Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Illik valakit úgy meghívni esküvőre, hogy a párját nem hívják meg?
Amit az 5-ös írt, olyan szituációt el tudok képzelni. Mikor tényleg nagyon szűk körű esküvő, nincs is buli, csak esetleg egy ebéd, és pár óránál nem is hosszabb az egész. Akkor érthető, hogy meghívnak egy közeli barátot, de mondjuk a párját, akivel találkoztak kétszer, őt mondjuk már nem.
De ha nagyobb esküvő, akkor bunkóságnak érzem (hacsak nincs nagy harag vagy valami komolyabb személyes ok). De eleve úgy kéne kalkulálni, hogy akinek van párja, az párral jön.
#12 hát nem tudom, én ebbe nem látom a logikát.
Eleg óvodás dolog szerintem ha valaki csak azért nem beszél mással, nincs vele jóban mert a párját nem kedvelik. Ez nem az adott két emberre vonatkozik, hanem mondjuk x emberre meg a barátjának a párjára.
Van olyan hogy valaki igenis okot szolgáltat arra hogy nagyon ne bírják, de adott esetben a másikkal nincs semmi baj.
Élő példa az egyik legjobb barátnőm. 15 éves korunk óta vagyunk barátok (nem vagyunk már gyerekek rég). Jóban is, rosszban is ott voltunk és vagyunk egymasnak. Míg nem 1.5 évvel ezelőtt összejött egy pasassal, akit konkrétan mindenki a közös ismeretségi körünkből utálja. Egy bunkó paraszt és még sorolhatnám.
Hogy ők miért vannak együtt, ennek a fejtegetésébe nem mennék bele.
Sokáig okozott ez feszültséget, aztán megbeszéltük vele hogy figyelj téged szeretünk, de senki nem hajlandó stresszelni magát, meg stb valaki miatt akihez nincs köze. Nehéz volt, de le tudtuk kommunikálni és azóta is szuper a barátsàgunk. Talán meg jobb mint előtte.
Szar helyzet? Az! Hidd el, en is örülnék ha tudná hozni a páját ide-oda, örülnek ha látnám hogy örül annak hogy jól ki tudunk jönni. De nem..
Es itt legalább 10-15 ember véleménye egyezik a témában.
Szóval, vannak szar helyzetek.
De nem gondolnám hogy emiatt a mi barátságunkat fel kéne adni. És hál' istennek ő se gondolja így.
Szigorúan az illem szerint mindenkit a párjával együtt kell meghívni.
A gyakorlatban árnyaltabb ez a kép.
Mondjuk ha valaki egy szűk körű esküvőt rendez, és a (néha teljesen ismeretlen) +1 fők duplájára dagasztanák a létszámot, ott nyilván nem elvárható a meghívás.
Ott sem, ahol a +1 fő meg a menyasszony/vőlegény ki nem állhatják egymást.
Van aki úgy gondolkodik, hogy csak olyan +1 főt hívnak meg, aki a meghívni szándékozott illetővel valóban komoly kapcsolatban van. Ez meg teljesen szubjektív, hogy kinek mi a komoly. Házasok, vagy legalább el vannak jegyezve, vagy élettársak, vagy több éves kapcsolatban vannak.
Bárhogy legyen, valami ok biztos van a háttérben, még ha mondjuk számodra ez nem is publikus, és nem 100%, hogy a menyasszony meg a vőlegény hibája a dolog.
Mindenesetre szerintem normális felnőtt embereknek ki kellene tudni bírni egy délutánt vagy estét a párjuk nélkül, ha a helyzet úgy adódik.
Attól függ, milyen kapcsolatban áll a meghívott a meghívóval. Sztem olyan esetben teljesen oké pár nélkül hívni az adott embert, ha pl. munkatársi, szakkörcsapati kapcsolatban vannak, és így csoportban van meghívva az adott közösségből mindenki. Illetve akkor, ha a meghívó és a meghívott párja köztudottan nem bírják egymást. Meg ha ilyen 6 hónapnál fiatalabb "kapcsi".
Egyéb esetben szerintem illene.
Persze ha a meghívottnak ez nem oké, akkor nem megy el, és ennyi.
Együtt vagyok valakivel akkor én úgy veszem hogy őt is meghívták. Más esetben nem megyek el, mégha a testvérem esküvője akkor is.
Voltam olyan esküvőn hogy válófélben volt a pár, a férfi egyszer be toppant az esküvőre. Férjét nem hívták meg. A még feleségnek élet kedve is elment mikor meglátta. Feleség testvérének volt az esküvője. Ez esetben megértem ha nem hívják meg a férfit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!