a bajod.

Én nő vagyok, de nőként mondom azt, hogy a férfiak nem gondolatolvasók. Ha te valami miatt rosszkedvű vagy, és megsértődsz, ők nem fogják tudni kitalálni, hogy ez miért van. Erre egy volt barátom tanított meg engem is. Sokszor sértődtem meg apróságokon, de sosem mondtam el mi a bajom, csak duzzogtam. Míg egyszer eljutottunk addig, hogy kihúzta belőlem a gondomat, és elmondta, hogy ha ezt minden alkalommal eddig megtettem volna, akkor ő sokkal hamarabb ki tudott volna engesztelni, meg tudtuk volna beszélni, és az akár napokig tartó feszültségen 15 perc alatt túl lehettünk volna. És azóta ehhez tartom magam, baromira igaza volt. (Annyira nem is hülyék a férfiak, mint gondoljuk néha...? :))

Ülj le vele és mondd el neki, hogy mi bánt, kérdezd meg tőle, mit gondol a házasságról, beszéljétek meg! Enélkül nem fog megoldódni a problémád. Jönnek sokan azzal, hogy nem fontos a házasság, meg az csak egy papír. Persze, sokakkal így van, de nekem például fontos volt. Viszont ha a pár egyik tagjának nem fontos, a másiknak pedig igen, akkor ott igenis le kell ülni és megbeszélni, kompromisszumot kötni.

Hogy konkrétan válaszoljak a kérdésedre, hogy mit tegyél, hogy ne emésszen fel a tudat: beszéld ki magadból, és hallgasd meg a párod véleményét erről. Ha nem teszed meg, akkor tényleg addig fogsz jutni a gondolatmenetedben, hogy azon gondolkodsz majd, melyik nap hagyd el, és hova költözz, ő meg csak pisloghat.

Komolyan,ez legyen életed legnagyobb problémája.De tényleg ._.

Az nem elég,hogy téged akart gyermeke(i) anyjának és nem azt a másik nőt?Nem elég,hogy már együtt vagytok X éve?És az,hogy ettől nem érzed magad nőnek....Már attól annak érezhetnéd magad,hogy szülni tudtál.

Kedves kérdező, férfiként egy dolgot hadd osszak meg veled.

3 évig voltam házas, elváltunk. A válás pokol volt, soha többet nősülni nem akarok. Ebből adódóan minden partnerkapcsolatom elején, még abban a fázisban, ahol csak kölcsönös szimpátia létezik, elmondom a hölgynek, hogy nincs vagyonmegosztás, nem fogom elvenni és nem akarok gyereket. Egyet sem. Véletlenül becsúszót sem. Ha ez így megfelel, akkor hajrá, de ha ő szeretne anya vagy feleség lenni, akkor nem én vagyok a megfelelő partner. A témát itt és most lezárom, ez soha többet nem fog előkerülni. Megegyeztünk valamiben, én biztosan tartom magam ehhez és tőle is elvárom. Azaz baromira nincs szükségem arra, hogy évek múltával elkámpicsorodott képpel szaladgáljon, mert akkor tudatosodik benne, hogy tényleg nem fogom elvenni és gyerek sem lesz. Tízből nyolc nő kapásból belemegy a dologba, titkon reménykedve, hogy majd megváltozik a véleményem. És amikor határozott nem a válasz, akkor kezdődik a cirkusz. Ez az a pont, amikor dühös vagyok rá is és magamra is, hogy már megint egy ilyet fogtam ki.

De hogy miért is írom mindezt: Ha a pasid világosan kijelentette már az elején, hogy nem fog elvenni, mert nem akar nősülni, akkor ezt vedd szépen tudomásul. Ne duzzogj, ne borongj felette, ne gyötörd a rosszkedveddel, mert tudtad előre, hogy mire számíthatsz. Vállaltad a dolgot, nincs mire hivatkozni. Nagyon tisztességtelen ezek után számonkérni rajta a dolgot, pláne azzal a szöveggel, hogy biztosan nem szeret téged eléggé.

Nem ismerem a barátod, de ezek alapján inkább arra gondolnék, hogy csak lebegteti a dolgot. Valszeg érzi, hogy te szeretnéd azt az esküvőt, de ő nem. Nem akarlak elkeseríteni, de ez messze van a határozott szándéktól.

Le kell ülni és megbeszélni vele. Játsszon nyílt kártyákkal, ennyit igazán megérdemelsz.

Nőként nem értem, hogy a nagy drámázás előtt miért nem lehet leülni vele és azt mondani, hogy "drágám, szeretném, ha összeházasodnánk, te mit szólsz ehhez?"

Kívülről tippelgetni meg feltételezéseket gyártani...sok értelme van.

Adj neki egy kis időt, ha eddig nem volt terítéken a dolog, akkor kicsit emésztenie kell. Várj néhány napot, ha ő addig nem hozza elő, akkor üljetek le és - ne úgy közelítsd meg, hogy neked mi a problémád - hanem kérdezz tőle. Mit gondol. Miért gondolja úgy.

A férjem szintén elvált, neki 15 év után sikerült sok évi veszekedés, önmarcangolás után kiszállnia belőle. Mondta, hogy a házasság neki egyenlő a börtönnel. Nekem nem volt fontos a házasság/esküvő, így nem osztott, nem szorzott.

Ettől függetlenül beszélgettünk a témáról, általánosságban. Egy idő után - utóbb maga mondta - magától feloldódtak benne a fékek és ő döntött úgy, hogy szeretné. Azt mondta, hogy benne volt az is, hogy nem presszionáltam.