Miért van az, hogy egyre több nő félti a függetlenségét, nem akar házasságot?

Nem tudom, te melyik tündérmesében élsz, de ma már nem úgy mennek a dolgok, hogy a válás és a teljes anyagi kimerülés után csak úgy felállsz a földről, mint az újszülött csikó, és felépítesz magadnak (újra) egy életet.

Senkire sincs ráírva, hogy milyen ember, főleg a megismerkedés elején; gyakran a házasévek alatt derül ki, milyen az ember. Szóval normális dolog, hogy bebiztosítják magukat a felek.

Köze nincs ennek itt a sokak által kényelmesnek gondolt szingliséghez; létbiztonságról van szó.

nekem is van pár érvem a házasság ellen, de amit a 30as írt, az nagyon tetszik, felveszem a listára.

nos, mint kiderült, nőnemű vagyok.

az én érveim (bár ezek lehetnek unisexek is) a következők:

nem szeretnék egy érzelmi köntösbe bújtatott jogi és vagyoni szerződést aláírni. nekem ez a kapcsolat megalázása lenne.

ha szeret, akkor is velem marad, ha erről nincs papír. ha menni szeretne, akkor ne tartsa vissza semmilyen társadalmi norma, mert egy rossz házassággal igencsak el lehet baltázni az életünket.

a következő érv az, hogy nekem (a családom áldozatos munkájának köszönhetően) van némi egzisztenciám (nem kell nagy dolgokra gondolni, egy lakásról van szó.)

nos, ezt tőlem max az életem árán veszi el bárki is, de egy házassági papírral nem. láttam, hogy a nagyszüleim mennyit dolgoztak azért, hogy nekem ne kelljen kivagdosni a pénzt az ablakon egy főbérlő vagy egy bank zsebébe.

egyáltalán nem vagyok megrögzött szingli, mi több, szeretek jó kapcsolatban élni. abban is élek, szeretjük egymást a párommal. ha minden jól megy, akkor pár év múlva lesz egy gyermekünk is.

na de, ha én 100kg-ra hízok, hisztis, kibírhatatlan pitsa leszek, és ő emiatt úgy dönt, h elhagy, akkor nem veszek a nyakamba még egy válási procedúrát is. (egyébként nagyon nem szeretnék ilyen lenni, de pont attól érdekes az élet, hogy nem tudhatjuk ki milyen lesz 10-20 év múlva.)

szerencsére még nagyon kicsi voltam, mikor a szüleim szétmentek, de életem első pár évéből sok olyan emlékem maradt, amikor a nagyim és anyukám mindenféle jogi szövegekről meg tárgyalásról beszél. anyámat nagyon megviselte a válás... vagyis inkább az, hogy rémálmaiban nem gondolt arra, hogy az az ember, akiben megbízott, akivel gyereket vállalt, lelép egy kiscsajjal, és még a vagyont is vinni akarja.

nem ringatom magam tündérmesékbe. kemény vagyok, és mindig ott lesz a gondolat az agyam hátsó szegletében, hogy a párom akár holnap is bemondhatja az unalmast, nem szabad rá alapoznom semmit. ez hülyén és sértőn hangzik, de hát mit csináljak, ha ezt szívtam magamba az anyatejjel...?

a párom is nagyon könyörgött, vett gyűrűt, eljegyeztük egymást. már azelőtt is mondtam neki, hogy ez lehet a kapcsolatunk legfelsőbb foka, innen nem megyek tovább. örök menyasszony leszek :)

talán már kezdi belátni, hogy ha mindenáron házasodni akar, akkor nem én vagyok az ideális jelölt.

ha viszont szeretne maga mellett tudni egy olyan nőt, aki mindenben támogatja, szereti, kitart mellette, akkor jó helyen jár :) papír nélkül még szebb, és jobb érzés úgy megtartani az ígéretet, hogy semmilyen külső nyomás nincs a dologban, csupán a saját erkölcsi törvényeim.

bocs, ha sok hülyeséget írtam, de fenntartom a véleményem.

nem a szingliség az életcél, sőt! nagyon szeretném a párommal leélni az életemet, de ha ez mégsem alakul a tervek szerint, akkor inkább nem rontanám a statisztikát.