Miért tartottad vagy tartod fontosnak, hogy férjhez menj?

Még annyit tennék hozzá, hogy én kislány koromban sem álmodoztam a nagy napról, meg a fehér ruháról. Persze szép, szép, de nekem nem ez jelenti a házasságot.

Nagyon sokan összekeverik az esküvőt a házassággal.

Nem tartom fontosnak.

25/N (7 éve kapcsolatban, 6 éve élünk együtt)

Én sosem akartam, meg úgy összességében baromságnak is tartom.

Megszületett az első lányunk és éppen házvásárlás közepén ilyen papír olyan papír. Állandóan ment a kekeckedésmivel a gyerekre akkor még kaptunk ilyen fiatalok otthonteremtő támogatást.

Az önkormányzatnál kérni kellett 2 tanút, hogy tanúsítsa, hogy a lányunk a (mostmár) férjem gyereke. Akkor minek tett apasági nyilatkozatot???

Én ott az ügyintéző szeme láttára kértem fel 2 embert és szerencsére alá írták, mivel biztosan ott voltak gyertyatartónak... (amúgy tök rendesek voltak)

Na ezután a húzás után mondtam, hogy jó, akkor most összeházasodunk és ennyi.

Egyébként nem lett erőltetve, a férjem is így gondolta.

Ettől független, hogy nem akartam, én végig bőgtem az esküvőnket, mert amit ott mondott az anyakönyvvezető nekem alap volt aláírogatás nélkül is.

A lánykori nevemen hívnak mai napig is, ne akartam xy-né lenni, ez engem taszít mikor pl. dokinál kiszólnak hogy Kovácsné... Micsoda?? Kovácsé :):):)

A viccet félretéve amúgy volt aki megkérdezte, hogy mikor házasodunk már össze, hiszen van már 2 gyerekünk is (azóta lett még egy), aztán leesett az álluk, hogy bocsi már túl vagyunk rajta, csak nem kötünk mindent az orrodra :).

30/N

egyáltalán nem tartom fontosnak. papír nélkül is elhiszem, hogy szeret, és velem marad. ha pedig mégsem, akkor nem dobtunk ki feleslegesen egy csomó pénzt az ablakon, nem tettünk egymásnak hamis ígéretet.

nálam a család nem attól család, h összeházasodtunk, hanem hogy gyerekünk van. ez mindennél erőseb kapocs sztem.

persze nem bírálom azt, akinek ez fontos. viszont én sosem álmodoztam mindenféle habcsók ruháról meg nagy banzájról, ahol mindenki engem bámul.

Ez a kérdés fel sem merült addig, míg a szingliség nem lett ilyen nagy "divat". Egyszerűen természetes volt, hogy ha együtt akartál élni és családot alapítani a szerelmeddel, akkor összeházasodtok.

26 éves vagyok, idén lesz az esküvőnk és nagyon boldog vagyok tőle. Nem a lagzi miatt, nem. Hanem mert szeret annyira, hogy ország-világ előtt kinyilvánítsa, hogy engem akar, engem szeret.

Szerintem nagyon jól leírja a dolgot, ahogy a kezem megkérte. Nem azt kérdezte, hogy "leszel-e a feleségem?". Ő sokkal többet kérdezett, ami tovább megy egy "papírnál" - ahogy itt sokan nevezik. Azt kérdezte tőlem, hogy Vele tartok-e élete végéig? Örömkönnyek között mondtam igent. Erre fogunk megesküdni azon a bizonyos délutánon - embernek, Istennek, egymásnak, önmagunknak.

Nekem szerencsére nem az a nap volt "életem legboldogabb" napja, laza csendes esküvő volt télen, egyszerű ruhában voltam, csak a csokor jelezte, hogy menyasszony vagyok, de még csak terhes sem voltam. A külsőségek elvonják a figyelmet a dolog intim oldaláról. A nagy költségvetésű giccsesküvők nem a kapcsolat sikerességére utalnak, hanem az örömanyák-apák pénztárcájára.

Amúgy amíg nem találja meg az igazit az ember, valóban rákérdez, minek házasságban élni. Lehet vallási meggyőződésből vagy társadalmi normáknak való megfelelésből. Mi egyszerűen csak szerettünk volna egy külső jelet arra, hogy szeretnénk hűségben egymás mellett lenni. Eredetileg egyikünk sem gondolta, hogy valódi szerelemből házasodik majd, hanem majd csak azért, mert már "itt az ideje", de hát a "már itt az ideje valakivel, akivel éppen járok" kapcsolatoknál is kevés a tartós. Persze, az egyházi szertartás spirituális részére most nem térek ki, ez a része is arra utal, hogy az ember szeretné véglegesíteni és valahogy magasabb szinten is megélni a kapcsolatát. Szerintem jó, hogy a nevemben benne szerepel a férjem neve, ez is arra utal, hogy tartozom valakihez, büszke vagyok rá, tőle vannak a gyerekeim. Valahogy nyugodtabbak vagyunk és jobban bízunk a másikban, vagy inkább szebben hangzik, hogy: biztosabban rá tudunk hagyatkozni a másikra, mióta "mi" vagyunk, és nem csupán ő+én. Ettől függetlenül megmaradtunk a saját térfelünkön. Az is baj, amikor egy kapcsolatban elveszti az ember az egóját a másik javára. Ezért javaslom, hogy nyugodtan járjatok sokáig csak jegyben, amíg leül a rózsaszín köd, és "józan szerelemmel" tudjátok tervezni a közös jövőt. Semmit nem kell elkapkodni. És rongyrázás nélkül is ugyanúgy érvényes a házasságkötés, hiszen nem a rokonoknak esküsztök, hanem egymásnak.

Elsőre azt mondtam volna, hogy szerettem volna, ha lát a nagyim a "nagy napon" és velünk örül.

Én nem tartom fontosnak és a férjem megismeréséig nem is akartam soha férjhez menni. (Persze ehhez hozzájárult az is, hogy láttam pár rossz példát.)

Aztán az egész úgy indult "poénból" (mivel mindketten komolyan gondoltuk a kapcsolatunkat), hogy miért ne házasodjunk össze. Szerintünk a papírtól nem lesz más a kapcsolatunk.

Olyannyira nem akartunk semmi lagzit, hogy csak be akartunk menni hétköznap a hivatalba és max egy vacsi a családnak.

Végül rendes lakodalom lett belőle. :)

De aznap amikor a párom megpillantott a menyasszonyi ruhában... az a pillanat mindent megért.

A mai napig azt mondom, hogy nem oszt, nem szoroz a papír.

ez bele van nevelve a nőkbe. a régi időben egyenesen szégyen volt nem feleségnek lenni.

majd elmúlik ez is

Nekem csak azzal van bajom,hogy a házasokra, a házasságra egyből ráhúzzák,hogy úgy is elválnak, meg hamis az ígéret. Hamisan azok is élhetnek együtt, akik nem házasok. Csak ott nincs válás, nincs akkora hírverés. De ők is kb. ugyanakkora százalékban maradnak együtt!:)

Megkért, mert eldöntötte, velem akar élni és nem fél a kötöttségtől. Igent mondtam mert vele akarok élni és hivatalosan is kinyilvánítani, igen, hozzád tartozom. És pusztán azért nem házasodni,mert mi lesz,ha elválunk, hát nekem ez visszataszító lett volna. Nem lehet így nekiindulni egy közös jövőnek!

Lagzi meg azért volt, mert volt rá pénzünk és barátokkal is meg akartuk ünnepelni. Buliztunk egy nagyot!:))