A vőlegényetek akarta vagy mindegy volt neki?

nagyon sokan azt írják, nem fog elvenni stb. bocsi de ez hülyeség :)

én ugyanilyen cipőben járok, kis esküvőt tervezek, itthoni étteremmel, hogy ne legyen se túlspilázva, se túl drága.

Szerelmem ezzel ellentétben hatalmas banzájt akar hatalmas vendégsereggel, valami elit étteremben... rémálmomban se jöjjön elő XD

szerencsére még van egy kis időnk átbeszélni :)

szerintem mondd meg neki mennyire nem szeretnél iyen esküvőt, hátha tudtok középutat találni!

Mi a párommal teljesen egy véleményen voltunk. Amikor megkérte a kezem, akkor megbeszéltük, hogy akkor legyen lagzi is hamarosan. Az volt a lényeg, hogy ne járjunk jegyben 4-5-6 évig. Így 1,5 év alatt összespóroltuk a lagzira valót. Mindketten úgy gondoltuk, hogy ha már lagzi, akkor ne csak a szűk család legyen ott. Mindkettőnknek fontos volt, hogy szép környezetben, a családdal és a barátainkkal együtt mondjuk ki az igent. Le lehet pontozni, de mi nagy esküvőt szerettünk volna, és nem magamutogatásból, hanem mert ez tetszett, meg akartuk adni a módját. A házasság egy szövetség, akinek csak a papírt jelenti, az ne házasodjon. Ez sokkal több, mint egy papír.

Szóval mi mindketten ugyanolyan esküvőt szerettünk volna, mindketten kivettük a részünket a szervezésből. Van olyan, hogy a férfinek is fontos :-)

Kérdező, én úgy vagyok vele, hogy egy esküvő akkor jó, ha olyanok vannak jelen, akikkel szerettek együtt lenni, akikkel jóban vagytok. Kis létszám vagy nagy pereputty igazából mindegy, de ne az legyen, hogy fűt-fát meghív a pár, de csak látszat a család, mert valójában csak esküvőkön meg temetéseken találkoztok, aztán meg mindenki elfelejti a másikat a szürke hétköznapokban. Nekünk hatalmas a család, simán rendezhetnék majd 100 fő fölötti nagy lagzit is (persze az anyagiak függvényében), de nagyon széthúzó, ezért nem fogom meghívni a rokonok nagy részét "megetetni", "elszórakoztatni", ha amúgy nem is érdeklem őket, és se jóban se rosszban nem kíváncsiak rám, vagy épp csak kihasználni szeretnének. Nemrég diplomáztam, szüleim felvetették, kit hívjunk meg a diplomaosztóra, megmondtam, hogy senkit, a nagyszüleimet se (már csak anyai ágon élnek), mert sose bíztak bennem, hogy sikerül, sőt, kész hülyének néztek, talán még fogadtak is rá, mikor bukok el, 4-en leszünk csak, szüleim, öcsém és én.

Visszatérve esküvőkre, eljön mindennek a maga ideje, akkor a legjobb, ha mindkét fél akarja, és úgy, meg azokkal, ahogy nektek jó, mert a ti napotok és nem másé.

A férjem egy dó darabig el sem akart venni. Nem azért, mintha nem szeretett volna, hanem azért, mert egyszerűen úgy gondolta, hogy neki nem éri meg a felhajtás. Azt hitte, hogy a hivatali ügyintézés valami elviselhetetlenül hosszadalmas és fárasztó dolog. A házassságnak nem látta sok értelmét, mert életében nem gondolkodott még el olyan dolgokon, hogy mi lesz, ha gyerekünk lesz, vagy ha éppen nem lesz gyerekünk, és örökbefogadnánk. Nem gondolkodott soha lakáshitelben, és előttem egyetlen olyan barátnője sem volt, akivel komolyabb lett volna a kapcsolata (előttem egy anyjakorabeli nővel járt (!), aki harmincas évei végén nyilván nem akart hozzámenni egy húszéves fiúhoz).

Nagyon kínos volt számomra, hogy nekem kellett magyaráznom és bizonygatnom, hogy mennyivel jobb és több egy kapcsaolt szempontjából, ha házasságban élnek a felek, és hogy mennyit jelentene nekem az, ha ország-világ és az anyakönyvvezető előtt is kimondaná, hogy "holtomiglan-holtodiglan"... Történt ez úgy, hogy már a megismerkedésünk után fél évvel eljegyeztük egymást gyűrűvel. (Ez ellen nem volt kifogása, sőt, még ő gondolta úgy, hogy így bizonyítaná a szerelmét.)

Nagyon nehezen sikerült elmagyaráznom neki, hogy nekem ez nagyon fontos, és végül azt mondta, hogy rendben, ha ennyire számít nekem a papír, akkor legyen. Cserébe magamra vállaltam az esküvő teljes szervezését úgy, hogy neki annyi dolga volt, hogy aláírjon egy papírt, és elmenjen kétszer ruhát próbálni.

Azóta egyébként azt mondja, hogy hatalmas hülye volt, amiért húzódozott, mert rájött, hogy egyáltalán nem nagy hivatali macera az egész, és hogy tényleg sokkal kényelmesebb házasságban élni minden szempontból.

Ehhez azonban az kellett, hogy egyszer ne engedjék be hozzám a kórházba, mikor műtétem volt. Bizonygatta a nővéreknek, hogy a barátom, ők viszont nem engedték be hozzám, mivel nem volt azonos a nevünk, és nem laktunk egy lakcímen. Folyamatosan azt kérdezgették, hogy "a hölgy az élettársa"? Ő meg mondta, hogy nem, csak a barátnője. Erre az volt a válasz, hogy akkor nem minősülünk hozzátartozónak, így nem jöhet be meglátogatni. De ugyanígy nekem sem engedték, hogy az ő adatait adjam meg az értesítendő személy-rovatban, ugyanígy, mert "nem hozzátartozóm". Ez az esküvő előtt fél évvel volt, ekkor már ő is a "hozzátartozóm" akart lenni. :)

Én még nem tartok a házasságnál, noha azt mondják, igyekeznem kell. Viszont az egyik gyerekkori jóbarátomnak nyáron volt a lagzija. Én úgy vettem ki, hogy ő akarta jobban a nagy lakodalmat, s nem a menyasszony.

Biztos az is benne volt ebben a 150 fős lakodalomban, hogy a baráti társaságában már volt ilyen nagy sátras lagzi, s igaz, hogy az övé zárt helyen volt, de nem akart alább maradni.

Én sokáig (kislányként) nagy lakodalomról álmodtam , mint szinte minden lány, de az utóbbi időben azt gondolom, hogy elég a szűk körű is. Ez nálam olyan max.40-50 főt jelent. Mert azt mégis szeretném, hogy akiket szeretek, akik engem szeretnek, akik fontosak, ott legyenek. Én egy étteremben képzelem el a vacsorát, de nem akarok nagy rongyrázást. Persze majd a leendő férjemnek is lesz beleszólása.

Persze csábít, hogy végig vonuljak a falu főutcáján, de megéri ez azt a sok munkát, anyagi áldozatot?

Én nem akarom, hogy az esküvőmön a rokonaim, ismerőseim, barátaim dolgozzanak. Dolgoztak már eleget.

27 L