Összeházasodnál egy pánikbeteggel?

Ez egy eldöntendő kérdés. Igen vagy nem. Szerintem midkét válasz egyenértékű, nem értem, hogy aki azt válaszolta, hogy nem, azt miért kellett lepontozni? Csak az igazat mondta, mi ebben a rossz? Ez a véleménye. Nem a válaszadók jellemét és toleranciaszintjét pontozzuk, hanem a válasz hasznosságát. Aki előre eldönti, mit akar hallani, az miért kérdez vagy miért olvassa el más véleményét?

Egyébként meg a nem is hasznos válasz, amennyiben olyan problémákra világít rá, amire esetleg a kérdező nem is gondolt. Ettől még nem muszáj szakítania a pánikbeteg párjával, DE semmiképp nem haszontalan, ha tudja, mire számíthat.

Ez egy olyan betegség amin lehet változtatni és kell is.Nem szabad beletörődni.Nyilván el kell fogadni a tényt de közbe törekedni kell a változásra.

Sajnos kevésbé elfogadott ha egy férfi ilyen.

én is pánikbeteg vagyok, 1996 óta. Akkor nagyon durva volt. Azóta kezelnek vele. Voltak jobb és rosszabb időszakok. Egyetemet végeztem, doktori iskolába jártam (most fogom befejezni), és dolgozom, nem is akárhol. van férjem, aki tudja, elfogadta. Ha rám tör a rosszullét, akkor segít: figyeli, hogy mire van szükségem és megadja. Nagyon nagy szeretettel és gondoskodással fordul felém. 1 éve leálltam a nyugtatóról, már csak antidepresszánst szedek, de pár hónap, és arról is elkezdünk leállni. Babát szeretnénk, és miatta le kell állni. De ha ő mellettem lesz, akkor nem lesz semmi baj :) tudom :)

Szóval, ilyen is van :) ha te vaqy a beteg, kérdező, akkor ne add fel :) sok múlik azon, hogy miként állsz magadhoz és az élethez :) hogy kezelteted-e :)

Hülyeség azt gondolni, hogy minden pánikbeteg otthon ül és nem kezdhet semmit az életével :) és hogy nem lehet boldog, nem lehet családja :)

anyósom is pánikbeteg, szed 1-2 gyógyszert rá,pszichiáterhez jár, elég jól van, néha "rohamai" vannak, bár ezek inkább rosszullétek. olyankor pihen, én meg elmegyek hozzájuk és megfőzök, kitakarítok vagy még amit kell apósomra meg az agglegény sógoromra. aztán néhány óra alatt teljesen jól lesz anyós, mintha semmi baja sem lett volna. én ezzel együtt tudok élni, azt hiszem, ha a férjem lenne ilyen, tudnék vele is.

de nem tudom, hogy ennek a betegségnek mennyire vannak durva fokozatai, és hogy a párod milyen szinten van, foglalkozik-e vele, kezelteti-e magát.

Nem értem a kérdést. Méghozzá olyan értelemben, hogy ugyanis mielőtt két ember eljut a házasság gondolatáig, addig "végigjárnak egy folyamatot". Megismerkednek, eggyütt járnak, eggyütt élnek, és ezután jön a házasság.

Kérdező, ti az első három lépcsőfokot kihagytátok? Ha nem, akkor nem értem. Idáig nem okozott problémát a párod betegsége? Úgy gondolod, hogy majd a házasság után fog probléma lenni?

Ha meg idáig is gondot okozott számodra a betegsége, akkor miért ámítottad idáig?

Attól, hogy összeházasodtok, nem fog súlyosbodni a párod betegsége. Mert még ha úgy szólna a kérdés, hogy -ti járnátok-e pánikbeteg emberrel?-akkor több értelmét látnám.

10:18 vagyok.

(első oldal)

Nekem konkrétan a betegségektől való félelmek, váltják ki a rohamokat.

Egy hatalmas csalódás után elő,amikor egyedül maradtam a gyermekemmel.Kezeltek vele,jelenleg csak Magne b6 folyamatos szedésén vagyok.

Mindennapjaimban van,hogy rám jön, de azt hiszem az évek során megtanultam valamelyest kordában tartani.Ilyenkor elfoglalom magam, vagy ha éppen lehetőségem van rá elmegyek sétálni,hogy eltereljem a gondolataim.De vannak napok-néha hetek amikor teljesen "elmúlik".

Nem mondom,hogy nem nehéz de megoldható. Az,hogy a férjem mellettem van sokat segít.Neki is köszönhető,hogy nem lett rosszabb.Szerintem ha igazán szereted a párod, ez leküzdhető akadály.Gyógyszerrel jól orvosolható.

Sokan vagyunk ám ebben, csak kevesen ismerik fel/el.(orvosom mondta)