Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek ez bunkóság?
Elég nagy a családunk és nagyon sok a gyerkőc.
Felmerült az a kérdés hogy esetleg gyerekek nélkül jönne mindenki a lagziba. Ti mit szólnátok ha olyan meghívót kapnátok amin az állna hogy csak felnőtteknek. Értem ez alatt hogy egész pici gyerekeket nem hoznának.
A szülők is jobban ki tudnának kapcsolni és 20 fővel kevesebben lennénk ami a hely kiválasztása miatt nagyobb könnyebbséget jelentene?
Én teljesen megértem, ha valaki nem szeretne ott gyerekeket látni. Én is rühellem a gyerekeket.
Mi kb. huszan voltunk, és volt két kisgyerek (csak ez a kettő volt, 2,5 évesek, tesóm ikrei, de semmi gond nem volt velük, de ez ritka).
Mi esküvőnkön sem voltak gyerekek, így is küldtük ki a meghívókat. Nem igazán rajongunk a kölkökért, számomra végtelenül idegesítőek, marhára nem volt kedvem visítozó, bömbölő, szaladgáló, ordítozó stb gyerekeket kerülgetni. Voltam már jó néhány esküvőn, amit a kiskölkök 95%-a ott leművelt, huhhh, minősíthetetlen. Már előre tudtam, hogy a miénken egy se lesz. Nem volt sértődés, egyedül a férjem sógornője problémázott kicsit (bár ő tipikus mindenen problémázó ember), de megmondtuk, hogy ez van, ez a mi esküvőnk, ki fog bírni egy alkalmat, más opció nincs. Ja vagy persze az, hogy nem jön el. De nyilván kibírta.
Kérdező ez a ti napotok, nyugodtan közöljétek a meghívóban finoman utalva, hogy ez most nem az a buli, ahova a gyereknek is jönniük kéne. Normális ember ilyenen nem akad fenn, mármint magán az elven, hogy nem jöhet a gyereke. Ha meg tudja oldani a felügyeletet, akkor megoldja és elmegy. Ha meg besertődik, így járt, ő baja.
Köszi a válaszokat. Én is így gondolom hogy intelligens emberek ezt megértik.
Én nagyon gyerekbarát vagyok és szeretnék is babát de ettől függetlenül úgy érzem ez lenne a legjobb. Voltam már jó pár esküvőn és nekem is az a tapasztalatom amit sokan irtak hogy egyszerűen a szülők leleptek már tízkor mert fáradt a gyerek. Na már most én ennek speciel nem örülnek. Egyszer van lagzim akkor az ne este kilencig tartson :/ :(
Plusz nem engedik el magukat a szülők ha ott a gyerek és én tényleg egy önfeledt kis bulit szeretnék.
Mikor lesz az esküvő? Mivel idén legfeljebb szűk családi körben tudod megtartani, így kicsit korai még a 2022-es esküvőn pörögni.
Két tanú, ti, meg az anyakönyvvezető. Ti is maszkban. Csodás!
Mire itt nagy lagzit lehet tartani, addigra nagykorúak lesznek az uncsitesód gyerekei.
Igazából kb tök mindegy beleírod-e. Aki meg tudja oldani a gyerekfelügyeletet, az nem fogja vinni valószínűleg amúgy sem a gyereket, hiszen nem egy nagy buli úgy az egész. Aki meg nem tudja megoldani, az így nem fog elmenni. Szóval ettől max kisebb buli lesz.
Én pl. simán elszakadok a gyerekemtől, ha egy jó barátnőm lagzijáról lenne szó, akkor magamtól sem vinném. Ha egy random rokonéról, akkor örülnék, hogy ezt bele írta, legalább nem kell kamu kifogás, hogy miért nem megyek el, azért annyira nem szoktak jók lenni az ilyen esküvők.
Meg nem tudom mit értesz egészen pici alatt, de a szoptatós anyák tuti nem fogják egy lagzi miatt lepasszolni a gyereket. Aki életében először hagyja otthon, az is rohanni fog haza hozzá.
Szóval írd bele nyugodtan, csak számíts rá, hogy sokan nem fognak elmenni.
"Én is így gondolom hogy intelligens emberek ezt megértik."
Nálam mindig ledobta az ékszíjat, amikor emberek a saját döntéseik felelősségét úgy maszatolják, hogy előre felcímkézik a kritikusokat, mondván "én jól döntöttem, csak te nem vagy elég intelligens, hogy felfogd". :)
Félre ne érts, tök megértem, miért akarsz gyerekmentes lagzit, abszolút nem ítéllek el érte, csak a fenti mondatod zavar nagyon.
Ha esetleg az egyik unokatesód úgy gondolkozik, ahogy te, és azt mondja, "intelligens ember megértené, hogy gyerek nélkül nem megyek lagziba", akkor lehet majd nem beszélni egymással :).
Még egyszer: ezzel nem azt mondom, hogy gondold meg magad, csak azt, hogy tudatosítsd magadban: ez nem intelligencia, hanem személyes preferencia kérdése, a döntésed pedig arról szól, hogy a saját preferenciádat esetleg a másoké fölé helyezed. Ha ez nekik nem tetszik, az nem azért van, mert hülyék.
"gyk-n minden szülő biztos abban, hogy az övéi olyan jólnevelte"
Személy szerint én teljesen tisztában vagyok vele, hogy vadállatok a gyerekeim. A legutóbbi lagziban, a megérkezést követő második percben az emeleti korlátról szedtem le a hároméves lányomat. A nagyobbik lányom folyamatosan verte a hisztit, hogy ő is a mikrofonba akar beszélni, mint én, meg oda akar menni a párhoz.
Nem is vagyok az a típus, aki mindenhová magával akarja cipelni a gyerekeit, én lelkiismeret-furdalás nélkül kimondom, hogy időnként le akarom őket passzolni. Szerintem mindenkinek az a jó - beleértve őket is -, ha megszabadulhatunk tőlük időnként, mert egyébként meg fogunk bolondoulni egymástól. Biztos, hogy én is jobbat buliznék gyerek nélkül.
És mégis elviszem őket, mert a lányaim imádnak lagzizni. Két nappal előtte már báli ruciban pörögnek a tükör előtt, az ünneplős cipőjükkel akarnak aludni. Végig táncolnak, a nagyobbik lányom a legutóbbi lagziban hajnal fél egykor dőlt ki, addig bulizott, le sem lehetett fektetni.
Ezt csak azért írtam le, hogy egy más nézőpontot is mutassak. Nem csak azért viszünk gyereket buliba, mert 1: nem tudjuk lepasszolni, 2: gyerekfüggők vagyunk és nem figyelünk másokra, hanem azért, mert ez nekik is élmény, és egyúttal szocializáljuk is őket.
29: ezt sem látom sokkal jobbnak, sőt. Hagyjuk vandálkodni a kölyköt, csak mert ők élvezik. Az esküvő pont a párról kellene, szóljon, nem a gyerek öröméről. Persze, ha a párnak tetszik ez a sivalkodás, akkor oké. Más esetben...
Szocializálni meg máshol is lehet. Játszótér, állatkert, gyerekszínház... nem olyan eseményen, ami az ünnepelt életében egyszer van.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!